Kicsit tudományosabb bejegyzés lesz ez a mostani, de cserébe a végén lesz egy jó videó vízlerázó kutyákról. 
Ha lassított felvételen nézünk egy magáról vizet lerázó kutyát, láthatjuk, hogy a folyamat a kutya fejénél kezdődik, és mint egy hullám, halad végig az állat testén, egészen a farka hegyéig. (Ez a viselkedés persze sok emlősnél megfigyelhető, de maradjunk csak a kutyáknál.) Néhány amerikai fizikus úgy döntött, hogy alaposabban szemügyre veszik a technikát, hogy megállapítsák, milyen frekvenciával hullámzik a kutya teste, és hogy milyen sebességgel kell ráznia magát ahhoz, hogy a lehető legtöbb vizet eltávolítsa a bundájából.(Az eredmények alig egy hónappal ezelőtt meg is jelentek az egyik folyóiratban.)
A kutatók szerint a vízcsepp és a kutya szőrszála közti adhéziós erő tartja vizesen az állatot, ennek a leküzdéséhez pedig megfelelően gyors rázkódásra van szükség. A fizikusok számításaik során arra az eredményre jutottak, hogy az állatoknak R-0.5 frekvenciával (R az állat testének sugara, a középvonaltól a bőrig) kell rázniuk magukat. Ennek igazolására több faj vízrázását is rögzítették, és megállapították, hogy minél kisebb egy állat, annál gyorsabban rázza magát. Egy labrador retriever frekvenciája például 4,3 Hz (rezgés/másodperc), míg az egéré 27 Hz, a medvéé pedig 4 Hz. A testméret növekedésével a lassulás nem lineáris, a felső határ a medvénél tapasztalt 4 Hz volt.
Az eredmények alapján végül megállapították, hogy az állatok R-0.75 frekvenciával rázzák magukat a becsült R-0.5 helyett. A kutatók szerint a különbségre a magyarázat a szőr lehet, ugyanis a modellben a sugár az állat bőréig húzódik, és a szőrréteget nem számították bele.
Ennyi volt a tudományos háttér, jöjjön a videó sok vizes kutyával.