Indulni vagy nem indulni? Ez itt a kérdés

Már 3 hete, hogy megjelent az április végi obedience verseny kiírása, de még mindig nem neveztem. A februári versenyt kudarcként éltem meg, ezért bizonytalan voltam, hogy készen állunk-e rá. A március végén Csepelen megtartott próbavizsga után úgy tűnt, hogy az indulás felé billen el a mérleg, de aztán elbizonytalanodtam. Nathan érkezése eléggé felforgatta az életünket, és a kis fenevad rendesen leszívja Bandi energiáit. Ugyanakkor azt is látom, hogy ha picit le is lassult, mégis motiválóan hat rá a kölyök jelenléte, vagyis működik a rivális tréning. Közben viszont én is egyre fáradékonyabb vagyok, a munka mellé nem mindig tudtam bepréselni az edzést – pláne úgy, hogy Bandinak legyen is hozzá ereje, és ne legyen kipurcanva Nathan vagy a melegedő idő miatt.

A csepeli próbavizsga videója

Múlt hét elején aztán egyik reggel úgy keltem fel, hogy nem indulunk. Nem stresszelem vele se magam, se a kutyát. Sőt úgy voltam vele, hogy egy időre félretesszük az engedelmest, és csak trükközünk, formálunk, sétálunk.

Aztán hét közben volt egy-két nap, amikor nagyon jót tréningeztünk. Láttam a kutyán, hogy a fáradtság ellenére örömmel dolgozik, és alig várja, hogy lábhoz hívjam. Ettől megint elbizonytalanodtam, mert az tény, hogy most jobban állunk, mint februárban. Bár vannak feladatok, amik továbbra sem 110%-osak, mégis, összképét tekintve jobb a helyzet. Szintén az indulás javára szól, hogy legközelebb csak októberben lesz verseny, és a baba érkezése miatt amúgy is ki kell majd hagynunk egy kis időt.

Igazából most sokkal inkább készen állunk a versenyre, mint februárban. Akkor elkapott a hév, és nem gondoltam át alaposan a dolgot. Persze most is mondhatnám azt, hogy nem indulunk, csak akkor, amikor minden feladat megvan 110%-ra. Viszont akkor valószínűleg soha nem neveznék, mert mindig úgy érezném, hogy valami gyengén megy. Másrészt szükségem van egy belátható időn belüli célra, ami motivál, különben csak szétfolynának a gyakorlások. Ha most nem indulnánk, akkor biztos, hogy leeresztenénk, hiszen 1) bőven van még idő a következő versenyig, 2) lassan jön a baba.

Ezek után, figyelembe véve azt, hogy még 3 hét van a versenyig, és már nem dolgozom (vagyis sokkal több energiám jut a kutyákra), úgy döntöttem, hogy megpróbáljuk. Cserébe viszont tudatosan oda kell figyelnem arra, hogy ha valami nem áll össze addig, akkor azt el tudjam engedni, és ne stresszeljem magam miatta. A múltkori verseny nagy tanulsága az volt, hogy tilos úgy felmenni a pályára, hogy azzal foglalkozom, hogy mások mit gondolnak. Csak arra szabad fókuszálnom, hogy a kutya számára jó élmény legyen a verseny. Mondjuk most a növekvő hasam miatt időnként küzdök a feladat végi kioldásokkal, de remélhetőleg majd csak sikerül ezt valahogy megoldanom. :)

Most már csak a felkészülési stratégiát kell kitalálnom, mert úgy érzem, hogy múltkor kicsit túlnyomtam a kutyát azzal, hogy még a verseny előtt 3 nappal is nagyban tréningeztünk. Megpróbálom ezt a 3 hetet úgy alakítani, hogy az elején intenzíven megnyomjuk a gyakorlásokat (ebben kedvez nekünk ez a picit hűvösebb idő), aztán tartunk egy 5-6 napos szünetet, és a verseny előtt közvetlenül pedig már csak apróságokat nézünk meg, és rövideket gyakorlunk. Meglátjuk, hogy mennyire lesz ez sikeres.

Közben az obedience mellett Viktor egy ŐV2 vizsgára készül Bandival, de hogy végül elindulnak-e május elsején, az még kérdéses. :) 

Esős tapasztalatok

Buzgón készülünk a 2-es szintű ügyességi vizsgánkra, ugyanis vasárnap lesz vége a középfokú tanfolyamunknak. Ma kimentünk egyet gyakorolni a sulira, és persze pont akkor kezdett el szakadni az eső, amikor felmentünk a pályára. Ilyen időben még nem nagyon dolgoztam vele, így kíváncsi voltam, hogyan teljesít, és minden elképzelésemet felülmúlta. Abszolút nem hatotta meg az eső. Teljesen fel volt pörögve, és jobban teljesített, mint száraz időben. Egyszerűen látszott rajta, hogy élvezi a munkát. Ezek után nem félek attól, hogy ha hétvégén esni fog, akkor nem akar majd dolgozni, inkább attól kell tartanom, hogy ne pörögje túl magát. :)

A feladatok egy részét már a tanfolyam előtt nagyjából ismerte, így a tanfolyamon igazából a pontosításra mentünk rá. A vizsgán négy feladat lesz: akadály (egy palánk és egy kúszó), kézjeles irányítás, bójához küldés és megállítás.

Az akadállyal sok gondunk nem volt, csak arra kellett gyúrni, hogy ne ugorjon le idő előtt a palánkról, hanem meglegyen a zóna is. (A táborban ugyanis hatalmasat zakózott a palánk tetejéről.) Ez elég hamar megoldódott, és a tanfolyam végére eljutottunk odáig, hogy nem is futok vele végig az akadályok mellett, hanem csak a palánk vonaláig megyek el, és onnan küldöm tovább a kúszóba. Imádja, úgyhogy inkább csak arra kell figyelnem, hogy ne kezdjen el magától akciózni.

A kézjeleknél eleinte az volt a probléma, hogy a fekvésből felültetésnél mindig előretipegett néhányat. Ezt elég hamar sikerült kivenni belőle, egyszerűen csak azt fogadtam el, amikor a feneke fixen maradt, és a mellső lábaival tolta fel magát. Az ültetésből fektetésnél sajnos néha magától lefekszik, bár vissza tudom ültetni, de azért nem örülnék, ha a vizsgán befeküdne, mire elsétálok az öt méterre lévő pálcáig. A felülésnél még 1-2 hete eljátszogatta, hogy csak második kézjelre ült fel, de most már egész szépen megy elsőre. Pontosabban rájöttem, hogy ha a kézjelnél nemcsak az ujjammal mutatok fel, hanem a kézmozdulatban benne van egy ív is (kb. mint amikor a karmester vezényel), akkor elsőre felül. Valószínűleg ezt ki kellene venni belőle, de most itt a vizsga előtt nem akarok ezzel szórakozni, ha így stabilan megy. Amúgy már nagyobb távolságról is egész jól csinálja, már 10 méterről is megvan, úgyhogy a vizsga után ideje lesz beletenni az állítást is.

A bójázást már tavasszal elkezdtük kíváncsiságból formálással, aztán nyáron a táborban megvezetéssel dolgoztunk, mostanra meg már összeállt egy viselkedéslánccá, és már nagy távolságból is lendületesen megy. Ami ma új problémaként jelentkezett, hogy ha nagy távolságból küldöm, és nagyon lendületesen megy, akkor picit távolabb fekszik a bójától, de mondjuk még akkor is 1 méteren belül van (kb. a mellső lába van fél méterre). Ü3-ig 2 méteren belül kell feküdni, felette meg 50 centi, úgyhogy ezen majd finomítani kell.

A vizsgafeladatok közül a megállítás a legnagyobb parám, ezzel ugyanis hiába próbálkoztunk a táborban, nagyon nem akart menni. (A táborban kezdő ügyességire jártunk, ahol rajtunk kívül mindenkinek megvolt már az Ü2-es vizsgája, és csak mi voltunk teljesen kezdők.) Így már eleve úgy mentem neki a feladatnak, hogy ez nekünk nehezen megy, ráadásul kitaláltam, hogy azt szeretném, ha a kutyám nem a pálcához kötné a lefekvést, hanem akkor feküdne, amikor mondom neki. (A feladat úgy szól, hogy a kutyát lefektetem, majd 20 méterre távolodok tőle, behívom, és 10-15 méter között egy pálcákkal kijelölt sávban fektetem.) Éppen ezért hétközben szinte mindig pálcák nélkül gyakoroltam vele, több-kevesebb sikerrel. Közben rájöttem, hogy nem biztos, hogy ez reális elvárás a vizsgáig, így annak is örülök, hogy a pálcánál fekszik. Szerencsére azért egész gyakran fekszik le akkor, amikor mondom neki, és csak ritkán megy el a pálcáig, így ha már túl leszünk a vizsgadrukkon, akkor erre jobban rágyúrhatunk. Ma reggel például pálca nélkül gyakoroltunk, és háromszor is akkor feküdt le, amikor mondtam. A délutáni sulis gyakorlásnál, ahol lent voltak a pálcák, ott volt, hogy elsétált a pálcáig, viszont aminek nagyon örültem, hogy a nagy lendület ellenére is megállt. Ugyanis a lendülettel is vannak gondjaink: vagy csigatempóban jön (bár mostanában ez a ritkább), vagy nagyon lendületesen, és akkor meg túlszalad. Ezen általában segít, ha nem fordulok vele teljesen szembe, hanem picit féloldalasan állok – valószínűleg a vizsgán is inkább kicsit kifordulok, mint hogy ne álljon meg a zónán belül.

Nagyjából tehát így állunk a vizsga előtt. Múlt héten, a próbavizsgán nagyon penge volt, öröm volt nézni, ahogy bekapcsolt, egyszerűen tudta, hogy most koncentrálni kell, hogy meló van. Az engedelmes vizsgánkon is teljesen el voltam hűlve, hogy mennyire összeszedett volt, annak ellenére, hogy én mennyire izgultam. Akkor mondjuk mázlink volt, mert mi voltunk a legelsők, így nem volt túl sok időm stresszelni. Majd meglátjuk, hogy most mi lesz…