Indulni vagy nem indulni? Ez itt a kérdés

Már 3 hete, hogy megjelent az április végi obedience verseny kiírása, de még mindig nem neveztem. A februári versenyt kudarcként éltem meg, ezért bizonytalan voltam, hogy készen állunk-e rá. A március végén Csepelen megtartott próbavizsga után úgy tűnt, hogy az indulás felé billen el a mérleg, de aztán elbizonytalanodtam. Nathan érkezése eléggé felforgatta az életünket, és a kis fenevad rendesen leszívja Bandi energiáit. Ugyanakkor azt is látom, hogy ha picit le is lassult, mégis motiválóan hat rá a kölyök jelenléte, vagyis működik a rivális tréning. Közben viszont én is egyre fáradékonyabb vagyok, a munka mellé nem mindig tudtam bepréselni az edzést – pláne úgy, hogy Bandinak legyen is hozzá ereje, és ne legyen kipurcanva Nathan vagy a melegedő idő miatt.

A csepeli próbavizsga videója

Múlt hét elején aztán egyik reggel úgy keltem fel, hogy nem indulunk. Nem stresszelem vele se magam, se a kutyát. Sőt úgy voltam vele, hogy egy időre félretesszük az engedelmest, és csak trükközünk, formálunk, sétálunk.

Aztán hét közben volt egy-két nap, amikor nagyon jót tréningeztünk. Láttam a kutyán, hogy a fáradtság ellenére örömmel dolgozik, és alig várja, hogy lábhoz hívjam. Ettől megint elbizonytalanodtam, mert az tény, hogy most jobban állunk, mint februárban. Bár vannak feladatok, amik továbbra sem 110%-osak, mégis, összképét tekintve jobb a helyzet. Szintén az indulás javára szól, hogy legközelebb csak októberben lesz verseny, és a baba érkezése miatt amúgy is ki kell majd hagynunk egy kis időt.

Igazából most sokkal inkább készen állunk a versenyre, mint februárban. Akkor elkapott a hév, és nem gondoltam át alaposan a dolgot. Persze most is mondhatnám azt, hogy nem indulunk, csak akkor, amikor minden feladat megvan 110%-ra. Viszont akkor valószínűleg soha nem neveznék, mert mindig úgy érezném, hogy valami gyengén megy. Másrészt szükségem van egy belátható időn belüli célra, ami motivál, különben csak szétfolynának a gyakorlások. Ha most nem indulnánk, akkor biztos, hogy leeresztenénk, hiszen 1) bőven van még idő a következő versenyig, 2) lassan jön a baba.

Ezek után, figyelembe véve azt, hogy még 3 hét van a versenyig, és már nem dolgozom (vagyis sokkal több energiám jut a kutyákra), úgy döntöttem, hogy megpróbáljuk. Cserébe viszont tudatosan oda kell figyelnem arra, hogy ha valami nem áll össze addig, akkor azt el tudjam engedni, és ne stresszeljem magam miatta. A múltkori verseny nagy tanulsága az volt, hogy tilos úgy felmenni a pályára, hogy azzal foglalkozom, hogy mások mit gondolnak. Csak arra szabad fókuszálnom, hogy a kutya számára jó élmény legyen a verseny. Mondjuk most a növekvő hasam miatt időnként küzdök a feladat végi kioldásokkal, de remélhetőleg majd csak sikerül ezt valahogy megoldanom. :)

Most már csak a felkészülési stratégiát kell kitalálnom, mert úgy érzem, hogy múltkor kicsit túlnyomtam a kutyát azzal, hogy még a verseny előtt 3 nappal is nagyban tréningeztünk. Megpróbálom ezt a 3 hetet úgy alakítani, hogy az elején intenzíven megnyomjuk a gyakorlásokat (ebben kedvez nekünk ez a picit hűvösebb idő), aztán tartunk egy 5-6 napos szünetet, és a verseny előtt közvetlenül pedig már csak apróságokat nézünk meg, és rövideket gyakorlunk. Meglátjuk, hogy mennyire lesz ez sikeres.

Közben az obedience mellett Viktor egy ŐV2 vizsgára készül Bandival, de hogy végül elindulnak-e május elsején, az még kérdéses. :)