gyerek és kutya – Kutyafuttató

Az obedience és mi

Az obedience sporttal való kapcsolatom sok mindennek mondható, csak egyszerűnek nem. Bandival akkor kezdtünk el ismerkedni vele (2013. ősz), amikor teherbe estem Dorkával, így számomra a legnagyobb kihívást mindig is az idő jelentette. Néhány hónap után az első versenyen találtuk magunkat (2014. február), amire azonban még nem álltuk készen – csak ezt akkor még nem tudtam. Elkezdtünk készülni a következőre, de akkor meg már a terhesség vége felé jártam, és inkább nem indultunk (2014. április). Közben megszületett Dorka, és elkezdtünk újból készülgetni, majd ősszel ismét próbálkoztunk, de elég felemásan sikerült (2014. november). Ezt követően szerettem volna tavasszal javítani, de kiderült, hogy Bandi könyökét műteni kell, így több hónapos kényszerpihenő következett. 2015 nyarán aztán sokkal tudatosabban álltunk neki készülni, aminek végül meglett az eredménye, és nyár végén sikeresen megszereztük a kitűnőt kezdő szinten.
(Lehet, hogy erre valaki azt mondja, hogy elég lassan ment, de egyrészt még én is kezdő voltam a sportban, másrészt meg hajrá, miközben otthon van egy újszülött. 😛 )

Ezzel párhuzamosan Nathant próbáltam alapozni, de rá kellett jönnöm, hogy pici baba mellett baromi nehéz egyszerre két kutyával dolgozni, pláne két ennyire különbözővel. Közben kiderült, hogy jön a kistesó, így aztán Bandi most picit pihen, és Nathan került előtérbe. Pontosabban kerülne, ha nem viselném most nehezebben a terhességet. :/ De azért próbálkozunk.

Picit irigylem azokat, akik még családalapítás előtt jobban bele tudnak mélyedni a sportba. Azzal vigasztalom magam, hogy azért a többség előbb-utóbb hasonló cipőbe kerül, viszont addigra én már túl leszek a nehezén.

Egy dologban biztos, hogy segít a gyerek: az edzések tudatos tervezésében. Igazán nyugodtan csak akkor tudok tréningezni, ha Dorka alszik vagy valaki más vigyáz rá. Ha hatékony szeretnék lenni, akkor előre meg kell terveznem, hogy mit fogunk legközelebb csinálni, különben csak káosz van, és nem jutunk egyről a kettőre – vagy csak nagyon lassan.

Pedig Nathannal komoly terveim vannak. Idén szeretnék vele feljutni 1-es szintre, és ha most a baba miatt nem is jön össze, jövőre azért jó lenne elindulni a francia fajták bajnokságán. A környező országok versenyeire is jó lenne ellátogatni, szívesen kipróbálnám, milyen egy olyan közegben elindulni. Hosszabb távon a 3-as szint a cél, de a mikort majd eldönti Nathan és a gyerekek. Bandival szeretném 1-esen megszerezni a kitűnőt, a továbblépést pedig szintén a kutya és az idő dönti majd el.

Szegény kutyáim pont életemnek abba a szakaszába csöppentek bele, amikor egyszerre túl sok az újdonság, és még nekem is ki kell tapasztalnom, hogy hogyan működtethető úgy a rendszer, hogy mindenki (gyerekek, kutyák, mi) jól járjon. Jó hír, hogy lassan látom derengeni a fényt az alagút végén. De azért nem bánnám, ha kicsit több energiám lenne, és hosszabbak lennének a napok (mondjuk csak annyival, hogy ha éjfélkor lefekszem, akkor még simán alhassak 8 órát addig, amíg a Dorka felkel).

Gyerek + kutya

Az elmúlt 1,5 évben nagyon sokan megkérdezték tőlem, hogy mennyire lehet gyerek mellett kutyázni. A válasz nem egyszerű, mert nem mindegy, hogy mit akar az ember, és mennyi segítsége van.

11081230_10205277006518125_7515793335117220276_n — Kutyaoviban

A gyerek születésével felborul a korábbi sorrend, és a kutyák eggyel hátrébb kerülnek. Nagyon sokáig a baba diktál, és amíg nincs kiszámíthatóság a mindennapokban, addig elég nehéz. Nálunk az első lépés az volt, hogy magamra kötöttem a gyereket, és elmentünk sétálni (van, aki babakocsival jár kutyát sétáltatni, de a mi babakocsink nem kompatibilis a környékbeli sétahelyekkel). Ez elég sokáig működik is, a nehézségek akkor jönnek, amikor a gyerek már inkább saját lábon szeretne közlekedni, vagy valami más akadálya lesz a hordozásnak. A mi esetünkben akkor jött el ez a pont, amikor újból teherbe estem, mert csak az első pár hónapban tudtam hordozni Dorkát, aztán közben megjött a tél, az én hasam meg csak nőtt, és már nem esett jól a hordozós séta.

Ha a baba jól elvan a babakocsiban, akkor lehet azzal próbálkozni, hogy kimész a kutyasulira (vagy valahova, ahol gyakorolnál), tologatod, amíg el nem alszik, és utána dolgozol a kutyával. Mi ezt ritkán alkalmaztuk, mert az alvás nem nagyon jött össze, egy idő után meg már elfogyott Dorka türelme, és akkor már képtelenség volt gyakorolni a kutyákkal.

11072862_10205246061504519_2757959675555194087_n — Operatőr egy edzésen

Szerencsés eset, ha otthon van akkora kert, ahova ki tudsz menni a kutyákkal, amíg a baba alszik. Imádom, hogy nálunk akkora placc van hátul, gyakorlatilag bármit tudok velük csinálni. Viszont komoly munka szempontjából nem szerencsés az otthoni környezet, hiszen egy idő után kellenének a zavaró ingerek.

A legjobb, ha van olyan családtag, aki tud vigyázni a gyerekre, amíg te kicsit elszabadulsz otthonról. Akkor nem kell a szemed sarkából lesned, hogy épp mit csinál a gyerek, nem sodorja magát veszélybe, és ha már kicsit nagyobb, akkor nem fog körülötted sertepertélni, nem akarja elvenni a klikkert, nem akarja ő etetni a kutyát, stb. Az esetek nagy részében nálunk is így működik/működött a dolog.

Újszülött mellé biztos nem vállalnám be egy versenykutya alapozását, mert ahogy az elején írtam, kiszámíthatóság nem nagyon van, és így nem biztos, hogy jutna elég figyelem a kölyökre. Nathan 5 hónapos volt, mikor Dorka megszületett, de szerencsére az ő temperamentuma elég jól passzol a jelenlegi körülményeinkhez. Persze azért ő is bírna többet menni, dolgozni, mint ami jut neki. Bandi felnőttként sokkal jobban bírta a megváltozott helyzetet.

1545110_10203313037700132_2364032138333309526_n — Dorka egy, Nathan hat hónapos

Akárhogy is, a lelkifurdalás nagyjából elkerülhetetlen, mert aki gyerekvállalás előtt picit komolyabban kutyázott, az nagy valószínűséggel rendszeresen fogja úgy érezni, hogy nem jut elég ideje a kutyára. És akkor eddig még csak az időtényezőről írtam, az energiáról egy szó sem esett… Hogy a terveket hogyan képes felülírni egy rosszabb éjszaka; amikor inkább te is alszol, mikor a gyerek alszik (ezt a tanácsot szerintem minden kezdő anya megkapja); amikor túl feszült és ingerült vagy ahhoz, hogy a kutyákkal komoly munkába kezdj; vagy amikor olyan a lakás, mintha bomba robbant volna, és muszáj felszámolni a kuplerájt.

Szóval akad kihívás rendesen. Én rendszeresen érzem azt, hogy túl rövidek a napok, és mindig próbálok priorizálni, hogy most épp mi kerüljön sorra. Túl a félidőn már egyre inkább a pihenést választom, amitől nagyjából állandóan lelkifurdalásom van. De sajnos ezt a hátralévő időszakot ki kell bírnom valahogy. Aztán hogy utána mi lesz… na az egy érdekes kérdés.

Megérkezett a legújabb családtag

Aki kutyásként babát vár, valószínűleg rengeteget gondol arra, hogy vajon mit fog szólni a kutya a babához, hogy bírja majd a gyereksírást, és mennyire lesz féltékeny. Nálunk is elég sokszor előkerült ez az elmúlt hónapokban, és csak találgatni tudtunk, hogy mi lesz a reakció.

A szülés előtt két nappal

Első körben már az izgalmas volt, hogy vajon hogyan reagálják le a kutyák azt, amikor elindulunk a kórházba. Éjszaka indult meg a szülés, és szegények nem nagyon értették, hogy mi ez a sürgés-forgás. Miután azt hittük, hogy még van időnk, a kutyák csomagja sehogy sem állt, így hirtelen még nekik is össze kellett pakolni. A barátainkat riadóztattuk, hogy majd jöjjenek a kutyákért, mi pedig elindultunk be. Reggel át is költöztek Bandi tenyésztőjéhez, és másnap délutánig ott panzióztak. Szerencsére nagyon jól érezték magukat, valószínűleg ebben nagy szerepe volt annak, hogy Bandi a mai napig rajong a tenyésztőjéért.

Négy nap után engedtek minket haza a kórházból, és nagyon izgultunk, hogy mit fognak szólni az ebek. Először csak velem voltak elfoglalva, főleg Bandi részéről volt nagy az öröm. Amikor Dorkát kivettük a kocsiból, akkor először szerintem le sem esett nekik, hogy valaki más is van itt, de aztán Bandi elég gyorsan kapcsolt, és csak még izgatottabb lett.

Nathant különösebben nem hatotta meg a baba érkezése, hívásra odajött, megszaglászta, majd elment. Bandi ezzel szemben nem bírt leakadni róla, és első nap többször is bement csak úgy a hálóba (ahova a mózest leraktuk), hogy megnézze a babát. Amikor kézbe vettük Dorkát, akkor azonnal ott termett, de csak lopva mert ránézni – ahogy észrevette, hogy figyeljük, rögtön elkapta a tekintetét. Néhány nap után az újdonság varázsa csökkent, de reggelente még most is az egyik első dolga, hogy beszalad a mózeshez. Ha azért hívjuk magunkhoz, hogy megmutassuk neki Dorkát, akkor mindig nagyon óvatosan közelít, picit odaszagol, és látszik, ahogy egyre izgatottabb lesz – vigyázni is kell vele, hogy nehogy ilyenkor elkezdjen ugatni. Ha Dorka az ágyon fekszik, akkor rendszeresen megjelenik, leteszi a fejét az ágyra, és úgy figyeli, hogy mit csinál. Ha pedig fürdetés van, akkor gyakran mindkét kutya ott fekszik a gyerekszoba ajtajában (nekik oda belépni tilos), és onnan figyelik, hogy mi történik.

Dorka részéről még érthetően nincs meg az érdeklődés, kíváncsi vagyok, mikor veszi őket észre először. Alig várom már, hogy megerősödjön, és kicsit közelebbi kontaktusba kerülhessen a kutyákkal. Bandi már most viszi neki a labdát, de arra még várnia kell, hogy Dorka el is dobja neki. :)))

A gyereksírást egyébként a kutyák meglepően jól bírják. Arra számítottam, hogy majd a lakás legtávolabbi pontjába fognak menekülni, de látszólag meg se hatja őket, ha Dorka éjjel nyűglődik. Bandi eleinte izgatott lett tőle, de most már nem zavarja.

Több mint testőr

Ami most komolyabb menedzselést igényel, az a kutyák napi szintű lefárasztása. Szerencsére eddig volt segítségem, így könnyen megoldható volt napközben egy kis labdázás és klikkerezés, plusz Viktor is igyekezett minél gyakrabban kimozdulni velük, főleg Nathannal. Alapvetően egyébként jól bírják, bár gyakran vágnak csalódott fejet, amikor kimarad a séta. Bandira a néma tűrés a jellemző, míg Nathan a kertben keres magának elfoglaltságot, például hatalmas gödröket ás, vagy épp ellop és szétrág valamit. Ettől a héttől napközben már magamra maradok, így egy kicsit érdekesebb lesz a dolog. Most viszont már van egy szuper hordozónk, és Dorka is lassan egy hónapos lesz, így már én is bátrabban el tudok indulni vele és a kutyákkal.

Dorka debütálása a kutyasulin