Szerző: cheereck

Az obedience és mi

Az obedience sporttal való kapcsolatom sok mindennek mondható, csak egyszerűnek nem. :) Bandival akkor kezdtünk el ismerkedni vele (2013. ősz), amikor teherbe estem Dorkával, így számomra a legnagyobb kihívást mindig is az idő jelentette. Néhány hónap után az első versenyen találtuk magunkat (2014. február), amire azonban még nem álltuk készen – csak ezt akkor még nem tudtam. Elkezdtünk készülni a következőre, de akkor meg már a terhesség vége felé jártam, és inkább nem indultunk (2014. április). Közben megszületett Dorka, és elkezdtünk újból készülgetni, majd ősszel ismét próbálkoztunk, de elég felemásan sikerült (2014. november). Ezt követően szerettem volna tavasszal javítani, de kiderült, hogy Bandi könyökét műteni kell, így több hónapos kényszerpihenő következett. 2015 nyarán aztán sokkal tudatosabban álltunk neki készülni, aminek végül meglett az eredménye, és nyár végén sikeresen megszereztük a kitűnőt kezdő szinten. :)
(Lehet, hogy erre valaki azt mondja, hogy elég lassan ment, de egyrészt még én is kezdő voltam a sportban, másrészt meg hajrá, miközben otthon van egy újszülött. 😛 )

Bandi_kituno

Ezzel párhuzamosan Nathant próbáltam alapozni, de rá kellett jönnöm, hogy pici baba mellett baromi nehéz egyszerre két kutyával dolgozni, pláne két ennyire különbözővel. Közben kiderült, hogy jön a kistesó, így aztán Bandi most picit pihen, és Nathan került előtérbe. Pontosabban kerülne, ha nem viselném most nehezebben a terhességet. :/ De azért próbálkozunk.

Picit irigylem azokat, akik még családalapítás előtt jobban bele tudnak mélyedni a sportba. Azzal vigasztalom magam, hogy azért a többség előbb-utóbb hasonló cipőbe kerül, viszont addigra én már túl leszek a nehezén. :)

Egy dologban biztos, hogy segít a gyerek: az edzések tudatos tervezésében. Igazán nyugodtan csak akkor tudok tréningezni, ha Dorka alszik vagy valaki más vigyáz rá. Ha hatékony szeretnék lenni, akkor előre meg kell terveznem, hogy mit fogunk legközelebb csinálni, különben csak káosz van, és nem jutunk egyről a kettőre – vagy csak nagyon lassan.

IMG_9267_cut

Pedig Nathannal komoly terveim vannak. Idén szeretnék vele feljutni 1-es szintre, és ha most a baba miatt nem is jön össze, jövőre azért jó lenne elindulni a francia fajták bajnokságán. A környező országok versenyeire is jó lenne ellátogatni, szívesen kipróbálnám, milyen egy olyan közegben elindulni. Hosszabb távon a 3-as szint a cél, de a mikort majd eldönti Nathan és a gyerekek. :) Bandival szeretném 1-esen megszerezni a kitűnőt, a továbblépést pedig szintén a kutya és az idő dönti majd el.

Szegény kutyáim pont életemnek abba a szakaszába csöppentek bele, amikor egyszerre túl sok az újdonság, és még nekem is ki kell tapasztalnom, hogy hogyan működtethető úgy a rendszer, hogy mindenki (gyerekek, kutyák, mi) jól járjon. Jó hír, hogy lassan látom derengeni a fényt az alagút végén. :) De azért nem bánnám, ha kicsit több energiám lenne, és hosszabbak lennének a napok (mondjuk csak annyival, hogy ha éjfélkor lefekszem, akkor még simán alhassak 8 órát addig, amíg a Dorka felkel). :)

Gyerek + kutya

Az elmúlt 1,5 évben nagyon sokan megkérdezték tőlem, hogy mennyire lehet gyerek mellett kutyázni. A válasz nem egyszerű, mert nem mindegy, hogy mit akar az ember, és mennyi segítsége van.

11081230_10205277006518125_7515793335117220276_n
Kutyaoviban

A gyerek születésével felborul a korábbi sorrend, és a kutyák eggyel hátrébb kerülnek. Nagyon sokáig a baba diktál, és amíg nincs kiszámíthatóság a mindennapokban, addig elég nehéz. Nálunk az első lépés az volt, hogy magamra kötöttem a gyereket, és elmentünk sétálni (van, aki babakocsival jár kutyát sétáltatni, de a mi babakocsink nem kompatibilis a környékbeli sétahelyekkel). Ez elég sokáig működik is, a nehézségek akkor jönnek, amikor a gyerek már inkább saját lábon szeretne közlekedni, vagy valami más akadálya lesz a hordozásnak. A mi esetünkben akkor jött el ez a pont, amikor újból teherbe estem, mert csak az első pár hónapban tudtam hordozni Dorkát, aztán közben megjött a tél, az én hasam meg csak nőtt, és már nem esett jól a hordozós séta.

Ha a baba jól elvan a babakocsiban, akkor lehet azzal próbálkozni, hogy kimész a kutyasulira (vagy valahova, ahol gyakorolnál), tologatod, amíg el nem alszik, és utána dolgozol a kutyával. Mi ezt ritkán alkalmaztuk, mert az alvás nem nagyon jött össze, egy idő után meg már elfogyott Dorka türelme, és akkor már képtelenség volt gyakorolni a kutyákkal.

11072862_10205246061504519_2757959675555194087_n
Operatőr egy edzésen

Szerencsés eset, ha otthon van akkora kert, ahova ki tudsz menni a kutyákkal, amíg a baba alszik. Imádom, hogy nálunk akkora placc van hátul, gyakorlatilag bármit tudok velük csinálni. Viszont komoly munka szempontjából nem szerencsés az otthoni környezet, hiszen egy idő után kellenének a zavaró ingerek.

A legjobb, ha van olyan családtag, aki tud vigyázni a gyerekre, amíg te kicsit elszabadulsz otthonról. Akkor nem kell a szemed sarkából lesned, hogy épp mit csinál a gyerek, nem sodorja magát veszélybe, és ha már kicsit nagyobb, akkor nem fog körülötted sertepertélni, nem akarja elvenni a klikkert, nem akarja ő etetni a kutyát, stb. :) Az esetek nagy részében nálunk is így működik/működött a dolog.

Újszülött mellé biztos nem vállalnám be egy versenykutya alapozását, mert ahogy az elején írtam, kiszámíthatóság nem nagyon van, és így nem biztos, hogy jutna elég figyelem a kölyökre. Nathan 5 hónapos volt, mikor Dorka megszületett, de szerencsére az ő temperamentuma elég jól passzol a jelenlegi körülményeinkhez. Persze azért ő is bírna többet menni, dolgozni, mint ami jut neki. Bandi felnőttként sokkal jobban bírta a megváltozott helyzetet.

1545110_10203313037700132_2364032138333309526_n
Dorka egy, Nathan hat hónapos

Akárhogy is, a lelkifurdalás nagyjából elkerülhetetlen, mert aki gyerekvállalás előtt picit komolyabban kutyázott, az nagy valószínűséggel rendszeresen fogja úgy érezni, hogy nem jut elég ideje a kutyára. És akkor eddig még csak az időtényezőről írtam, az energiáról egy szó sem esett… Hogy a terveket hogyan képes felülírni egy rosszabb éjszaka; amikor inkább te is alszol, mikor a gyerek alszik (ezt a tanácsot szerintem minden kezdő anya megkapja); amikor túl feszült és ingerült vagy ahhoz, hogy a kutyákkal komoly munkába kezdj; vagy amikor olyan a lakás, mintha bomba robbant volna, és muszáj felszámolni a kuplerájt.

Szóval akad kihívás rendesen. Én rendszeresen érzem azt, hogy túl rövidek a napok, és mindig próbálok priorizálni, hogy most épp mi kerüljön sorra. Túl a félidőn már egyre inkább a pihenést választom, amitől nagyjából állandóan lelkifurdalásom van. De sajnos ezt a hátralévő időszakot ki kell bírnom valahogy. Aztán hogy utána mi lesz… na az egy érdekes kérdés. :)

RESET

Hosszú hallgatás után újra itt, bár kicsit máshogy és máshol, de teszek egy kísérletet a visszatérésre. Bár az időm nem lett több, sőt, pár hónap múlva ismét bővülni fog a család. De addig is igyekszem minden lehetőséget megragadni, hogy minél több időt tudjak a srácokkal tölteni, mert az első néhány hétben biztos, hogy nem nagyon fogok tudni elszabadulni a babától.

Emiatt a kutyasuli is háttérbe került, és még így is sokszor furdal a lelkiismeret, hogy nem tudok eleget adni a saját kutyáimnak. Dorka már 1,5 éves, és egyre körülményesebb vele a kutyasétáltatás, mert félidős terhesen már elég megterhelő a hordozás, ha viszont a saját lábán jön, akkor csak gyökkettővel tudunk haladni. Egy lehetőség maradt, ha kora reggel felkelek, és addig sétálunk, amíg a család többi tagja alszik. Ez viszont baromi nehezen megy a hideg téli reggeleken…

Bandival a 2015-öt elég felemásan zártuk. Az év egyik fénypontja volt, hogy sikerült kitűnőre teljesítenünk az obedience kezdő szintet, így szabad az út az 1-es szintre. Viszont a könyökeit februárban meg kellett műtteteni enyhe könyökdiszplázia miatt, és sajnos nem lett 100%-os a kutya, mostanában például elég nehezen viseli a hideget. Így az ő terhelhetősége jelentősen lecsökkent. :(

Mellette pedig itt van Nathan, akivel eddig az alapok minél stabilabb lerakásán dolgoztunk, és idén már jó lenne a pályán is megmutatni, hogy mit tudunk. Szóval most Bandi pihen, és elsősorban családi kutyaként funkcionál (ebben a szerepben pedig tökéletes, Dorka teljesen odáig van érte), és munka szempontból Nathan került az előtérbe. Az obedience mellett vele a tereléssel is próbálkozunk, és bár elsőre nem jött össze a munkavizsga, nagyon bízom benne, hogy idén menni fog.

Így állunk most. Tervek vannak bőven, és remélem, hogy a körülmények majd segítenek abban, hogy ezekből minél több meg is valósuljon. Hajrá 2016!

Megérkezett a legújabb családtag

Aki kutyásként babát vár, valószínűleg rengeteget gondol arra, hogy vajon mit fog szólni a kutya a babához, hogy bírja majd a gyereksírást, és mennyire lesz féltékeny. Nálunk is elég sokszor előkerült ez az elmúlt hónapokban, és csak találgatni tudtunk, hogy mi lesz a reakció.

A szülés előtt két nappal

Első körben már az izgalmas volt, hogy vajon hogyan reagálják le a kutyák azt, amikor elindulunk a kórházba. Éjszaka indult meg a szülés, és szegények nem nagyon értették, hogy mi ez a sürgés-forgás. Miután azt hittük, hogy még van időnk, a kutyák csomagja sehogy sem állt, így hirtelen még nekik is össze kellett pakolni. A barátainkat riadóztattuk, hogy majd jöjjenek a kutyákért, mi pedig elindultunk be. Reggel át is költöztek Bandi tenyésztőjéhez, és másnap délutánig ott panzióztak. Szerencsére nagyon jól érezték magukat, valószínűleg ebben nagy szerepe volt annak, hogy Bandi a mai napig rajong a tenyésztőjéért.

Négy nap után engedtek minket haza a kórházból, és nagyon izgultunk, hogy mit fognak szólni az ebek. Először csak velem voltak elfoglalva, főleg Bandi részéről volt nagy az öröm. Amikor Dorkát kivettük a kocsiból, akkor először szerintem le sem esett nekik, hogy valaki más is van itt, de aztán Bandi elég gyorsan kapcsolt, és csak még izgatottabb lett.

Nathant különösebben nem hatotta meg a baba érkezése, hívásra odajött, megszaglászta, majd elment. Bandi ezzel szemben nem bírt leakadni róla, és első nap többször is bement csak úgy a hálóba (ahova a mózest leraktuk), hogy megnézze a babát. Amikor kézbe vettük Dorkát, akkor azonnal ott termett, de csak lopva mert ránézni – ahogy észrevette, hogy figyeljük, rögtön elkapta a tekintetét. Néhány nap után az újdonság varázsa csökkent, de reggelente még most is az egyik első dolga, hogy beszalad a mózeshez. Ha azért hívjuk magunkhoz, hogy megmutassuk neki Dorkát, akkor mindig nagyon óvatosan közelít, picit odaszagol, és látszik, ahogy egyre izgatottabb lesz – vigyázni is kell vele, hogy nehogy ilyenkor elkezdjen ugatni. Ha Dorka az ágyon fekszik, akkor rendszeresen megjelenik, leteszi a fejét az ágyra, és úgy figyeli, hogy mit csinál. Ha pedig fürdetés van, akkor gyakran mindkét kutya ott fekszik a gyerekszoba ajtajában (nekik oda belépni tilos), és onnan figyelik, hogy mi történik.

Dorka részéről még érthetően nincs meg az érdeklődés, kíváncsi vagyok, mikor veszi őket észre először. Alig várom már, hogy megerősödjön, és kicsit közelebbi kontaktusba kerülhessen a kutyákkal. Bandi már most viszi neki a labdát, de arra még várnia kell, hogy Dorka el is dobja neki. :)))

A gyereksírást egyébként a kutyák meglepően jól bírják. Arra számítottam, hogy majd a lakás legtávolabbi pontjába fognak menekülni, de látszólag meg se hatja őket, ha Dorka éjjel nyűglődik. Bandi eleinte izgatott lett tőle, de most már nem zavarja.

Több mint testőr

Ami most komolyabb menedzselést igényel, az a kutyák napi szintű lefárasztása. Szerencsére eddig volt segítségem, így könnyen megoldható volt napközben egy kis labdázás és klikkerezés, plusz Viktor is igyekezett minél gyakrabban kimozdulni velük, főleg Nathannal. Alapvetően egyébként jól bírják, bár gyakran vágnak csalódott fejet, amikor kimarad a séta. Bandira a néma tűrés a jellemző, míg Nathan a kertben keres magának elfoglaltságot, például hatalmas gödröket ás, vagy épp ellop és szétrág valamit. Ettől a héttől napközben már magamra maradok, így egy kicsit érdekesebb lesz a dolog. Most viszont már van egy szuper hordozónk, és Dorka is lassan egy hónapos lesz, így már én is bátrabban el tudok indulni vele és a kutyákkal. 

Dorka debütálása a kutyasulin

100 trükk 100 nap – 11. trükk: utazunk!

Nathannál szeretnék rágyúrni a hátsó végtagok tudatosítására, és ennek első lépése az, hogy négy lábbal lépjen bele valamibe. Úgy voltam vele, hogy ha már ez a feladat, akkor ne legyen olyan unalmas, és legyen egy sporttáska a kiválasztott tárgy. Na arról elég hamar letettem, mert Nathan össze-vissza gyűrte maga alatt. Úgyhogy inkább kipakoltam a menetfelszerelésem a bőröndből, és abba kellett Nathannak belemásznia.

Eredetileg azt szerettem volna, hogy feküdjön is bele, de ez nem igazán akart összejönni, mert a bőrönd már most pici neki. Ha elég ideig kivártam, akkor ugyan néha lefeküdt, de láthatóan kényszeredetten csinálta, így beértem azzal, ha csak beleült. Ez viszont hamar összeállt, és annyira megtetszett neki, hogy mikor el akartam rakni a bőröndöt, és lecsuktam a tetejét, még akkor is bele akart mászni. :)

Elképesztő agya van a kissrácnak, mikor este kint voltunk a kertben, akkor elkezdte sorban felajánlani az elmúlt napokban tanult dolgokat, például befeküdt a nyugágyba, meg felugrott a diófára. A videókon mindig olyan kimértnek tűnik, pedig valójában lelkes, csak megfontolt. :)

100 trükk 100 nap – 10. trükk: hozd ide a törölközőt!/tedd a fejed a székre!

Ma próbáltam Bandinak olyan trükköt kitalálni, amitől biztos nem frusztrálódik, és ami hasznos is. Így lett ebből a törülköző behozása a szárítóról. Először nehezen ment a lehúzás, mert csak simán megfogta, majd elengedte a törülközőt. Ezután jött az, hogy levette, és rögtön eldobta, de aztán a végére csak összeállt a feladat, és behozta kézbe (csak ez már nem látszik a videón). Úgy tűnik egyébként, hogy nála a nagyon rövid gyakorlások kezdenek beválni, vagyis 3, max 4 próbálkozás után befejezzük, és pár óra múlva újra próbáljuk.

Nathannal ismét formáltam, és most egy statikus feladatot választottam, a székre hasalást. Az első gyakorlás alatt még folyamatosan mancsolni próbált, és felállt a székre, illetve próbálkozott a két nappal ezelőtti átbújással is, de ahhoz pici a szék. :) A második gyakorlásnál már tudatosabbnak tűnt, alig mancsolt. A videó felvétele volt a harmadik alkalom, itt mancsolás már egyáltalán nem volt, és többször kitartotta a pozíciót. Vezényszót csak a legvégén kezdtem hozzáadni, amikor már láttam, hogy érti a feladatot, ezért nem is hallatszik a videón semmi.

(Baromi nehéz volt amúgy kibírnom, hogy a kezdetekkor ne segítsek Nathannak, amikor mancsolással próbálkozott. De hál istennek magától szépen leszokott róla, ennek nagyon örültem. :) )

100 trükk 100 nap – 9. trükk: fel!

Az utánzásos tanítást már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni, ezért aztán úgy döntöttem, hogy formálás vagy megvezetés helyett ezt választom a fára való felugrás tanításához. Bandi ezt már jól ismerte, a kérdés az volt, hogy Nathannak mennyi idő alatt esik le a dolog.

A videón most kivételesen nemcsak a végeredmény, hanem nagyjából az egész folyamat látható. Először Bandit kértem, hogy ugorjon fel, aztán biztattam Nathant, hogy próbálja meg ő is. Pár perc alatt össze is állt a feladat úgy, hogy közben eltérítette őket a medence. :)

100 trükk 100 nap – 8. trükk: bújj át!

Ezt a trükköt formálással szerettem volna megtanítani, és kis segítséggel sikerült is. A segítség annyi volt, hogy amikor láttam, hogy a kutyák elakadtak, akkor próbáltam úgy helyezkedni, hogy jobban ráérezzenek a megoldásra.

Nathan a formálás során sokkal kimértebb, mint Bandi, és kevésbé motivált, ugyanakkor hamarabb rájön a feladatra. Bandi ezzel szemben ezerrel pörög, viszont könnyen beragad. Egyik sem egyszerű. :)

Hogyan tanítsunk?

Az egyik előző bejegyzésben írtam, hogy szeretném a klikkeres tanítás összes formáját kipróbálni a #100tricks100days program során. Általában a klikkerről korábban már elég hosszan írtam, most csak ismétlésként a tanítás formái:

  • megvezetés – jutalommal (kaja, játék) vezetem a kutyát
  • célkövetés – a megvezetés továbbfejlesztett változata, ahol a kutya egy céltárgyat, például pálcát követ. Az előnye a megvezetéshez képest, hogy a kutya jobban oda tud figyelni a feladatra, nem csak a “kajakajakajakajakaja” jár a fejében. A céltárgy nemcsak pálca lehet, hanem akár egy egérpad is, amire a kutyának rá kell lépnie.
  • elkapás – kivárom, hogy spontán, magától hajtsa végre a cselekvést, és arra klikkelek
  • modellezés – a feladatnak megfelelően alakítom a környezetet, például tolatásnál folyosót építek
  • utánzás – egy már képzett kutya segítségével veszem rá, hogy elvégezze a feladatot, erre jó példa egy akadály leküzdése vagy az ugatás tanítása
  • formálás – itt csak a klikkerrel kommunikálok a kutyával, és hagyom, hogy magától jöjjön rá a feladatra
 Egy korábbi trükk: átugrás a másik kutya felett

A Facebookon elérhető lista alapján néhány trükktipp a különböző tanítási formákhoz:

  • megvezetés: forgás, körözés a gazda körül, kenguru, kukucs (átbújás lábak között, és felnéz)
  • célkövetés: kúszás, bukfenc, láb között szlalom, nyolcas, lábak keresztbe, villanykapcsolás, irányba küldés post-itekkel
  • elkapás: megrázás, nyújtózás, puszi, néma ugatás
  • modellezés: tolatás, láb felett átugrás
  • utánzás: ugatás, akadály átugrás, átbújás valami alatt, kúszó
  • formálás: fatörzsre felugrás, labda lökés, irányba nézések, zokni lehúzás, ajtó becsukás, tárgy vödörbe rakása

A felsorolásból talán látszik, hogy általában a megvezetést, a célkövetést és a formálást használjuk a tanítás során. Sok trükknél azonban nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy az most ilyen vagy olyan. Hiszen a láb felett átugrás csak részben modellezés (pl. falnak támasztom a lábam, hogy a kutya ne tudja kikerülni), részben megvezetést is használok, hogy rávegyem a kutyát a lábam átugrására. A célkövetésnél pedig jellemzően formálással tanítom meg a kutyának a céltárgy (pálca, egérpad, post-it) érintését.

Alapvetően a lényeg az, hogy a kutya és mi is élvezzük a tanítást, és ha az egyik módszer megbukott, akkor ne féljünk máshogy nekifutni a feladatnak. Szép dolog a formálás, de ha nem megy, akkor nem muszáj erőltetni, mert lehet, hogy máshogy is rá tudjuk venni a kutyát a kívánt feladatra. Jó szórakozást! :)