Gyerek + kutya

Az elmúlt 1,5 évben nagyon sokan megkérdezték tőlem, hogy mennyire lehet gyerek mellett kutyázni. A válasz nem egyszerű, mert nem mindegy, hogy mit akar az ember, és mennyi segítsége van.

11081230_10205277006518125_7515793335117220276_n
Kutyaoviban

A gyerek születésével felborul a korábbi sorrend, és a kutyák eggyel hátrébb kerülnek. Nagyon sokáig a baba diktál, és amíg nincs kiszámíthatóság a mindennapokban, addig elég nehéz. Nálunk az első lépés az volt, hogy magamra kötöttem a gyereket, és elmentünk sétálni (van, aki babakocsival jár kutyát sétáltatni, de a mi babakocsink nem kompatibilis a környékbeli sétahelyekkel). Ez elég sokáig működik is, a nehézségek akkor jönnek, amikor a gyerek már inkább saját lábon szeretne közlekedni, vagy valami más akadálya lesz a hordozásnak. A mi esetünkben akkor jött el ez a pont, amikor újból teherbe estem, mert csak az első pár hónapban tudtam hordozni Dorkát, aztán közben megjött a tél, az én hasam meg csak nőtt, és már nem esett jól a hordozós séta.

Ha a baba jól elvan a babakocsiban, akkor lehet azzal próbálkozni, hogy kimész a kutyasulira (vagy valahova, ahol gyakorolnál), tologatod, amíg el nem alszik, és utána dolgozol a kutyával. Mi ezt ritkán alkalmaztuk, mert az alvás nem nagyon jött össze, egy idő után meg már elfogyott Dorka türelme, és akkor már képtelenség volt gyakorolni a kutyákkal.

11072862_10205246061504519_2757959675555194087_n
Operatőr egy edzésen

Szerencsés eset, ha otthon van akkora kert, ahova ki tudsz menni a kutyákkal, amíg a baba alszik. Imádom, hogy nálunk akkora placc van hátul, gyakorlatilag bármit tudok velük csinálni. Viszont komoly munka szempontjából nem szerencsés az otthoni környezet, hiszen egy idő után kellenének a zavaró ingerek.

A legjobb, ha van olyan családtag, aki tud vigyázni a gyerekre, amíg te kicsit elszabadulsz otthonról. Akkor nem kell a szemed sarkából lesned, hogy épp mit csinál a gyerek, nem sodorja magát veszélybe, és ha már kicsit nagyobb, akkor nem fog körülötted sertepertélni, nem akarja elvenni a klikkert, nem akarja ő etetni a kutyát, stb. :) Az esetek nagy részében nálunk is így működik/működött a dolog.

Újszülött mellé biztos nem vállalnám be egy versenykutya alapozását, mert ahogy az elején írtam, kiszámíthatóság nem nagyon van, és így nem biztos, hogy jutna elég figyelem a kölyökre. Nathan 5 hónapos volt, mikor Dorka megszületett, de szerencsére az ő temperamentuma elég jól passzol a jelenlegi körülményeinkhez. Persze azért ő is bírna többet menni, dolgozni, mint ami jut neki. Bandi felnőttként sokkal jobban bírta a megváltozott helyzetet.

1545110_10203313037700132_2364032138333309526_n
Dorka egy, Nathan hat hónapos

Akárhogy is, a lelkifurdalás nagyjából elkerülhetetlen, mert aki gyerekvállalás előtt picit komolyabban kutyázott, az nagy valószínűséggel rendszeresen fogja úgy érezni, hogy nem jut elég ideje a kutyára. És akkor eddig még csak az időtényezőről írtam, az energiáról egy szó sem esett… Hogy a terveket hogyan képes felülírni egy rosszabb éjszaka; amikor inkább te is alszol, mikor a gyerek alszik (ezt a tanácsot szerintem minden kezdő anya megkapja); amikor túl feszült és ingerült vagy ahhoz, hogy a kutyákkal komoly munkába kezdj; vagy amikor olyan a lakás, mintha bomba robbant volna, és muszáj felszámolni a kuplerájt.

Szóval akad kihívás rendesen. Én rendszeresen érzem azt, hogy túl rövidek a napok, és mindig próbálok priorizálni, hogy most épp mi kerüljön sorra. Túl a félidőn már egyre inkább a pihenést választom, amitől nagyjából állandóan lelkifurdalásom van. De sajnos ezt a hátralévő időszakot ki kell bírnom valahogy. Aztán hogy utána mi lesz… na az egy érdekes kérdés. :)

Harapós retrieverek?

A napokban megjelent egy olyan hír az amerikai sajtóban, hogy a kutyaharapások áldozatai általában felügyelet nélkül hagyott gyerekek, és a kutyák többnyire az arcon ejtenek sérüléseket. Külön kiemelik, hogy az egyik leggyakoribb elkövető a labrador, amely egyébként híresen gyerekbarát fajta.

537 esetet figyelembe véve 23%-ban keverék, 13,7%-ban labrador, 4,9%-ban rottweiler, 4,4%-ban német juhászkutya, 3%-ban golden retriever volt az elkövető. A felmérés olyan térségben (Denver) készült, ahol a pit bull terrier tiltott fajta. Az esetek zömében a kutya ismerős volt a gyerek számára, és több mint a felében volt előzménye a harapásnak, például túl durván játszott vele a gyerek, vagy éppen megijesztette.

Egy ilyen hírhez hozzátartozik az is, hogy az Egyesült Államokban a labrador retriever már 11 éve a legkedveltebb fajta az American Kennel Club adatai szerint (a keverékekről nincs infó). A német juhászkutya a 2., a golden a 4., a rottweiler a 13., így valahol nem véletlen, hogy ezek a fajták vezetik a harapási statisztikát. A legkedveltebb 15-ben még egy nagyobb testű fajta van, a boxer (illetve az uszkárok együtt szerepelnek, nem tudom, mennyi lehet ebből az óriás), de az összes többi közepes vagy kis termetű fajta (yorki, beagle, tacskó, pomerániai stb.).

A hírt tehát kellő kritikával szabad csak fogadni, már csak azért is, mert a törpekutyákról nincsenek harapási adatok… Nagy különbség a nagy testű és kis testű kutyák között, hogy az ingerküszöbük eltér, egy nagyobb méretű kutya például épphogy megérzi, ha a gyerek meghúzza a fülét, míg a kicsi annál inkább, így könnyebben elszakadhat nála a húr. A kisebb kutya azonban jellemzően nem okoz akkora sérülést, amivel kórházba kéne rohanni vagy mentőt hívni, ezért aztán ők kimaradnak az ilyen felmérésekből. Szóval én közel sem lennék annyira biztos abban, hogy a retrieverek a legveszélyesebbek a gyerekekre nézve. (sőt…)

Egy nem megfelelően szocializált és/vagy magát a család vezetőjének gondoló kutya fajtától függetlenül odakaphat a gyerek felé (vagy a gazdi felé…), és a legveszélyesebbnek tartott fajta is lehet a gyerek barátja, ha tudja, hogy hol van a helye a családban. A kutya-gyerek összeszoktatásnál persze nagyon oda kell figyelni, különösen ha a kutya volt előbb. De egy egészséges lelkű kutyával általában nincsen gond, és a gyereknek kifejezetten jót tesz, ha egy állat mellett nő fel.

A barátságosnak tartott fajták gazdái ne felejtsék el, hogy tenni is kell azért, hogy a kutya tényleg barátságos legyen… nem elég csak babusgatni, a kutyának egy következetes, határozott gazda kell. Ha ez nincs meg, akkor bizony könnyen lehet a cukimuki kiskutyából felnőttként a futtató réme…