Ma próbáltam Bandinak olyan trükköt kitalálni, amitől biztos nem frusztrálódik, és ami hasznos is. Így lett ebből a törülköző behozása a szárítóról. Először nehezen ment a lehúzás, mert csak simán megfogta, majd elengedte a törülközőt. Ezután jött az, hogy levette, és rögtön eldobta, de aztán a végére csak összeállt a feladat, és behozta kézbe (csak ez már nem látszik a videón). Úgy tűnik egyébként, hogy nála a nagyon rövid gyakorlások kezdenek beválni, vagyis 3, max 4 próbálkozás után befejezzük, és pár óra múlva újra próbáljuk.
Nathannal ismét formáltam, és most egy statikus feladatot választottam, a székre hasalást. Az első gyakorlás alatt még folyamatosan mancsolni próbált, és felállt a székre, illetve próbálkozott a két nappal ezelőtti átbújással is, de ahhoz pici a szék. A második gyakorlásnál már tudatosabbnak tűnt, alig mancsolt. A videó felvétele volt a harmadik alkalom, itt mancsolás már egyáltalán nem volt, és többször kitartotta a pozíciót. Vezényszót csak a legvégén kezdtem hozzáadni, amikor már láttam, hogy érti a feladatot, ezért nem is hallatszik a videón semmi.
(Baromi nehéz volt amúgy kibírnom, hogy a kezdetekkor ne segítsek Nathannak, amikor mancsolással próbálkozott. De hál istennek magától szépen leszokott róla, ennek nagyon örültem. )