Hónap: 2010 december
Bandita pacsizik és integet
ünnepek
Kicsit lassan haladok a karácsonyi képek feldolgozásával, de majd jönnek… Bandita nagyon élvezi a karácsonyozást, főleg a hancúrt Blues-zal. Nagyon jól bírta a 220 km-es utat hazafelé, már teljesen jól megszokta a ketrecet, örömmel száll be a kocsiba, és többnyire rögtön elalszik. 25-én rögtön 3 új helyre cipeltük, mindenhol megtalálta a saját helyét és a pelenkát is. Mindenkit elvarázsolt, pacsit adott, vakartatta a hasát… Jól vizsgázott.
Tegnap nálunk voltunk szinte egész nap, és folyamatosan ment a játék Lujzával. Délután még volt egy állatorvosi látogatás is, megkapta az utolsó oltást (és egy golyóellenőrzést is tartottunk, mert ahány állatorvos, annyi félét mondtak, hogy megvannak vagy nincsenek. Kiderült, hogy az egyik már a helyén, a másik pedig még úton.). Estére teljesen kiütötte magát, nem vacsorázott, nem ment ki, csak aludt. Kicsit kezdtem is aggódni, hogy valami baja van, de szerencsére reggel már hozta a régi formáját.
Bandita és Blues első találkozása
13. hét (és 101)
41 centi és 15 kiló… hova nő ez a kutya? 😮
családi portré
Budakeszin jártunk ma, összesen 8 kutyával. Igazi családi kirándulás volt, papa, mama, három nagyobb tesó (és két nagynéni). Bandita nagyon jól érezte magát, nem nagyon zavarták a nagy kutyák, játszott mindenkivel, és bátran nyargalászott fel-alá. Nem az az anyámasszony katonája, nem kellett noszogatni. Kész csoda, hogy nem fagyott le a csupasz hasa (és más…) a sok fetrengéstől és játéktól. A végén az apjával és a bátyjával közös ágrágcsálásba kezdtek, Bandita valahogy mindig a legszúrósabb ágakat szemeli ki, fura egy ízlése van – itthon a bundájából szedtem ki egy tövist… Nagyon elfáradt, amióta megjöttünk, azóta nem sokat volt fent, csak evett, meg kicsit zaklatta a nyulat, egyébként ki se lehet robbantani a konyhaasztal alól. Muszáj erőt gyűjtenie, mert holnap intenzív szocializációban lesz része délután, jön az Infoparkba.
Erdőskerti Zorba “Balu”, Happiness Bringer Bandit “Bandita”, Kalocsaházi Jégvirág “Bodza
Puppycam, avagy kutya-távfelügyelet
Többen kérdezték már, hogyan történik nálunk a kutyafigyelés, így gondoltam leírom, hátha valakinek a segítségére lehet. Nem egy nagy ördöngősség, csak a villanyszámla lesz egy kicsit nagyobb, de inkább ez, mint a veszekedés a szomszédokkal az ugató kutya miatt.
Amire szükség van, az egy webkamera/IP kamera és egy számítógép hangfalakkal. (A netkapcsolat evidens.)
Mi egy nem túl drága, éppen akciós Zavio IP kamerát vettünk, mikrofonnal, kétirányú hanggal és iPhone-kompatibilitással. Ez utóbbi rendkívül hasznosnak bizonyult, mert így bárhonnan simán le tudom ellenőrizni, hogy mit csinál, csak egy kicsit nagy adatforgalmat termel. Sajnos ahhoz, hogy a hangot halljam, szükség van a gyártó szoftverére, így kénytelen vagyok a saját gépemet hurcolni magammal. Negatívum még, hogy a kamera hangszórója elég gyenge, és az átvitel is lassú, így azt elég hamar elvetettük, hogy élőben fogjuk a kutyát fegyelmezni, ha rosszalkodik. (Amúgy is csak kicsit néznének rám furán az irodában, ha a monitort bámulva kiabálnám bele a mikrofonba, hogy “csend legyen!”)
na hol a kutya?
Végül úgy döntöttünk, hogy menjen állandóan az otthoni gép, és előre felvettünk többféle csitító és fegyelmező hangot. Ha gond van, akkor távoli asztali kapcsolattal érjük el az erősítőre rákötött gépet, és benyomjuk az éppen szükséges hangot. Eleinte voltak kétségeim afelől, hogy a kutya mennyire fogja komolyan venni a semmiből megszólaló gazdát, de szerencsére szépen reagál rá, és simán abbahagyja az ugatást, ha rászólunk. (Nem, ettől nem lesz skizofrén a kutya. ) A távoli asztali kapcsolat telefonról is működik, így ha látom, hogy nagyon felpörgött, akkor telefonon keresztül is le tudom játszani a hangokat.
Röviden ennyi a lényeg. Szerencsére már egy ideje nem kellett Banditára rászólni, szépen elvan magában. (Csak kapja meg a marhagégét, mielőtt kilépek az ajtón.) Remélem, hogy januárra nem fog mindent teljesen elfelejteni, és talán idővel már nem lesz szükség arra, hogy állandóan menjen a számítógép.
(A kamera képe amúgy nem publikus, ez nem a Való Világ. )
Sztárok a kutyák megmentéséért
.
hurrá, tél van!
Balu, Csipesz, Bandita (+egy gazdi)
Balu az apa, Csipesz pedig egy tesó, ugyanebből a párosításból (csak 2,5 évvel ezelőttről).