Kategória: Nincs kategorizálva

Terápiás kutyák és autista gyerekek

akinek van kutyája, annak nem lesz meglepő a következő hír. elöljáróban annyit elmondanék, hogy a kutatóknak mániájuk (nem negatív értelemben), hogy magyarázatot, bizonyítékot találjanak bármire. nekik nem elég a tapasztalat, a “népi bölcsesség”, ők szeretnék kísérletesen igazolni az állításokat, hogy legyen egy kézzel fogható magyarázat a kérdéses jelenségre.

ennyit a kutatókról, ezt csak azért írtam, hogy kb világos legyen, miért végeznek annyi “felesleges” kutatást olyan dolgokról, amit már tapasztalatból tudunk. (az más kérdés, hogy vannak olyanok is, amiknek az ég egy adta világon semmit értelme, pl ez a fantasztikus hír: Öngyilkossághoz vezetnek a pattanások)

 

itthon is egyre több helyen alkalmaznak kutyás terápiát, főleg sérült gyerekeknél/felnőtteknél és nyugdíjasotthonokban. a kórházakba még nem nagyon engedik be őket, pedig egy tisztán tartott, oltott, parazitamentesített kutya nem jelent olyan nagy veszélyt, és a krónikus beteg gyerekeknél pedig lényegesen elviselhetőbbé teszi a kórházi tartózkodást (megkockáztatom, hogy a gyógyulás is gyorsabb, de erről most nem kerestem cikket) egy kutya rendszeres látogatása.

 

a sérült gyerekeknél nagyon nagy változásokat lehet elérni egy kutya segítségével. az állatnak könnyebben megnyílnak a gyerekek, a kutya segítségével könnyebb rávenni őket a mozgásra (pl. utánozd a kutyát vagy dobd el neki a labdát), szóval abszolút pozitív hatással van rájuk egy kutya. egy jó terápiás kutya árasztja magából a nyugalmat, amit a gyerek is megérez, és átvesz.

 

 

a kutatóknak ezeket a pozitív hatásokat most a gyerekek hormonszintjében megfigyelhető változásokkal is sikerült igazolniuk. a Montreali Egyetem kutatói a gyerekek nyálából határozták meg a kortizol nevű hormon mennyiségét, amelyet a mellékvese stresszhelyzetekben termel, és ilyenkor döntő szerepet játszik az anyagcsere szabályzásában.

 

a kortizol szintjében az ébredést követően nagyjából fél órával egy csúcs figyelhető meg (ált. 50%-os emelkedés), ezt hívják cortisol awakening response-nak (CAR), és a stressz vizsgálatakor gyakran használják ezt az értéket (a hormon szintje aztán napközben folyamatosan csökken). A kutatók 42 autista gyermek esetében három alkalommal vizsgálták ezt a szintet: a terápiás kutya bemutatása előtt, az ottléte alatt és a távozása után.

 

A kutya megérkezése előtt a gyerekek hormonszintje általában 58%-kal emelkedett meg. A kutya négyhetes tartózkodása alatt ez lecsökkent 10%-ra, majd a távozása után visszaugrott 48%-ra. a napközbeni hormonszintben ugyanakkor nem mutatkozott változás. A szülők az állat ottléte alatt több viselkedésbeli változásról is beszámoltak, például lecsökkent a problémás viselkedések és a dührohamok száma. ( a kutya érkezése előtti 2 hétben átlagban 33 ilyen esetet jegyeztek fel a szülők, míg a kutya mellett 25öt.)

 

úgy tűnik tehát, hogy a kutya egyértelműen hatással volt a hormonszintre, ám azt egyelőre nem tudni, hogyan (pl. lehet, hogy a kutya mellett nyugodtabban aludt a gyerek). az is további vizsgálatot igényel, hogy kiderüljön, miként is függ össze ez a változás az autista gyerekeknél a stressz szintjével. a viselkedésbeli változásokkal egybevetve azonban egyértelműnek tűnik a következtetés: a terápiás kutya pozitív hatással van az autista gyerekekre.

 

Forrás 1.

Forrás 2.

Robert Viau, Geneviève Arsenault-Lapierre, Stéphanie Fecteau, Noël Champagne, Claire-Dominique Walker, Sonia Lupien. Effect of service dogs on salivary cortisol secretion in autistic children. Psychoneuroendocrinology, 2010; 35 (8): 1187 DOI: 10.1016/j.psyneuen.2010.02.004

maszatpofa

meglepően szalonképesen tud enni az állat, bár azért oda kell rá figyelni, mert csak belelógatja a fejét a kajába, és két pofára fal, de levegőt venni elfelejt. desszertnek még benyomott egy kis tejet is kajálás után.

a képen már tisztára nyalva látható. :)

dog story

már csak hetek választanak el minket attól, hogy a kutya megérkezzen, és onnantól fogva nonstop itt nyüzsögjön nekünk. sok szempontból nagy lépés és nagy változás lesz, bár azt hiszem, hogy igazán csak az értheti, hogy mire gondolok, aki maga is kutyás (vagy ismer). :)

azzal, hogy ez a kölyök betoppan az életünkbe, egy gyerekkori álmom válik valóra, hogy egyszer majd lesz egy saját kutyám, egy olyan kutyám, amelyikről én gondoskodom, és velem él, és itthon vár, amikor a munka után hulla fáradtan hazaesek.

az első kutyámat, Pötyit még gyerekfejjel kaptam, és hatalmas élmény és kaland volt az egész. lelkesen jártam vele kutyaiskolába (sőt a kiképzők meglepetésére még le is vizsgáztam vele :)) ), mentünk kiállításra, kutyás találkozóra, tengerpartra, bár sajnos a nehéz természete meglehetősen bekorlátozta a lehetőségeinket. a középiskola alatt így többé-kevésbé aktívan kutyáztam, aztán ez az egyetemmel teljesen megváltozott. az ismeretségi körömben nem sok olyan ember volt, aki olyan sokáig kitartott, mint én, és minden hétvégén órákat utazott azért, hogy hazajusson. az igazság az (és ezt a családom tudta), hogy a végefelé már inkább csak az eb (később ebek) miatt mentem haza, mert felelősnek éreztem magam érte (értük). (nem idézem most a kis herceget…)

2007-ben aztán Pötyi kapott egy társat Blues személyében, és én nagy lelkesedéssel kezdtem el újból kutyázni. :) elkezdtük a kutyasulit, és nagyon jó volt, nagyon élveztük mindketten. aztán megkérdezték tőlem, hogy ősszel nem akarok besegíteni a kiképzésben, és persze nagy lelkesen igent mondtam.

egy hasonló kutyaőrült csoporttársammal elvégeztünk egy alapfokú kiképzésvezetői tanfolyamot a Népszigeti kutyasuliban, és már alig vártam az őszt, hogy kezdődjön az okítás kanizsán. mondjuk azt nem gondoltam volna, hogy néhány alkalom után a nyakamba szakad az egész, de alapvetően élveztem, és mindent megtettem azért, hogy a gazdik és a sulis kutyák is jól érezzék magukat.

három tanfolyami csoportot vittem végig, félig-meddig kombinálva a módszereket, bár sajnos amit népszigeten tanultam, nem tudtam egyedül alkalmazni, ahhoz több kiképző kellett volna. de azt gondolom, szép eredményeket értünk el a gazdikkal és a kutyákkal, egyszer sikerült egy kísérőkutya (BH) vizsgára való csapatot összeszedni, és mindenki szépen teljesített. persze a legjobban az esett, amikor a gazdik mondták, hogy mennyire szeretnek hozzám járni. :) (pár kép a suli életéből)

tavaly decemberben aztán ennek vége szakadt. főleg a pesti munka miatt, illetve nem mertem megkockáztatni a tavaszi tanfolyamot a szakdogaleadás és az államvizsga mellett. nehéz szívvel mondtam le róla, de közben már reménykedtem, hogy hamarosan vége az egyetemnek, és talán lesz esélyem egy kutyára Pesten… (még most hétfőn is érdeklődtek nálam telefonon, hogy mikor indul kanizsán az őszi tanfolyam.)

tavasszal aztán megcsináltam a kikvez 2-t népszigeten, és augusztusban eljutottam az ösztönkezelési szemináriumra is. akkor már tudtam, hogy ősszel valószínűleg jön az eb. :)

így állunk most… félig-meddig felszerelkezve a kutyára (bár még némi átalakításra szükség lesz a lakásban), lelkileg rákészülve a változásra, és egy kis extra izgalommal, hogy vajon miként sikerül majd a gyakorlatban, a saját kutyán alkalmazni azokat, amiket tanultam, és amiket próbáltam beleverni a gazdiik fejébe. :) pl hogyan fogunk megbirkózni az egyedülléttel, a szobatisztassággal, a fogváltással és hasonlókkal.

még 5 hétig kiélvezhetjük a nyugalmat, aztán onnantól fogva fenekestől felfordul az életünk. már alig várom. :)