Kategória: Nincs kategorizálva

Múlt héten még komoly fejtörést okozott, hogy mit kezdjünk a hisztiző, ugató Banditával, amikor nem vagyunk otthon. Az első héten elkezdtem a fokozatos szoktatást, ami eleinte egész szépen alakult, mert mindig akkor léptem le, amikor Bandi aludni készült. A gondok akkor kezdődtek, amikor olyan sokáig hagytuk magára, hogy felébredt az alvásból, és ekkor zendített rá az ugatásra. (Nem volt túl szép látvány a fel-alá futkosó, ugráló, nyüszögő, ugató kutya.)

Eleinte próbálkoztunk a türelmes kivárással, hogy majd rájön, hogy a hisztinek nincs eredménye, és megnyugszik. Ez azonban nem nagyon akart működni, mert ha abba is hagyta a hisztit, hogy lepihenjen, utána újult erővel kezdte elölről az egészet. Kezdtünk egyre jobban aggódni a szomszédok miatt, ezért stratégiát váltottunk. Egyikünk a hálóba zárkózva (lehetőleg nem túl látványosan), másikunk el otthonról, kutya pedig az előszobában. Amint indult az ugatós hiszti, jött az erőteljes szidás a hálóból. Kétszer kellett ezt eljátszani a hét második felében, és onnantól már elég volt az is, ha számítógépről játszottunk le előre felvett hangokat a kutyának.

A módszer működni látszik (kopp-kopp-kopp), már három napja nem volt szükség közbeavatkozásra (napközben fél füllel azt hallgatjuk, van-e sírás). Kis nyüszögés azért van, amikor eljövök, de szépen elcsendesül magától. Meglátjuk, hosszú távon mennyire lesz ez tartós, a nagy kérdés számomra a január, amikor a nonstop együtt töltött ünnepek után újból elkezdődnek a dolgos hétköznapok.

Azok a fránya ugatós kutyák

Blues (szüleim goldenje) kölyökkorában soha nem nyüszített vagy ugatott, és titokban azt reméltük, hogy Bandita is ilyen lesz, de ő inkább a beszédesebb kutyák közé tartozik. (Ha hazaérünk, mindig nyöszörögve, dünnyögve beszámol a napjáról.) Pötyi volt ilyen nagydumás, az ismerősöket mindig tutulva köszöntötte. Idősebb korában aztán sokszor csak úgy kiállt a kapuba, és fejhangon ugatott, látszólag különösebb ok nélkül. (Néha már kezdtem azt hinni, hogy azt hiszi, a többi kutya ugat, és nekik dumál, de a többiek nem nagyon reagáltak.) Valószínűleg az ugatás nekünk szólt, hogy már épp elég régóta (2 perce) van kint a kertben, és ideje, hogy beengedjük. Igaz, hogy két perccel később meg már megint ki akart menni, szóval nem igazán tudta eldönteni, mit akar. Ez főleg akkor volt jó, amikor hazautaztam hétvégére, és szerettem volna szombat reggel kialudni magam. (Egy dologgal lehetett még fokozni, amikor a macska reggel 6kor nyávogva végigjárta a házat, hogy keljen már fel valaki, és engedje ki pisilni/adjon neki enni.)

Pötyi még 2008-ban

Ha a kutya azért ugat, mert szeretne bejönni a kertből a házba, akkor kevésbé kitartó példányoknál működhet az, amit mi feladtunk: a kivárás. Ha viszont egy makacsabb, akaratos ebbel állunk szemben, már nehezebb a helyzet (főleg ha hozzá is szokott, hogy akkor engedjük ki/be, amikor ő éppen szeretné). Vannak, akik azt tanácsolják, hogy az ugató kutyát öntsük le az ablakból egy vödör vízzel, nem tudom, mennyire működik, ezt sosem próbáltam. Manapság egyre többen jönnek a viszonyrendezéssel, hogy növeljük a köztünk lévő távolságot a rangsorban, hogy a kutya tanulja meg, hogy a gazdának megvannak a saját dolgai, amihez ő nem csatlakozhat (ennek a legtipikusabb példája a munkába járás). Az összes utcai eseményt kommentáló kutyára szokták azt is mondani, hogy köszönjük meg neki, hogy jelzett, és tudassuk vele, hogy észleltük az általa vélt veszélyt, betolakodót (pl. postás), de úgy ítéljük meg, hogy nem fenyegető, ezért felesleges tovább ugatnia.

Banditát illetően most elég optimista vagyok, talán lassan ezen már túl leszünk. Ti küzdötök/küzdöttetek ugatási problémákkal? Milyen módszer vált be, és mi volt az, ami totális csődöt vallott?