Épp túl vagyunk egy 30perces pörgésen, pedig 9kor már úgy tűnt, hogy Bandita mára kiütötte magát. Közben én is bealudtam a TV előtt, és arra ébredtem, hogy a kutya bökdös. Teljesen bekattant, fel-alá futkosott a lakásban hátrasunyt fülekkel, maga alá csapott farokkal és kidülledt szemekkel. :)) Már lenyugodott, és a cipő alakú rágcsát gyúrja, amit megpróbált sunyiban egy rendes papucsra cserélni, de lebukott.
Szépen haladunk, egyedül is nyugodtan telik az éjszaka, csak elalvás előtt volt egy kis nyüsznyüsz, de éjjel, amikor megébredt, egy hangja nem volt, csak a szöszmötölésre ébredtem fel. Reggel fél 7 előtt keltünk, és már próbálunk beállni egy normális napi ritmusra, azaz reggel 8tól kb délig csendespihenő, aztán ebéd, játék, majd 1-től 4-5ig megint pihi. A délelőttivel nincs is gond, a délutáni még kicsit necces.
Ma volt egy elég csúnya hiszti… A fürdőben voltam, és Bandita közben rázendített, így úgy döntöttem, megvárom, amíg megnyugszik, és csak akkor jövök ki. Ebből az lett, hogy egyre jobban felheccelte magát, rángatta a kerítés ajtaját, és addig piszkálta, amíg valahogy át nem varázsolta a fejét a 7 centis kerítésközön. Akkor persze megijedt, leemelte az ajtót a zsanérról, és magára döntötte… Ekkor mentem ki hozzá. Kellett kis idő, amíg megnyugodott, de szerencsére úgy tűnik, hogy komoly traumát nem okozott neki a dolog.
Pár órával később magára hagytam, levittem a szemetet, és elmentem kicsit sétálni. Eleinte nyugtalan volt, fel-alá mászkált, piszkálta a kerítést, valószínűleg sírt is, de 5 perc után elcsendesedett, lefeküdt, és végig aludt. Jó gyerek.
Elkezdtük a klikkerezést, pontosabban a kondicionálást. Kíváncsi vagyok, hogy fogunk haladni, még vacilálok, hogy a pálcakövetés vagy a “101 játék a dobozzal” legyen az első, amit kipróbálunk. Gyakorlatban még csak minimális tapasztalatom van a klikkerrel, így ez még nekem is nagyon új. Jó lenne kihasználni, hogy a kiskutya agya olyan, mint a szivacs, és Banditánál nem is szeretnék klasszikus tanítási módszereket alkalmazni. Mondjuk nem tudom, hogyan fogjuk ezt a vadászkutya-képzéssel összegegyeztetni, de majd meglátjuk. Azt is, hogy mennyit fogok bénázni.