Néhány héttel ezelőtt Szegeden szívférgességet diagnosztizáltak egy német juhászkutyánál, de sajnos az állatorvosok már nem sokat tudtak tenni, és a kutya végül elpusztult. A boncolás során az állat szívéből 38 darab 30 centis féreg került elő. Azt hiszem, ez minden kutyás egyik rémálma.
Aki utazott már valamilyen mediterrán országba a kutyájával, az valószínűleg az állatorvosától hallott már a szívféregről. Ezt a fonálférget szúnyogok terjesztik, és a lárvák a kutyában kifejlődve a szív jobb felében, valamint a tüdőartériában telepedhetnek meg. Kifejletten akár a 30 centit is elérhetik, és 7-8 évig is elélhetnek a kutyában. Többek között szívelégtelenséget, hasvízkórt, lábödémát és hasi ödémát okozhatnak, de szerencsés esetben a kutya tünetmentes is maradhat. (További részletek a szegedi esetről itt.)
Sajnos az utóbbi években többször is előfordult, hogy olyan kutya fertőződött meg a féreggel, amelyik sosem hagyta el az országot (a szegedi német juhászkutya is ilyen volt), tehát a szúnyogok már itthon is fertőzhetnek. Dr. Fok Éva parazitológus azt mondta, hogy egyelőre csak szórványosan, elsősorban a Tisza mentén és a déli területeken fordul elő a szívféreg. Abban az esetben azonban, ha a felmelegedés ilyen ütemben folytatódik, és a kutyákat nem védik rendszeresen a szúnyogoktól, akkor néhány évtized múlva már sokkal komolyabb állategészségügyi problémát jelenthet ez a parazita.
A szívféreg életciklusa
A szívférgesség kezelése nehézkes, ezért az állatorvosok szerint sokkal inkább a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt. Jelenleg több olyan spot-on (csepegtetős) készítmény és nyakörv is kapható, ami alkalmas szúnyogok ellen vagy megöli a szívféreg szúnyogok által beoltott lárváit. A szerek egy része nem véd minden élősködőtől, ezért ha a szívféreg mellett a bolháktól és a kullancsoktól is meg akarjuk védeni a kutyát, akkor több készítmény alkalmazására is szükség lehet. Ismerek olyanokat, akik minden gond nélkül használnak nyakörv mellett spot-ont, de a választott szerektől függően érdemes erről kikérni az állatorvos véleményét. (Illetve lehet, hogy akkor célszerű egy gyártó termékeit kombinálni.)
Azok a szerek, amik könnyen hozzáférhetőek a patikákban vagy állatorvosoknál (valószínűleg vannak más készítmények is, de ezek az ismertebbek):
– Advantix spot-on: távol tartja a szúnyogokat, lepkeszúnyogokat, istállólegyeket, kullancsokat és bolhákat, valamint alkalmas a szőrtetvesség kezelésére is
– Stronghold spot-on: a szívférgesség megelőzésén kívül bolhák, orsóférgek és rühösség ellen jó
– Advocate spot-on: a szívférgesség megelőzésén kívül szintén a bolhák, orsóférgek, rühösség kezelésére alkalmas
– Scalibor nyakörv: dalos szúnyogok, lepkeszúnyogok és kullancsok távol tartására alkalmas, de hatóanyaga csípés esetén meg is öli őket
– ExSpot spot-on: alapvetően kullancs és bolha ellen, de a szúnyogok távol tartására is alkalmas
A szívférgesség nemcsak a kutyákra, de a macskákra nézve is veszélyes, ezért őket is célszerű védeni a szúnyogoktól. A fent említett cseppentős készítmények egy része náluk is alkalmazható.