Mikor tegnap reggel még az ágyban azon filóztam, hogy mi legyen az aznapi trükk (bár minden nap az lenne a legnagyobb problémám, hogy kitaláljam, mit tanítok a kutyáknak), akkor jutott eszembe, hogy miért ne találhatnék ki kétkutyás feladatokat. Ezek után persze számos ötletem támadt. Nagy része azonban bizonyos fokú előképzettséget igényel Nathan részéről, úgyhogy ezeket majd főleg később fogom elővenni.
A csütörtöki feladat után mindenképpen valami egyszerűt szerettem volna kitalálni Bandinak, és azt hiszem, ez sikerült. Az ő feladata csupán annyi volt, hogy maradjon fekve, amíg Nathan át nem ugorja. Volt, hogy Nathan lelkesedésében ugrás nélkül átgázolt rajta, de Bandi jól bírta a strapát.
Amikor Nathant először ülve ott hagytam Bandi egyik oldalán, és áthívtam rajta, akkor még nem akarta átugrani, inkább kikerülte. Párszor vele kellett mennem, míg végül egyedül is átugrotta, és a végére annyira belejött, hogy már nélkülem is megcsinálta a feladatot. Ha már Nathan megnőtt, akkor mindenképpen szeretném ezt a trükköt elővenni úgy, hogy Bandi áll, és Nathan átugrik fölötte.