Címke: alapfok

101 játék a dobozzal – formáljuk a kutyát!

A bukfenc tanítása után kedvet kaptam egy viszonylag egyszerű feladathoz, amelyre majd a későbbiekben az ügyességi feladatok során szükség lesz, ez pedig a bójához (tárgyhoz) küldés formálással. (A feladatválasztásban az is szerepet játszott, hogy Bandi reggeli játszópartnere, Spock, a mopsz, aki már középfokra jár a gazdájával, akkoriban szintén ezt tanulta.)

A formálás a klikkeres tanításnak az a változata, amikor alaposan megtervezzük, hogy pontosan mit szeretnék, és lépésről lépésre alakítjuk ki (pl. ha azt szeretném, hogy forogjon, akkor először már arra is klikkelek, ha kicsit oldalra fordul, aztán fokozatosan növelem az elvárást, és az egyre nagyobb fordulatért klikkelek, amíg teljesen körbe nem fordul). (lásd: Mi az a klikker?)


A miénk is ilyen, csak citromsárga

A feladat az volt, hogy a kutya magától odamenjen, és lefeküdjön a bója mellé. Első nap még egy törülközővel próbálkoztunk, és hamar rájött, hogy azzal kell kezdenie valamit. A gyakorlás végére el is jutottunk odáig, hogy ráfeküdt a törülközőre. Második alkalommal ezt gyúrtuk tovább, hogy stabil legyen a ráfekvés. Harmadik alkalommal került elő a bója, amihez már rögtön odament, de beugrott neki, hogy korábban a körülbelül ugyanilyen magas vizesüvegeket pofozni kellett, ezért ezt is elkezdte a mancsával piszkálni. Szerencsére ezt viszonylag hamar sikerült kiszedni belőle, és negyedik alkalomra már meg is volt a bója mellé fekvés. Házon kívül még nem próbáltuk, de lakásban már szépen megy.

Ezek után hétfőn kitaláltam, hogy megint meg kéne próbálni a „101 játék a dobozzal” nevű játékot, aminek igazából az a lényege, hogy egy cipősdobozzal bármit lehet kezdeni, csak a gazdi fantáziája szab határt. Amikor Bandi pici volt, ezzel már kísérleteztünk, csak éppen akkor túl sokszor kértem tőle azt, hogy üljön bele a dobozba, így képtelen voltam rávenni másfajta cselekvésre. (Persze nagyon édes volt, amikor 10 hetesen rögtön odaszaladt a dobozhoz, belecsüccsent, és várta a jutalmat.) Most az volt a cél, hogy az egyik mellső lábával álljon bele a dobozba. Azt nem döntöttem el előre, hogy melyik, úgy voltam vele, hogy majd amelyikkel először belelép.

10 hetesen a dobozban

Amikor először kitettem a dobozt, akkor hála az égnek nem akart beleülni, viszont befeküdt mellé. Ezt elég sokszor eljátszotta, mire rájött, hogy mancsolni kell. Végül a bal mellső mancs lett a kiválasztott, és amikor néhányszor belelépett, abba is hagytuk a gyakorlást. Este, a séta után még egy kicsit elővettem a dobozt, akkor már úgy tűnt, tudatosan lép a bal lábával a dobozba.

Azt előre eldöntöttem, hogy kedden már a másik (jobb) lábbal való belelépés lesz a feladat. Amikor elővettem a dobozt, akkor rögtön ment, és lépett bal lábbal, szépen ki is tartotta, de persze klikket nem kapott. Próbálkozott a melléfekvéssel is, végül nagy nehezen véletlenül néhányszor belelépett, de bizonytalan vagyok, hogy mennyire fogta fel, hogy ez volt a cél. Azóta nem próbálkoztunk vele, úgyhogy majd ma délután meglátjuk.

Közben már nyakunkon a vizsga, már csak 1,5 hét! Ennek megfelelően az utóbbi napokban teljesen szét is esett a kutya, a ritkított jutalmazás miatt már nincs meg a folyamatos szemkontakt lábnál követés közben, és mintha a lelkesedése is kicsit alábbhagyott volna. De legalább a helyben maradás már szépen megy, köszönhetően annak, hogy néhány napja a pékség és a Tesco előtt fektetem ki, hogy bőségesen legyen zavaró tényező.

Első hétvége a suliban

Nagyon izgalmas két napon vagyunk túl: hallgattunk puskalövéseket, megmutattuk Banditát egy küllembírónak, és elkezdtük az iskolát, ahol második nap már rögtön bele is csaptunk a közepébe, és láthattuk, hogyan próbálják meg helyretenni egy viselkedészavaros kutya fejében a dolgokat.

Szombat reggel a TordasZoo-ban kezdtünk, ahol a Hungária Retriever Klub tartott tenyészszemlét, képességvizsgát és munkavizsgát. Mi csak nézőnek mentünk, hogy hallgassunk pár puskalövést, és hogy találkozzunk Eszterrel, Bandi apjának, Balunak a gazdájával. Mellékesen pedig megmutattuk a bírónőnek Bandit. :) Azt mondta, hogy rendben van, csak a mellkasa kevés, mert nem tartottuk elég kövéren, amikor kisebb volt. Hát, ez van. :) Inkább legyen vékony, mint hogy sántítson a túlsúlytól. Jelentősége igazából nincsen, mert sajnos kimarad az életünkből a kiállítási karrier, de ezt majd máskor leírom, hogy miért.

A lövésekkel nem volt semmi gond, Bandi felkapta a fejét, és figyelt, hogy mi történik, de nem ijedt meg. Kicsit még ott ellebzseltünk, aztán eljöttünk, mert még rá kellett készülni a délutáni kutyasuli kezdésre. Miután mi eljöttünk, akkor kerültek sorra a munkavizsgázó kutyák, és büszkén mondhatom, hogy Bandi testvére, Csipesz sikeresen levizsgázott! :))

Csipesz

A suliba fél 3-ra mentünk beiratkozni. A csoportunkban van egy malinois (Sunny), egy vizsla (Lucky), egy kaukázusi (Léna), két keverék (Kiró és másik Léna), egy cane corso (Römi), egy labrador (Duna), egy staffi-jellegű kutya (Chili) és még egy goldi (Melba). Többségében nyugodt kutyák, csak a mali szeretne mindenkit ledominálni, illetve a staffi viselkedészavaros, vele eddig terápiára jártak, és most jutottak el odáig, hogy már be lehet tenni csoportba.

Első alkalommal Bandi láthatóan nem találta a helyét, sokat volt kint a periférián, nem nagyon játszott a többiekkel, csak kicsit a végén a másik goldennel. A feladatokat szépen végrehajtotta, bár először kicsit nehezen talált meg minket, amikor hirtelen az összes gazdi egyszerre kezdte el hívni a kutyáját. De a végére már egészen belejött, sőt, nagyon kiabálni sem kellett neki, mert általában a közelben volt. Túl sok mindent nem tanultunk, mert az első alkalom az ismerkedésről szó, hogy a kutyák felmérjék egymást és a környezetet. Bandi kellemesen elfáradt, de azért este még volt ereje sétálni.

Vasárnap jó kis esős napra ébredtünk, így elmaradt a délelőttre tervezett bandázás az Öbölben. Szerencsére 2 körül elállt az eső, és pont jó kutyasulis idő lett délutánra. Ez az alkalom már kicsit izgalmasabb volt. Bandi oldottabb volt, többet játszott Melbával, de sokat füvezett és botozott is. Az ültetés és a szemkontaktus mellett már a fektetést is gyakoroltuk, arra kell majd rágyúrnunk a héten, hogy simán vezényszóra is működjön, kézjeles segítség nélkül. Megismerkedtünk az ebathlon transzporter nevű játékával is, itt a feladat az volt, hogy az egyik pálcákkal kijelölt területről kellett átvinni a másik ugyanígy körbekerített területre azokat a földre szórt játékokat, amiket a kutya megszagolt – mindezt úgy, hogy a kutya ne ragadjon le az első helyen a játékoknál, hanem jöjjön velünk. Bandi borzasztóan élvezte, ráadásul úgy gondolta, hogy amit átvittünk, azt neki vissza kell hoznia, így aztán oda-vissza hurcolásztuk a játékokat. Egy perc alatt összesen 8 játékot sikerült átvinnünk a másik helyre, azt hiszem ez volt az egyik legjobb eredmény. :)

A tanfolyam kezdése előtt már mondogattam Viktornak, hogy remélem, jó kis zúzós csoportunk lesz, mert akkor lehet igazán tanulni (kiképzőként), ha vannak problémás esetek. Szerencsére ez olyan jól bejött, hogy tegnap már láthattunk egy megtolást is Chilinél. Chilivel egy ideje már járnak terápiára, és szombaton még pórázzal és szájkosárral engedték be a csoportba, majd ahogy oldódott, úgy került le róla a póráz, és a szájkosár helyett is csak egy halti volt rajta. Vasárnap már így indultak, és látszólag nem is volt gond egy darabig, amikor aztán egyszer csak rámorrantott valamelyik kutyára. Innentől indult a hajsza, vagyis a megtolás. Rögtön feljött még két kiképző, és hárman ordítozva, kannával a kezükben elkezdték kergetni a kutyát, kitolták a középen álló csoportból. A lényeg ilyenkor, hogy a kutyának el kell hinnie, hogy az életéért fut. Nem hagyják megpihenni, nem hagyják elrejtőzni, hanem folyamatosan hajtják. Chili elég sokáig csak szaladgált össze-vissza, a testjelei, faroktartása egyértelműen elárulta, hogy nem veszi őket komolyan. Nem tudom, mikor történt változás a viselkedésében, mert közben Bandit is figyeltem, aki nem értette, hogy mi történik, csak kapkodta a fejét. Szegény néha meg is ijedt, amikor valamelyik kiképző elrohant mellettünk artikulálatlanul ordítozva és a kannát csapkodva. (Becsületesen bevallom, volt, amikor én is összerezzentem.) Sajnos az időérzékem nem túl jó, így nem tudom megbecsülni, hogy meddig ment ez így, de talán 10 perc után küldtek le minket a pályáról, és csak Chili volt bent, a gazdája és a három kiképző. A gazdi végig középen állt, a többiek pedig hajtották a kutyát, de az az istennek se akart bemenni a gazdájához. Lefeküdt a kerítés mellé, bebújt a palánk alá, de mindig mindenhonnan kirángatták (ilyenkor kellett igazán a kanna, mert Chili próbált harapni, és a kannát maguk elé téve védték magukat a kiképzők), és hajtották tovább. Egy tíz perc még biztosan eltelt, és Chili továbbra sem ment a gazdihoz, de akkor egyszer csak a srác leguggolt, amikor a kutya ott volt a közelében, Chili bement, és vége lett a kergetésnek.

Picit később visszavezényeltek minket a pályára, hogy csak mozogjuk nyugodtan, engedjük el a kutyákat, és láss csodát, Chili el sem mozdult a gazdi mellől (pedig nem volt rajta póráz). Ha esetleg felállt, hogy utánaszimatoljon valamelyik kutyának, rögtön rászóltak, és azonnal visszaült, és a foglalkozás végéig így is maradt. Sajnos azt nem láttam, mikor oldották ki a kutyát, mert elsőként mentek le a pályáról, de nagyon kíváncsi vagyok a folyamatra, hogy mi lesz ebből a kutyából és a gazdájából a tanfolyam végére.

A sulis foglalkozásokat egyébként ugyanúgy fejezzük be, ahogy az ovit is, hogy a kutyát megfogja egy kiképző, mi pedig ketten elrohanunk előle, elbújunk, és közben hívjuk. Na hát Bandi mindenkivel el akar rohanni, mindenki után szaladna, ha pedig mi futunk el, akkor meg meg van veszve, ugat és ugrál. Aztán meg spurizik, mint akit puskából lőttek ki.

Összegezve a hétvégét, nagyon jó volt, rengeteg újdonsággal találkoztunk, és sokat tanultunk. Várom a folytatást. 😉

(Sajnos sulis képek most nem készültek, mert nem volt rá kapacitás.)