Hónap: 2010 november

ismerkedik a nyúl és a kutya

egyelőre nagyon biztató a helyzet. Bandita érdeklődik, Mogyi pedig sokkal nyugodtabb, mint vártuk. nem rezel be a kutya szagától, nem kezd el rögtön dobbantani és köröket futni, hanem jön, és szaglászik. trükközünk, mert kajával csaljuk magunkhoz, és aztán hívjuk oda a kutyát, de eddig semmi probléma. szépen elvannak egymás mellett. :) Bandita már próbálta játékra hívni a nyulat, persze eredménytelenül. :) a kergetőzést szerencsére eddig sikerült megakadályozni, reméljük ez így is marad.

A vízlerázás fizikája

Kicsit tudományosabb bejegyzés lesz ez a mostani, de cserébe a végén lesz egy jó videó vízlerázó kutyákról. :)

Ha lassított felvételen nézünk egy magáról vizet lerázó kutyát, láthatjuk, hogy a folyamat a kutya fejénél kezdődik, és mint egy hullám, halad végig az állat testén, egészen a farka hegyéig. (Ez a viselkedés persze sok emlősnél megfigyelhető, de maradjunk csak a kutyáknál.) Néhány amerikai fizikus úgy döntött, hogy alaposabban szemügyre veszik a technikát, hogy megállapítsák, milyen frekvenciával hullámzik a kutya teste, és hogy milyen sebességgel kell ráznia magát ahhoz, hogy a lehető legtöbb vizet eltávolítsa a bundájából.(Az eredmények alig egy hónappal ezelőtt meg is jelentek az egyik folyóiratban.)

A kutatók szerint a vízcsepp és a kutya szőrszála közti adhéziós erő tartja vizesen az állatot, ennek a leküzdéséhez pedig megfelelően gyors rázkódásra van szükség. A fizikusok számításaik során arra az eredményre jutottak, hogy az állatoknak R-0.5 frekvenciával (R az állat testének sugara, a középvonaltól a bőrig) kell rázniuk magukat. Ennek igazolására több faj vízrázását is rögzítették, és megállapították, hogy minél kisebb egy állat, annál gyorsabban rázza magát. Egy labrador retriever frekvenciája például 4,3 Hz (rezgés/másodperc), míg az egéré 27 Hz, a medvéé pedig 4 Hz. A testméret növekedésével a lassulás nem lineáris, a felső határ a medvénél tapasztalt 4 Hz volt.

Az eredmények alapján végül megállapították, hogy az állatok R-0.75 frekvenciával rázzák magukat a becsült R-0.5 helyett. A kutatók szerint a különbségre a magyarázat a szőr lehet, ugyanis a modellben a sugár az állat bőréig húzódik, és a szőrréteget nem számították bele.

Ennyi volt a tudományos háttér, jöjjön a videó sok vizes kutyával. :)

 

Harapós retrieverek?

A napokban megjelent egy olyan hír az amerikai sajtóban, hogy a kutyaharapások áldozatai általában felügyelet nélkül hagyott gyerekek, és a kutyák többnyire az arcon ejtenek sérüléseket. Külön kiemelik, hogy az egyik leggyakoribb elkövető a labrador, amely egyébként híresen gyerekbarát fajta.

537 esetet figyelembe véve 23%-ban keverék, 13,7%-ban labrador, 4,9%-ban rottweiler, 4,4%-ban német juhászkutya, 3%-ban golden retriever volt az elkövető. A felmérés olyan térségben (Denver) készült, ahol a pit bull terrier tiltott fajta. Az esetek zömében a kutya ismerős volt a gyerek számára, és több mint a felében volt előzménye a harapásnak, például túl durván játszott vele a gyerek, vagy éppen megijesztette.

Egy ilyen hírhez hozzátartozik az is, hogy az Egyesült Államokban a labrador retriever már 11 éve a legkedveltebb fajta az American Kennel Club adatai szerint (a keverékekről nincs infó). A német juhászkutya a 2., a golden a 4., a rottweiler a 13., így valahol nem véletlen, hogy ezek a fajták vezetik a harapási statisztikát. A legkedveltebb 15-ben még egy nagyobb testű fajta van, a boxer (illetve az uszkárok együtt szerepelnek, nem tudom, mennyi lehet ebből az óriás), de az összes többi közepes vagy kis termetű fajta (yorki, beagle, tacskó, pomerániai stb.).

A hírt tehát kellő kritikával szabad csak fogadni, már csak azért is, mert a törpekutyákról nincsenek harapási adatok… Nagy különbség a nagy testű és kis testű kutyák között, hogy az ingerküszöbük eltér, egy nagyobb méretű kutya például épphogy megérzi, ha a gyerek meghúzza a fülét, míg a kicsi annál inkább, így könnyebben elszakadhat nála a húr. A kisebb kutya azonban jellemzően nem okoz akkora sérülést, amivel kórházba kéne rohanni vagy mentőt hívni, ezért aztán ők kimaradnak az ilyen felmérésekből. Szóval én közel sem lennék annyira biztos abban, hogy a retrieverek a legveszélyesebbek a gyerekekre nézve. (sőt…)

Egy nem megfelelően szocializált és/vagy magát a család vezetőjének gondoló kutya fajtától függetlenül odakaphat a gyerek felé (vagy a gazdi felé…), és a legveszélyesebbnek tartott fajta is lehet a gyerek barátja, ha tudja, hogy hol van a helye a családban. A kutya-gyerek összeszoktatásnál persze nagyon oda kell figyelni, különösen ha a kutya volt előbb. De egy egészséges lelkű kutyával általában nincsen gond, és a gyereknek kifejezetten jót tesz, ha egy állat mellett nő fel.

A barátságosnak tartott fajták gazdái ne felejtsék el, hogy tenni is kell azért, hogy a kutya tényleg barátságos legyen… nem elég csak babusgatni, a kutyának egy következetes, határozott gazda kell. Ha ez nincs meg, akkor bizony könnyen lehet a cukimuki kiskutyából felnőttként a futtató réme…