Fokozatos szoktatás ide vagy oda, szívunk rendesen az egyedül hagyással. Az elmúlt héten 1.5 óra volt a legtöbb, amit egyedül töltött, és mindig aludt, amikor megjöttünk. Tegnap viszont kipróbáltuk, mi történik akkor, ha kivárjuk, hogy felébredjen… A fiatalúr iszonyat hisztit levágott. Délelőtt beköltöztem a hálóban, Bandita meg rövidebb szünetekkel kb másfél órát nyomta a hisztit, már azt hittem, sosem hagyja abba. Délután elmentem itthonról, 2 órát aludt, és akkor ébredt fel, amikor már elindultam hazafelé. Tíz perc alatt hazaértem, de még 30 perc volt, mire úgy elcsendesedett, hogy be tudtam jönni a lakásba. Sajnos közben totál besötétedett, a kamerán semmit nem láttam, hogy mit művel, így itt hallgatóztam az ajtó előtt, és amikor már több perce csend volt, akkor jöttem csak be.
Remélem hamar hozzászokik az egyedülléthez… Ha mellette vagyunk, akkor nagyon szépen eljátszik magában, de ha magára hagyjuk, akkor nem érdekli se a játék, se a műcsont, se a marhagége. Tegnap már jártunk a közvetlen szomszédoknál, volt, aki semmit nem hallott, míg az alsó szomszéd megjegyezte, hogy reméli, minél előbb leszokik róla… Én is. Szerencse, hogy napközben se ő, se a felső szomszéd nincs itthon.
Ezt leszámítva nagyon okosan viselkedik. Tegnap megkapta a második oltást, a doki megjegyezte, hogy nem szívbajos kutya, mert haláli nyugalommal feküdt a vizsgálóasztalon, és tűrte, hogy megvizsgálják, és beadják neki a szurit. Az autóban rögtön elaludt, remélem, ez a jó szokása megmarad, mert nem nagy élmény egy lihegős, hányós kutyával autókázni.
Úgy látom, a klikkert egyre jobban felfogja, az ültetés már kiválóan megy, és a cipősdobozzal is szépen haladunk. Ha meglátja nálam a klikkert (vagy csak meghallja, ahogy kézbe veszem), már rögtön figyel, hogy mi jön. A dobozhoz nagyon szépen odamegy, ma a belelépéssel próbálkoztunk. Egy-két próba után rögtön négy lábbal beleállt, így aztán erre kezdtünk el gyúrni. Közben egyszer elindult rossz irányba, elkezdte rágni a dobozt, de aztán szépen visszakanyarodtunk, és amikor kétszer egymás után beleült a dobozba, és utána várta a klikket, akkor befejeztük. Jól járt, mert kb. 10-12 próba után jutottunk el idáig, nálam meg volt vagy 25 sajtfalat, így elég nagy bónusz jutalmat kapott a végén. Nagyon izgalmas az egész folyamat, és jó látni, amikor leesik neki, hogy mit is szeretnék. Sokkal érdekesebb így a tanítás.
Vendégeink jönnek, így egy kicsit tisztálkodtunk… (Hiába takarítok fel azonnal utána, valahogy mégis kicsit pisiszaga volt.)
Csak egy vizes ruhával törölgettem át, aztán megmutattam neki a rémisztő hajszárítót. Először játszott vele, ugrált előle, mint egy bakkecske. Aztán egy kis sajttal sikerült meggyőznöm, hogy nem olyan rossz az, és maradjon már mellettem egy kicsit, amíg megszárítom a bundáját. Habos-babos szőrgombóc lett.
Tegnap írtam arról, hogy Banditát klikkerrel szeretném tanítani, ami bár egyre ismertebb a kutyások körében, mégis illene leírnom, hogy mi az. Nagyjából 10-11 évvel ezelőtt, külföldi kutyás levelezőlistákon hallottam először a klikkerképzésről. Sikerült is szerezni egy klikkernek nevezett eszközt, amely semmivel se összekeverhető, rövid, kattanó hangot ad, és a használatának lényege, hogy a megfelelő kondicionálás után a kutya a fejében összekapcsolja a klikker hangját a jutalommal, ezért aztán próbál olyan cselekvéseket végrehajtani, amivel kiérdemli a klikket (és ezzel a jutalmat). Ennek köszönhetően a tanítás során nem kell a kutyát kényszeríteni, hanem örömmel dolgozik, és a gazdi pedig sokkal pontosabban tudja a kutyát jutalmazni már akkor, amikor a kutya éppen végrehajt egy cselekvést. Például, ha azt szeretném, hogy a kutya vezényszóra ásítson, akkor nem ásítás után jutalmazom meg (amikor fennáll annak a lehetősége, hogy a kutya közben csinál valami mást is, és azt hiszi, hogy arra ment a jutalom), hanem akkor klikkelek, amikor éppen ásít. Így tudja a kutya, hogy maga az ásítás volt jó, és utána pedig megkapja érte a jutalmat.
ilyen egy klikker
Akkoriban Pötyivel nem volt egyszerű dolgom, mert kajával nehezen volt motiválható (ma már inkább azt gondolom, hogy nem volt elég éhes), így nem jutottunk semmire. A családi goldennél, Bluesnál a ritka találkozások miatt egyszerűbbnek tűnt a jól ismert, sok jutalmazással, de mégis kényszerítéssel történő tanítás. Neki egy dolgot tanítottam meg klikkerrel, a fektetést, mert nem voltam hajlandó arra, hogy a sulin lerángassam, vagy lenyomjam a kutyát a földre, hanem azt akartam, hogy szeressen feküdni. Meg is lett az eredménye, míg a többiek küzdöttek, addig ő rögtön levágódott.
Hogyan működik?
A klikkerképzés egy pozitív megerősítésen alapuló tanítási módszer. A tengeri emlősöknél használták először, mert náluk elég nehezen működik a klasszikus, kényszerítéses tanítás. A lényeg, hogy abban a pillanatban jutalmazzuk az állatot, amikor valami jót csinál, így ösztönözve arra, hogy minél gyakrabban ismételje meg. Egy delfint elég nehéz nagy távolságból vagy például egy dupla szaltó közben jutalmazni, ezért találták ki azt, hogy a delfin agyában összekapcsolják a sípszót a jutalommal (hallal), és így sokkal hatékonyabban tudják őket jutalmazni. (A Fővárosi Állatkertben szépen lehet ezt látni a fókabemutatókon.) Ma már a módszert mindenféle állatokon használják, halaktól elkezdve a lovakig.
A kondicionálás alatt megtanítjuk a kutyának, hogy a kattanó hang = jutalom. A gyakorlatban ez körülbelül annyit jelent, hogy napi 2-3 alkalommal magunkhoz veszünk 20-30 extra jutalomfalatot (felkockázott sajt, virsli, sült csirke – a lényeg, hogy ne kelljen rágni), fel-alá járkálunk a lakásban, kattintunk a klikkerrel, és rögtön utána adunk a kutyának egy falatot. (Lényeges, hogy mindezt minél ingerszegényebb környezetben tegyük, hogy semmi se terelje el a kutya figyelmét.) A kutyák általában néhány nap alatt felfogják, hogy a klikker hangját jutalom követi. Ezt úgy tesztelhetjük, hogy egy váratlan szituban kattintunk a klikkerrel, és ha a kutya odamegy hozzánk a falatért, akkor készen áll a folytatásra. Ezt követően állhatunk neki a tanításnak. Erre többféle lehetőségünk is van: történhet elkapással, formálással, célkövetéssel, megvezetéssel, utánzással és modellezéssel.
Az elkapásnál megvárjuk, amíg a kutya magától hajtja végre a kívánt cselekvést (pl. ásít), és akkor jutalmazzuk. A formálásnál alaposan megtervezzük, hogy pontosan mit szeretnék, és lépésről lépésre alakítjuk ki (pl. ha azt szeretném, hogy forogjon, akkor először már arra is klikkelek, ha kicsit oldalra fordul, aztán fokozatosan növelem az elvárást, és az egyre nagyobb fordulatért klikkelek, amíg teljesen körbe nem fordul). A célkövetésnél megtanítjuk a kutyának, hogy az orrával érintsen meg egy pálcát, és utána ezzel a pálcával irányíthatjuk a mozgását. A megvezetésnél kezünkben a jutalomfalattal vezetjük a kutyát, míg az utánzásnál egy másik ebet hívunk segítségül, amelyik már tudja a feladatot. A modellezésnél pedig vagy a környezetet alakítjuk úgy, hogy a kutya kénytelen legyen a kívánt cselekvést végrehajtani, vagy mi helyezzük őt a kívánt pozícióba.
A klikker persze nem csodaszer, a használata során elég sok mindenre oda kell figyelni. Kutya nélkül be kell gyakorolni az időzítést; meg kell szokni, hogy először klikkelünk, és csak utána nyúlunk a falatért; és nem szabad túlzásba vinni a gyakorlást (erre is érvényes a szabály, hogy inkább többször keveset, mint egyszerre sokat).
A fenti egy nagyon tömör és leegyszerűsített leírása volt a módszernek, ezért ha bárki úgy dönt, hogy megpróbálkozik vele, akkor azt javaslom, olvasson utána a neten (http://www.klikker.hu) vagy az elérhető magyar szakirodalomban (Karen Pryor: Klikkerképzés kutyáknak, Vámosi-Nagy Nóra: Klikk!). Kedvcsinálónak pedig álljon itt a klikkeres tanítás egyik hazai központjának számító Népszigeti Kutyaiskola népszerű karácsonyi videója, lassan úgyis aktuális lesz.
Épp túl vagyunk egy 30perces pörgésen, pedig 9kor már úgy tűnt, hogy Bandita mára kiütötte magát. Közben én is bealudtam a TV előtt, és arra ébredtem, hogy a kutya bökdös. Teljesen bekattant, fel-alá futkosott a lakásban hátrasunyt fülekkel, maga alá csapott farokkal és kidülledt szemekkel. :)) Már lenyugodott, és a cipő alakú rágcsát gyúrja, amit megpróbált sunyiban egy rendes papucsra cserélni, de lebukott.
Szépen haladunk, egyedül is nyugodtan telik az éjszaka, csak elalvás előtt volt egy kis nyüsznyüsz, de éjjel, amikor megébredt, egy hangja nem volt, csak a szöszmötölésre ébredtem fel. Reggel fél 7 előtt keltünk, és már próbálunk beállni egy normális napi ritmusra, azaz reggel 8tól kb délig csendespihenő, aztán ebéd, játék, majd 1-től 4-5ig megint pihi. A délelőttivel nincs is gond, a délutáni még kicsit necces.
Ma volt egy elég csúnya hiszti… A fürdőben voltam, és Bandita közben rázendített, így úgy döntöttem, megvárom, amíg megnyugszik, és csak akkor jövök ki. Ebből az lett, hogy egyre jobban felheccelte magát, rángatta a kerítés ajtaját, és addig piszkálta, amíg valahogy át nem varázsolta a fejét a 7 centis kerítésközön. Akkor persze megijedt, leemelte az ajtót a zsanérról, és magára döntötte… Ekkor mentem ki hozzá. Kellett kis idő, amíg megnyugodott, de szerencsére úgy tűnik, hogy komoly traumát nem okozott neki a dolog.
Pár órával később magára hagytam, levittem a szemetet, és elmentem kicsit sétálni. Eleinte nyugtalan volt, fel-alá mászkált, piszkálta a kerítést, valószínűleg sírt is, de 5 perc után elcsendesedett, lefeküdt, és végig aludt. Jó gyerek.
Elkezdtük a klikkerezést, pontosabban a kondicionálást. Kíváncsi vagyok, hogy fogunk haladni, még vacilálok, hogy a pálcakövetés vagy a “101 játék a dobozzal” legyen az első, amit kipróbálunk. Gyakorlatban még csak minimális tapasztalatom van a klikkerrel, így ez még nekem is nagyon új. Jó lenne kihasználni, hogy a kiskutya agya olyan, mint a szivacs, és Banditánál nem is szeretnék klasszikus tanítási módszereket alkalmazni. Mondjuk nem tudom, hogyan fogjuk ezt a vadászkutya-képzéssel összegegyeztetni, de majd meglátjuk. Azt is, hogy mennyit fogok bénázni.
Kipróbáltam, egyedül hagytam a lakásban. Belőttem a webkamerát, leültem a földre az előszobában, megvártam, hogy elfoglalja magát a ketrecben, aztán felálltam, cipőt ki a szekrényből, és kimentem a lakásból.
Pár másodpercig az ajtót nézte, aztán rápisilt a pelenkára, bement a ketrecbe, majd kijött, és kiment a képből (eltűnt a fürdő felé vezető 1,5méteres folyosón.) Egy darabig kint ácsorogtam a lakás mellett, és hallgattam, hogy van-e hangja, de semmit nem hallottam a szomszédban kiabáló arab családtól (jól jel, akkor talán a szomszédok elnyomják a kutya hangját, ha ugat.) Lesétáltam a földszintre, majd vissza, a kutya továbbra is pont azon a részen volt, ahova nem láttam rá. Sejtettem, hogy fekszik, mert ha hisztizik, akkor fel-alá ugrál a kerítés előtt vagy a ketrecben, úgyhogy hang nélkül is elég könnyen fel lehet ismerni, ha elégedetlen.
Mikor beléptem, akkor láttam, hogy azon a párnán fekszik, amin előtte ott ücsörögtem mellette. Valószínűleg megnyugtatta, hogy érezte a szagom, úgyhogy legközelebb is ott fogom hagyni. Persze rögtön szaladt, ahogy észrevett. Kb. 5 percet volt egyedül, fokozatosan haladunk, holnap már talán a boltba is eljutok.
Jelentem, a kutya 2 nap alatt majdnem egy kilót hízott! 7 kilóval hoztuk el, és már majdnem 8 kg, pedig nem volt teljesen sima az átállás… de szerencsére már jól van, kikezdte a kerítést, trappol fel-alá a lakásban, és lopkodja a nyúl elől a répát.
Volt pár hiszti az elmúlt napokban, egyértelműen kifejezte nemtetszését, amikor nem engedtük be a nappaliba. Valószínűleg még lesz pár meccsünk a következő egy hétben, csak a szomszédok bírják idegekkel. Egyébként jó gyerek, elég jó arányban rátalál a kutyapelenkára, ha hiszti közben hirtelen elhallgat, akkor biztos, hogy pisiszünetet tart.
Próbálgatja a fogait, már megkóstolta a székeket, a könyvespolcot, de igyekszünk a rágcsálást a játékokra, műcsontokra és a kerítésre korlátozni. A babzsákot szerencsére még nem fedezte fel, és arra sem jött rá, mekkora buli a hatalmas fitballt kergetni (és beleharapni). (Még jó, hogy előrelátóak voltunk, és visszaadtuk a tulajnak a műbőr székes étkezőgarnitúrát, és vettünk egy olcsóbbat fából a svédeknél.)
Még nem hagytuk egyedül a lakásban, de ma kipróbáljuk azt is, kis rádiós aláfestéssel, hogy ne érezze magát annyira egyedül. Már szokja a Kossuthot, egyelőre ideális altatónak tűnik…
Nagyon izgalmas az egész folyamat, és jó látni, amikor leesik neki, hogy mit is szeretnék. Sokkal érdekesebb így a tanítás. 
