sok-sok gyönyörű malinois egy rakáson
Hónap: 2012 március
Így formálunk mi
Pár hónapja még azon bosszankodtam, hogy mennyire nincs időm és energiám arra, hogy bármit is dolgozzak a kutyával, most meg hirtelen minden összejött. Hetente járunk az ELTE-re, mellette még egy kis kutyasulis fejtágításon is részt veszek/veszünk, és közben néha eljárunk retrieveres tréningekre. Néha picit bajban is vagyok, hogy éppen mit gyakoroljak a kutyával, de szerencsére Bandi egyelőre jól bírja a terhelést.
Már régóta terveztem, hogy egyszer felveszem, ahogy formálunk (a formálásról bővebben itt), és tegnap pont volt egy nyugodt esténk, úgyhogy beizzítottam a kamerát. A cél az volt, hogy hozza oda a polc előtt lévő pici, 0,5 kilós súlyzókat. A videón végig látszik, hogy nehezen tud elszakadni a kamerától, mert előtte végignézte, ahogy babráltam vele. Bénázok elég sokat, vannak elkésett klikkek, meg sikerült nagyon ügyesen úgy leülnöm, hogy a kutyától nem láttam, hogy mit csinál.
Elég hamar rájött a dologra, mondjuk pár hete a telefonommal játszottuk el ugyanezt, úgyhogy nem volt teljesen új számára a feladat. Nagyon örültem neki, hogy nem kezdett el ugatni, mert ez elég gyakran elő szokott fordulni, hogy ha elakad. De most csak befeküdt, hasalt, aztán próbálkozott tovább. Ügyes volt.
Új kuckó
Megjött Bandi új boxa, eddig nyerőnek tűnik, sokkal stabilabb, mint a többi textilbox. Vettem vele Vetbedet is, nem gondoltam volna, hogy ez ennyire puha, remélem, Bandi szeretni fogja.
Ha menni kell, akkor menni kell
és még el is kaparta a műfüvön
Magyar kutya a világ legszebbjei között
Fantasztikus magyar sikerrel zárult hétvégén a világ egyik legnagyobb kutyakiállítása, a Crufts. A Birminghamben megrendezett kiállításon a magyar tenyésztésű és magyar tulajdonú bobtail, Bottom Shaker My Secret “Jimmy” fajtagyőztes és a pásztorkutyák csoportjának győztese lett.
Bottom Shaker My Secret, felvezetője Hanó Zsolt
A 4,5 éves, többszörös champion kan tenyésztője Szetmár István, tulajdonosa Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó és Koroknai József. Vörös Zsuzsanna White Empire kennelnév alatt már évek óta tenyészt bearded collie-kat.
A kiállítás legszebbjét vasárnap este a hét csoportgyőztes közül választották ki, így Jimmy is ott volt az összevetésben. A Best in Show címet végül Zentarr Elizabeth brit lhasa apso kapta, míg a második a szlovák King of Helluland Feel the Win újfoundlandi lett.
A győztes kiválasztása
A Crufts az angol karanténszabályok miatt sokáig csak a brit kutyák versenye volt, ám a néhány évvel ezelőtt bevezetett vérvizsgálat óta már a világ minden pontjáról neveznek kutyákat. Idén összesen 28 ezer kutyát neveztek a négynapos kiállításra. (A vérvizsgálat azt jelenti, hogy az utazás előtt 6 hónappal vért vesznek a kutyától, és megnézik, hogy mennyi veszettség elleni ellenanyag van a vérében. Ha minden stimmel, akkor a kutya utazhat.)
A kiállítás nem volt botrányoktól mentes, ugyanis az idén bevezetett egészségügyi szűrések miatt a clumber spániel, basset hound, pekingi palotakutya és angol bulldog fajtáknál nem adták ki a fajtagyőztes címeket. A Kennel Club március elsejétől 15 fajtánál kötelező állatorvosi vizsgálatot vezetett be a bíró által fajtagyőztesnek javasolt kutyáknál, hogy csak olyan példányok kaphassák meg a címet, amelyek valóban egészségesek, vagyis nincsenek légzési, szem- és bőrproblémáik. Az érintett fajták: basset hound, angol véreb, clumber spániel, shar-pei, angol bulldog, csau-csau, francia bulldog, német juhászkutya, bordeaux-i dog, nápolyi masztiff, angol masztiff, bernáthegyi, kínai meztelen kutya, mopsz, pekingi palotakutya
A fajták kedvelői közül persze sokan felháborodással fogadták a döntést, de a listát elnézve tipikusan olyan fajtákról van szó, amelyeknél ezekre igenis oda kell figyelni. Szerintem az nem normális dolog, amikor egy angol bulldog csak császármetszéssel képes szülni, vagy éppen ráncfelvarrásra van szüksége egy shar-peinek ahhoz, hogy kilásson. Az ortopéd, járni alig képes német juhászkutyákról nem is beszélve…
A teljes Crufts eredménylista itt, még több videó pedig itt érhető el.