Városi kutyákat teszteltek Budapesten

Szombaton egy nagyon izgalmas programon vettünk részt a Szent István parkban. Az Újlipótvárosi Kutyások Köre és a Tükör Módszer Magyarország ugyanis Közösségi Kutyás Próbát szervezett. Az esemény valójában egy újfajta városi kutyás vizsga tesztje volt, ami különösen nagy szerephez juthat most, hogy komoly viták folynak a pórázkötelezettség bevezetése körül. A programot már az egész pórázmizéria előtt elkezdték szervezni, véletlen egybeesés, hogy a kettő így összecsúszott.

A vizsga feladatai a kutya szocializáltságát mérték. A gazdának be kellett bizonyítani, hogy különböző helyzetekben vissza tudja hívni a kutyáját, nyugodtan el tudja engedni kutyák között, és szájkosarat is tud rá tenni, ha szükség van rá.

Az eseményen ott volt Korom Gábor is, a Tükör Módszer egyik alapítója. Gábor elmondta, hogy a vizsgarendszer előkészítése már évek óta zajlott. Nem a BH (kísérőkutya) vizsgához hasonlót akartak, hanem egy olyat, ami a kutya gátolhatóságát és szocializáltságát méri. Szombaton a jelentkezők 1-es szinten tettek vizsgát, ami arról szólt, hogy a kutyafuttatón a kutya hogy tud viselkedni. Terveznek olyan szintet is, ami azt igazolja, hogy a kutya forgalmi helyzetben is jól viselkedik.

“A hagyományos vizsgarendszerek jellemzően a kutya teljesítményét mérik, hogy a kutya hogy tud a gazdájával pórázon együttműködni, vagy póráz nélkül úgy, hogy nem mehet el a gazda mellől. Itt most olyan gyakorlatokat kellett elvégezniük, ahol a kutya szabadon volt, és a gazdának ezekben a helyzetekben kellett kontroll alatt tartania” – mondta Gábor.

A kutyás próbát néhány héttel ezelőtt hirdették meg Facebookon, és nagyon nagy volt az érdeklődés, de a vizsga tesztjellege miatt csak nyolc páros jelentkezését tudták elfogadni. Ők viszont kivétel nélkül átmentek a vizsgán.

A tervek zerint a következő rendezvényen már a magasabb szinten szerveznek vizsgát. “A célunk alapvetően az, hogy a tudatos kutyatartók jogokat kaphassanak” – mondta Gábor.

A Tükör Módszer Magyarország két héttel ezelőtt egy nyílt levélben kommentálta a szabálysértési törvény módosítását. Kezdeményezésük szerint egy pórázkötelezettség alól mentesítő vizsgarendszerre volna szükség, és ehhez azóta több szervezet, például az EB OVO, az Újlipótvárosi Kutyások Köre és a Noé Állatotthon is csatlakozott.

Összefognak a kutyások

A szabálysértési törvény legújabb tervezete a kutyások egy érzékeny pontját támadja: a póráz nélküli sétáltatást. Jelenleg az számít szabálysértésnek, ha valaki a kutyáját belterületen felügyelet nélkül bocsátja közterületre, vagy kóborolni hagyja. Ezek alapján tehát a póráz nélküli séta jelenleg nem tartozik bele ebbe a körbe, ám a tervezett módosítás szerint már ez is szabálysértéssé minősülne.

A tervezet elég nagy felháborodást keltett a kutyások körében, és többen tolladt ragadtak, hogy megírják véleményüket a Belügyminisztériumnak. Amivel én a leginkább azonosulni tudok, az Korom Gábor, a Tükör Módszer alapítójának levele. A levél tegnap este került fel Facebookra, és azóta már több százan megosztották. Csak remélni tudom, hogy lesz olyan ember az illetékesek között, akihez eljut az üzenet, és átgondolja ezt a kötelező pórázas dolgot.

***

Tisztelt Törvényalkotó!

Mint kutyákkal – és főleg gazdákkal – hivatásszerűen foglalkozó, csak üdvözölni tudtam az elmúlt időszak rendelet- illetve törvényszinten is megjelenő változásait (chipes nyilvántartás, ebadó gondolata), melyek a tudatosság és felelősségvállalás irányába terelik a kutyatartókat.

Mindazonáltal – és ezért is ragadtam tollat – a 2012. évi II. törvény módosításai, melyeket most készül elfogadni a Parlament, ezzel a szellemiséggel szögesen ellentétes irányt szabnak meg. Naponta tapasztaljuk, hogy a békés együttélés érdekében először a kutyatartóknak kell tenniük; ennek jegyében végezzük munkánkat is – a gyakorlat azt mutatja, eredményesen. Sajnos a törvény ennek lehetőségét is kizárja; sokéves közös tapasztalatunk és tudásunk mondatja velem: ebben a formájában borítékolható, hogy kontra produktív és eredménytelen lesz. Legnagyobb hibája, hogy betarthatatlan, illetve ha mégis mindenki betartaná, a helyzet sokkal rosszabb lenne, mint jelenleg.

A póráz intézménye az emberi tudatosság hiányának terméke!

Saját hiányosságaink pótlására használjuk univerzális megoldásként, miközben – bár nem kétséges, hogy szükség van rá bizonyos helyzetekben – sajnos többször ártalmas, mint hasznos! Egy kutya egészséges szocializációjához hozzátartozik, hogy megismerje a fajtársi kommunikációt, játsszon, kapcsolatot építsen más kutyákkal – és emellett elvárható hogy legyen kontrollálható! Ennek elmaradásávalkontrollálhatatlanság, bizonytalanság és agresszió jelenik meg a kutya viselkedésében. Sajnos a pórázt a legtöbb kritikus helyzetben úgy kell látnunk, mint a felajzott íjat, éppen a póráz az, ami agresszióviselkedésbe „kényszeríti” a kutyát, és – talán ez a legfontosabb – használatával a gazdát mentjük fel alapvető feladatai, kötelességei alól!

A törvény a legdrasztikusabb tüneti kezelést írja elő, miközben lenne ennél hatékonyabb, a program gyökeréig nyúló, hosszútávon fenntartható megoldás. Kutyatartási kultúránk akkor lesz méltó a XXI. század követelményeihez, ha betartható szabályokat fogalmazunk meg, és lehetőséget biztosítunk a kutyatartóknak, hogy ezen szabályoknak való megfelelésükről intézményesített formában tudjanak számot adni.

Úgy, hogy létezik eredményesebb és hatékonyabb megoldás, nem szerencsés egy teljes, számukat tekintve is jelentős társadalmi csoportot ab ovo szabályszegővé tenni, csak azért mert ez tűnik a legegyszerűbbnek. 

Levelem célja, a segítő szándék kinyilvánítása. Az alapvető kötelességeket összegző szakmai kritérium- és vizsgarendszer, ami alapján differenciálni lehet a gazdák között, hónapok óta kész, viszont működőképes csak akkor lesz, ha teljesítéséhez jogokat rendelnek Önök, azaz a Törvényalkotó.

Bízom benne, hogy hamarosan megkezdődik egy párbeszéd, melynek eredménye, hogy a jelenlegi, minden kutyát démonizáló, és minden kutyatartót szabályszegésre kényszerítő törvényt felváltja egy átgondoltabb szabályozás, melynek alapja az a három gondolat, ami – és ez szilárd meggyőződésem – Önöket is vezette a törvény megfogalmazásakor:

Minden embernek joga van félelem nélkül és tiszta környezetben élni!

Minden gazdának felelőssége hogy kutyájával-, és kötelessége, hogy környezetével harmóniában éljen, és ezért mindent megtegyen! 

Minden kutyának joga van szabadon szaladgálni és játszani a társaival!

Korom Gábor A Tükör Módszer és a magyarországi Tükör Kutyaiskolák közösségének megalapítója