Egy hónappal ezelőtt sikerült egy nagyon jó horvátországi kempingezéssel zárnunk a nyarat. Sokat vaciláltunk, hogy hova menjünk: a bejáratott helyünkre, Selcére vagy máshova, ahol tudjuk, hogy van kutyastrand. A szívünk végül Selcére húzott minket, és bár ott nem volt kijelölt kutyás strand, nem bántuk meg, hogy oda mentünk.
Bandi útlevelét már hónapokkal korábban kiváltottuk, így csak egy állatorvosi pecsét kellett bele, hogy egészséges. A határon a papírjait csak átlapozták, és mehettünk is. Az utazást jól viselte, bár nem tudom, mennyit aludt, mert ez volt az első hosszabb útja az új boxban, és még nem sikerült teljesen megszoknia.
Ahogy leértünk a kempingbe, és meglátta a tengert, teljesen bekattant, rögtön ment volna fürdeni. Gyors helykeresés és sátorverés után mentünk is le a strandra, pontosabban két strand közé egy sziklás partszakaszra, ahol nem tiltotta tábla a kutyaúsztatást. Bandi hatalmas lendülettel vetette bele magát a tengerbe, nem törődött még azzal sem, hogy sós a víz (a pancsolást követő zuhanyzást már kevésbé szerette). Nagyon élvezte, hogy vele úszunk, szerencsére nem akart állandóan a nyakunkba mászni, egész könnyen lehetett terelgetni, hogy ne karmoljon szét minket. Új hobbija is lett, a kőgyűjtés. Amikor lent voltunk a vízparton, és nem foglalkoztunk vele, akkor csak ácsorgott a sekély vízben, és köveket nézegetett. Valamiért a zöld kövek tetszettek neki a legjobban, és ha egyet kiszemelt, akkor először elkezdte a mancsaival kotorászni, aztán bedugta a fejét a vízbe, kiemelte, és kicipelte a partra. Majd ment is vissza másikat keresni. Szerencsére túl sokat nem gyűjtött, így nem kellett a fogai miatt aggódnom.
Itt épp köveket kapar
A sziklákon kutya nélküli fürdőzők is voltak, de senki nem szólt Bandi miatt. Sőt, a sziklák feletti sétányon sokan megálltak bámészkodni, hogy hogyan úszik velünk a kutya. Két nap után ráálltunk arra, hogy reggel viszonylag korán, 8 körül, délután pedig 5 után mentünk le egy-két órára, amikor lényegesen kevesebben voltak, és senkit nem zavartunk a kutyával. Napközben pedig elvoltunk a sátornál, pihiztünk, és néha Bandit betettük pihenni a boxba, mi pedig lementünk a rendes strandra. Esténként természetesen vittük magunkkal, és az éttermekben sem volt semmi gond, mindig bevackolta magát az asztal alá, és aludt. (Szerintem volt, ahol a pincér észre sem vette, hogy kutya is van velünk.)
Standard állás a vízben
A kempingben is minden rendben volt, Bandi nagyon hamar megtanulta, hogy néhány méternél távolabb nem megyünk a sátortól. Az éjszakák érdekesek voltak, mert nem akartam a boxba bezárni, az elősátorban pedig nem mertem kint hagyni, mert alul simán ki tudott bújni. Úgyhogy végül bent aludt velünk a hálófülkében, és bár este mindig lábhoz feküdt, reggelre valahogy mindig felkúszott. (Félreértés ne essék, nálunk otthon a kutya nem ágyban alszik, hanem általában a bejárati ajtó előtt vagy az ágyunk lábánál.)
A pokrócon látszik az a termés, ami állandóan beleakadt a kutya szőrébe, és győztük kiszedegetni belőle
Sajnos az öt nap alatt nem sikerült játszópajtást találni Bandinak, eleve senki nem akarta/merte elengedni a kutyáját, meg aztán főleg törpekutyákkal találkoztunk, és finoman szólva nem voltak túl szociálisak. Egy dolog volt még, ami kicsit megkeserítette az utolsó napot, hogy a sok sziklamászás közben Bandi több helyen is megvágta a mancsait, így bicebóca lett. Ettől igazából itthon szenvedtünk, mert néhány napig csak rövid sétákat tudtunk tenni, amíg be nem gyógyultak a vágások.
Igaz, hogy már lassan egy hónapja megjöttünk a táborozásból, de nem volt időm arra, hogy írjak egy normális beszámolót, mert elég sok minden történt azóta is. De most…!
Hozzávalók: 154 ember, 137 kutya
Június 25. és július 3. között fantasztikus 9 napot töltöttük el a Népszigeti Kutyasuli nyári táborában a Gébárti-tónál. Tópart, kutyák, tükör módszer szellemében gondolkodó gazdák (így teljesen úgy hangzik, mintha egy szekta lenne, pedig nem is) – kell ennél több?
Hurrá, nyaralunk!
A tábor hivatalosan 24-én kezdődött, és eredetileg úgy volt, hogy mi is ott leszünk első naptól kezdve, de nagyon későn tudtuk Pestről elindulni, ráadásul még meg kellett ejtenünk egy kanizsai-borsfai kerülőt is a családhoz. Miután a vadi új honfoglaló sátrunkat csak egyszer próbáltuk meg korábban felállítani (4-en), nem akartunk péntek este a sötét táborban kísérletezni azzal, hogy vajon ketten menni fog-e. Így aztán otthon aludtunk, és szombaton kora reggel mentünk át Egerszegre. Itt a családi segítségnek köszönhetően viszonylag egyszerűen ment a sátorverés, bár menetközben rájöttünk, hogy nagyon nem szerencsés, ha a hálófülke oldalra lejt. (Nem mintha nem sátoroztunk volna már ezerszer, nem tudom, mit gondoltunk.)
Nem megyek végig a programokon, hogy melyik nap mi volt, mert egyrészt viszonylag egy kaptafára zajlottak a napok, másrészt meg olyan részletesen már nem is emlékszem, hogy mikor mit csináltunk. A reggel mindig egy egyórás kutyás foglalkozással indult, ezt követte általában valamilyen csapatsport a gazdiknak (esetleg csapatverseny vagy beszélgetés), majd ebéd és szieszta. Utána megint jött valami gazdijáték, majd az agility és az ebathlon, este pedig csapatverseny vagy buli, no és persze a fanatikusoknak hajnalig tartó gyilkosozás.
Ment a bandázás ezerrel
Az E/1 vizsga után kicsit untam már az engedelmes gyakorlatokat (meg az ügyességi mindig is jobban érdekelt), ezért kezdő ügyességire jelentkeztem Bandival. Azon kevesek közé tartoztunk a csoportban, akik még nem jártak középfokra, de ennek ellenére azt gondolom, hogy nem ment olyan rosszul. Szinte minden nap mást gyakoroltunk: kézjelek, állítás, megállítás, szagminta felvétele, akadályok, bójázás, előreküldés – mind nagyon hasznos volt. Egyedül a megállítással voltunk/vagyunk bajban, de majd ez is kialakul. Nagyon örültem, hogy ennyi mindenbe belekóstoltunk, pont annyi infót kaptunk, amivel el lehet indulni az őszi sulikezdés előtt.
Bójázunk
A tábor egyik nagy pozitívuma volt, hogy rengeteg program volt a gazdiknak, ami kizárólag emberes program volt, vagyis ilyenkor mindenki a sátorban/faházban/kocsiban hagyta a kutyát. (Nem volt kánikula, így hőgutától nem kellett tartani, meg volt tábori ügyeletes is, aki rendszeresen ellenőrizte az egyedül hagyott ebeket.) Ezek a foglalkozások többnyire csapatsportok voltak, például frizbi, foci, baseball, röpi, de volt élő csocsó is. A kutyáknak szerintem határozottan jót tett, hogy nem voltak non-stop a gazdikkal, és a gazdiknak pedig volt lehetőségük szocializálódni és ismerkedni egymással.
Mit nézel?
A tábor előtt kicsit tartottam tőle, hogyan fogjuk Bandit ketrecbe zárni, mert az egy dolog, hogy itthon mindig fel van állítva a ketrec (és szereti is), de sosem zártuk még be és hagytuk így egyedül. Szerencsére feleslegesen aggódtam. Amikor először betettük, akkor volt egy kis hiszti, de rászóltam, és onnantól fogva nyugodtan ott lehetett hagyni, szépen elvolt magában. Aki nem ismeri a ketrecet/boxot, annak elsőre ez talán kegyetlenségnek tűnhet (elvégre milyen kutyás tábor az, ahol a kutyát bezárják, aztán a gazdi elmegy szórakozni…?!), de az igazság az, hogy a kutyának nagy szüksége volt arra, hogy a saját biztonságos kuckójában tudjon pihenni. Mert ha velünk volt, akkor nem tudott teljesen ellazulni, állandóan éber volt, figyelte a környezetét, és így azért elég hamar kiüti magát a kutya. Mi meg nem szerettünk volna három nap után hazamenni azért, mert Bandi KO. Amúgy szerintem tök jól viselte az egészet, nem látszott rajta, hogy nagyon kimerülne.
A kép készülte után nem sokkal leugrott ennek a palánknak a tetejéről, jó nagyot zakkant a kis mafla
A csapatsportokon kívül egy csapatverseny is zajlott a táborban, ami szintén nagyon szórakoztató volt. Még szombaton este osztották szét a gazdikat négy csoportra, és a bő egy hét alatt szinte minden napra jutott valami játék: csapatvideó készítés, toronyépítés cipőkből, Gábor buszának végigtolása a táboron, kutya-úszóverseny, klikkeres formálás, kardozás és még sok más. Nagyon jó kis csapatunk volt (hajrá TS-alfák!), ráadásul valahogy sikerült pont egy őrmezőis társaságba belecsöppennünk. Nagyon tetszett, hogy mindenki teret kapott a csapatban, a kutyás játékoknál mindenki kipróbálhatta, mit tud a kutyája, és senki nem szorult háttérbe azért, mert épp kezdő. Bandi is ügyeskedett a labdaszedésnél. A jó csapatnak köszönhetően sikerült is megnyernünk a versenyt.
TS-alfa csapatvideó
Az egyik legnagyszerűbb dologról még nem is nagyon ejtettem szót, ez pedig a tó közelsége. A kemping, ahol voltunk, egy kis félsziget csúcsán található (már többször voltunk itt retrieveres találkozókon), és volt egy külön partszakasz, ahol a kutyákat lehetett úsztatni, illetve itt lehetett a kutyákkal fürdeni. (Volt egy nagy emberstrand is, de ide szerintem nem sokan jártak.) Bandi borzasztóan élvezte a pancsolást, minden nap többször is mentünk – sőt olyan is volt, hogy gondolt egyet, és magától elindult lefelé… Terveztük, hogy itt lent majd kicsit dummyzunk is, de ebből végül nem lett semmit, mert rájöttem, hogy addig nincs értelme ezzel bajlódni, amíg nem tudja normálisan tartani a dummyt. (Jelenleg ugyanis előszeretettel köpködi ki előttem egy méterrel.)
Itt ő húzott ki a vízből
A táborban ott volt Gyuri és Judit is Spockkal, a mopsszal, akivel Bandi reggelente hatalmasakat szokott hancúrozni itt Pesten. Ezt a jó szokásukat a táborban is megtartották, általában Bandi már tűkön ült, hogy mikor húzzák el Gyuriék a cipzárt, és azonnal ott termett, arra várva, hogy Spock előkerüljön. Előszeretettel lopkodta Spock játékait és rágcsáit (mintha mi nem vittünk volna), sőt egyszer az éjszaka kellős közepén, amikor Gyuriéknál mocorgás volt, gyorsan kislisszant a sátrunkból, átrohant Gyuriékhoz, kikapta a sátrukból Spock patkányát, aztán rohant vissza hozzánk. Pontosabban rohant volna, csak a zárt sátorba már nem tudott olyan könnyen bebújni alul, mint amennyire egyszerű volt kibújni, így fejjel szaladt neki a sátornak, mire én felkeltem, és beengedtem a kis tolvajt.
Spockra várva
Bandival egyébként teljesen elégedett voltam. Egy-két nap után rájött, hogy a sátor az otthon, és hogy nem mindig jön velünk, így ha elindultunk, akkor mindig néhány méterre a sátortól megállt, hogy akkor most jön ő is vagy sem. A kutyákkal abszolút nem volt problémája (miért is lett volna), teljesen jól viselkedett mindenkivel. (Amúgy a táborban tök jól elvolt a száznál is több kutya, nem volt semmi komoly affér, pedig szinte mindig minden eb póráz nélkül volt.) Látszott azért, hogy van csiszolnivaló a kapcsolatunkon, főleg, hogy most nagyon megnőtt az önbizalma, és azt hiszi, hogy övé a világ, de bízom benne, hogy a helyrebillentésben majd segít az őszi középfokú tanfolyam.
Egy szó mint száz, nagyon jó kilenc napot töltöttünk el a táborban. Szuper volt a társaság, kiváló volt a program – tarthatott volna tovább is. Jövőre veletek ugyanitt!
Banditával vasárnap sikeresen letettük az engedelmes 1-es vizsgát (K99 vizsgarendszer), 100-ból 96 pontot kaptunk.
Nagyon szépen dolgozott a kissrác, végig figyelt, nagyon szép volt a szemkontaktus, és nem esett szét az én vizsgadrukkomtól, pedig ettől nagyon féltem. Teljesen ott volt agyilag, és ebben valószínűleg nagy szerepe volt annak is, hogy legelsők voltunk, így nem kellett várakoznunk. (Meg talán besegített az is, hogy előtte nap kimaradt a vacsora, a vizsganapra pedig az abszolút favorit pizzatésztával készültem, és amikor vizsga előtt ráhangoltam a munkára, akkor azt kapott jutalomnak.)
Pontokat a lassú leüléssel, a csoportkerülésnél lemaradással, illetve azzal vesztettünk, hogy fektetésnél véletlenül megrántottam a pórázt – ezt a hülye reflexet még nem tudtam kiirtani magamból. (Szerintem amúgy a bírónő nem vette észre, hogy Bandi a helyben maradásnál bemozdult, különben tutira nem kaptunk volna ennyi pontot.)
Csak szépen peckesen
Most pihenés, és majd ősszel folytatjuk a középfokkal. Szeptemberben lehet, hogy megpróbálkozunk egy ügyességi vizsgával még a tanfolyam előtt, meglátjuk, hogy alakul a nyár. Lassan ideje volna rágyúrnunk a retriever munkára, az első cél az, hogy tanulja meg szépen hozni a dummyt, mert most még nem várja meg, hogy elvegyem, hanem előszeretettel kiköpi előttem.
Csoport levonul
Olga szigorúan szemmel tartja helyben maradás közben
Itt épp köveket kapar
Standard állás a vízben
A pokrócon látszik az a termés, ami állandóan beleakadt a kutya szőrébe, és győztük kiszedegetni belőle
Csak szépen peckesen
Csoport levonul
Olga szigorúan szemmel tartja helyben maradás közben
Levizsgáztunk!
Utána muszáj volt levezetni a feszültséget