100 trükk 100 nap – 2. trükk: bújj el!

Először azt gondoltam, hogy pokróc alá bújtatom a kutyákat, de aztán úgy döntöttem, hogy egyelőre megelégszünk egy párnával is. Először Bandival csináltam, utána Nathannal, és nagyon kijött a különbség a két kutya között, azt hiszem, ez a videón is jól átjön. :)

A tanítás során kezdetben megvezettem őket, falatot raktam a párna alá, és engedtem, hogy kitúrják. Egy idő után aztán már nem raktam falatot, csak mutattam a párnára, és vártam, hogy mit csinálnak. Nathannal itt könnyebb volt továbblépni, elég hamar leesett neki a dolog, bár többször rámancsolt a párnára. Bandi viszont elővette a már jól ismert hasalást, és nehezen akart ezen átlépni.

Kompromisszumok

Az elmúlt egy év egyik nagy felismerése volt számomra, hogy következmények nélkül nem taníthatok dolgokat a kutyának. Hogy mire gondolok? Arra, hogy minél több mindent tud a kutya, annál nagyobb repertoárból tud válogatni, amikor egy adott feladat elé kerül. Persze, ha ezt teljes mértékben letisztázzuk, akkor nem kell, hogy problémát jelentsen. De ha csak félig tanítok meg egy feladatot a kutyának, akkor elbizonytalanodhat, gondolkodni fog, és ettől belassul. (100%-os tanítás alatt azt értem, amikor a kutya pl. nem ül le más jelre, legyen az kéz- vagy hangjel. Az emberek zöme azonban beéri a félmegoldásokkal.) Nem véletlen, hogy a munkakutyások közül sokan csak azokat a dolgokat tanítják meg a kutyának, amit a versenyen tudnia kell, mert így kisebb a hibázás esélye, és gyorsabb is lehet a kutya.

Egy évvel ezelőtt belekerültem egy olyan helyzetbe, ahol azt szerettem volna, hogy a kutya ösztönből dolgozzon – viszont valamiért ez nehezen ment. Igazából azóta sem sikerült teljesen rájönnöm, hogy mitől van az, hogy Bandi a retrieversport közben nem mer elsőre elindulni a dummyért, amikor küldöm. Sok dolog felmerült, valószínűleg szerepe van annak, hogy érzékeny a kutya, és a mellette beugró kutyának szánt büntetést magára vette, amikor én pont küldtem őt a dummyért. Bandi nagyon szeretne megfelelni, és vélhetően elbizonytalanodik ebben a helyzetben, mert nem világos számára, hogy neki mi a feladata, ezért nem is indul el (kivéve, ha nagyon erős a dobást kísérő inger, mert akkor átkapcsol ösztönbe, és elindul). A megoldás valószínűleg az lenne, ha letisztáznánk számára, hogy ebben a szituációban mi az elvárás, csak engem már annyira frusztrált az, hogy nem indul a kutya, hogy inkább parkolópályára tettük egy időre a retrieversportot.

Ez egy olyan sport, ahol a kutyának ösztönből kell mennie, de közben azért irányíthatónak kell maradnia. Én a tanítás során azonban ahhoz szoktattam hozzá a kutyát, hogy ne ösztönből cselekedjen, hanem használja a fejét, és gondolkodjon. (Lehet, hogy ha nem gondolkodna, akkor könnyebb lenne átlőni ezt a bizonytalanságát a retrieversportban, de az is lehet, hogy másutt kell keresni a megoldást.) Van, aki azt mondja, hogy a formálásnak az a veszélye, hogy “kinyitja a kutya elméjét”. Ugyanakkor én a problémáink ellenére sem bánom, hogy ezt megtettem.

Számomra sokkal fontosabb az, hogy van egy olyan kutyám, aki rengeteg mindent tud, és akinek a fejét folyamatosan tudom tágítani, és egyre több mindent tudok neki megtanítani. Nekem a kutya elsősorban családtag, társ, és nem azért tartom, hogy egyetlen sportban versenyezzek vele. Szeretem azt, hogy akárhova el tudom vinni magammal, akárhol össze tudom engedni kutyákkal, és ha olyan van, akkor akár egy oviba is el tudom vinni egy bemutatóra. Szeretem, hogy tudok vele kísérletezni, mert ő az első olyan kutyám, akivel ezt megtehetem. Nagyon jó alapanyag, mert irtó lelkes, szeret dolgozni, és nagyon meg akar felelni, én pedig nagyon sajnálnám, ha a retrieversport miatt fel kellett volna áldoznunk akár az ügyességi ágazatot, akár a trükköket, akár az új szerelmet, az obedience-t.

Vizsgadrukk

Az elmúlt napokban többször rám tört a vizsgadrukk, amikor gyakorlás során Bandi visszaesett egy-egy feladatnál. (Pl. a legújabb, hogy nem akar első kézjelre lefeküdni.) Aztán rájöttem, hogy nem is várhatok el tőle túl sokat a vizsgán, hiszen inkább csak készülgettünk, mint sem tudatosan felépítve készültünk volna.

Igazából ez az érzés eddig is motoszkált bennem, hogy ilyen felkészüléssel biztos nem fogunk 90+-os vizsgát összehozni. A bírói tanfolyam adta meg a löketet, hogy mégis nevezzek, mert ott szembesültem vele, hogy ezen a szinten simán lehet úgy segíteni a kutyának, hogy még a vizsga is sikerüljön. 

Úgy döntöttem, hogy elengedem ezt a vizsgát, megpróbálom gyakorlásként felfogni. Vizsgázás terén úgyis minimális tapasztalatunk van, legalább szokjuk a légkört, szerzünk egy kis vizsgarutint, és megnézem, hogy dolgozik Bandi ilyen szituációban idegen pályán.

Ráadásképp iszonyat idő lesz pénteken, az előrejelzés szerint arra a napra visszajön a tél, és orkán erejű széllel kísért havazás várható. Ideális körülmények a vizsgához. :)

(Nyár elején pedig irány az Ü5! A feladatok egy része ugyanis már most megvan Ü5 szinten.)

Vizsgára készülünk

Tavaly egyszer már nekifutottunk egy magasabb szintű ügyességi vizsgának, de a felkészülésnél tovább nem jutottunk. Több oka is volt ennek, részben az esküvőszervezés, részben más kutyás elfoglaltságok, és nem tudtunk összeszedetten felkészülni egy Ü4-5-re (K99 vizsgarendszer). Most viszont egész szépen haladunk, és reményeim szerint március 15-én meg is próbálkozunk az Ü4-gyel.

A középfokos Ü2-höz képest itt már hat különböző típusú feladat van:
– apport ölbe
– karika és hatpálcás szlalom
– 15 méterről ültetésből fektetés, majd állítás, ültetés, állítás
– három bójából kettőhöz küldés
– megállítás fekve 30 méterről
– szagazonosítás két cipőből, saját szaggal

Apport: A feladat leírása szerint a gazda székben vagy a földön ül a feladat közben, és a kutyának az ölébe kell tennie a tárgyat. Először székkel próbálkoztam, mert ki tudja, hogy márc. 15-én milyen idő lesz, de állandóan béna voltam, és hiába tette a kutya az ölembe a tárgyat, mindig legurult. Elvileg ez nem hiba, de nem szép, ha élesben is ez történik, úgyhogy inkább nem kockáztatok. Úgy döntöttem, hogy maradok a töröküléses verziónál, és drukkolok, hogy jó idő legyen jövő héten.

Akadály: A karika szépen megy, a szlalomot még tanuljuk. Nem teljesen érti még a kutya, még mutogatnom kell neki a pálcák között, hogy hol ki és hol be. Sajnos ezt csak a sulin tudom gyakorolni, korábban ezért is gondoltam úgy, hogy kihagyjuk az Ü4-et, és rögtön Ü5-re megyünk. Azért bízom benne, hogy 1,5 hét alatt összeáll.

Kézjelek: Szépen ment, de mostanában az állítás csak másodikra megy, így ezen még gyúrunk. A magasabb szintekhez kénytelen leszek újratanítani az ülésből fekvést, ill. a fekvésből állítást, mert mindkettőnél előre jön a kutya. Négyes szinten még meg tudjuk úgy csinálni, hogy ne lépje át a pálcát, de később ez gond lehet.

Irányítás: Ez megy a legjobban. Lendületes és közel fekszik a bójához. A napokban mondjuk Népszigeten belefutottunk egy vicces szituba, ott ugyanis sokkal nagyobb bóják vannak, mit Őrmezőn. Bandi ahogy kiszaladt, lepofozta a bóját, én meg úgy meglepődtem, hogy elfelejtettem fektetni. Utána letisztáztuk a dolgot, most már azt is bójának látja. :) Szerencse, hogy ez előre kiderült, és nem a vizsgán szembesültem vele (az ugyanis nem Őrmezőn, hanem Népszigeten lesz).

Megállítás: Lassú. Tudja, hogy mi fog történni, ezért cammog, és vontatottan is veszi fel a pozíciót. Úgy próbálom felpörgetni, hogy sokszor hívom megállítás nélkül, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Az Ü2 vizsgánkon például annyira féltem, hogy túlszalad a zónán, hogy túl hamar kiadtam a vezényszót, Bandi pedig kivételesen azonnal reagált, és úgy feküdt le, hogy a farka kilógott a zónából. No comment. :)

Szagazonosítás: Erről nem tudom, mit gondoljak, még tanuljuk. A részfeladatok megvannak, megy a szagfelvétel, a cipők végigszaglása és a jelzés is, ami esetünkben apportot jelent. Ma kapok idegen cipőket, és akkor majd meglátjuk, hogy mennyire megy.

Nagyjából így állunk most, még szűk 1,5 hetünk van. Érdekes lesz az a nap, mert a bíróképzés keretén belül aznap az éles vizsgán őrző-védő, engedelmes és ügyességi gyakorlat is lesz, így még nem egészen tudom, hogyan fogom ezeket összeegyeztetni a saját vizsgánkkal.

Ilyenek voltak Pavlov kutyái

Pavlov kutyáiról valószínűleg már mindenki hallott, hogy hogyan tanította meg nekik a kutató csengőszóra a nyálelválasztást. Az orosz fiziológus alapozta meg a kondicionálás kutatását azzal, hogy megtanította a kutyáinak, hogy az ennivalót mindig egy csengőszó előzi meg. Így a kutyáknál hamar kialakult a feltételes reflex, vagyis a csengőszó által kiváltott nyálzás.

Pavlov nem volt válogatós a kísérleti kutyáit illetően, az alanyai többnyire keverékek voltak

Pavlov véletlenül vette észre az összefüggést. Azt tudta, hogy a táplálék látványára megindul a kutya nyálelválasztása. Egy idő feltűnt neki, hogy táplálék nélkül is beindul a nyáltermelés. Rájött, hogy a kutyák a laborköpeny látványát összekötötték az ennivaló érkezésével, így már a köpeny látványa beindította a nyálzást. Ezután tanította meg a kutyáknak, hogy a csengő jelzi a vacsora érkezését.

Ezeket a kutatásokat akár a klikkerezés alapjainak is vehetjük, hiszen ott az első lépés az, hogy megtanítjuk a kutyának, mit jelent a klikker. Ez a kondicionálás, amikor néhány alkalommal semmi mást nem csinálunk, csak a klikk után adunk egy szem falatot a kutyának. Minél kajásabb az állat, annál hamarabb megtanulja, hogy a kattangó hang után jutalomfalat jön. Ha egy semleges szituációban megnyomva a klikkert a kutya elénk áll, és várja a falatot, akkor már tudja, hogy mire megy ki ez az egész. (Persze ez nemcsak kutyánál működik, hanem rengeteg más állatnál is.) Innentől fogva bármilyen szituációban használhatjuk a klikkert, ha fontos az időzítés, hogy pontosan jutalmazzuk a kutyát. A lényeg, hogy a klikk után mindig jár a falat, különben egy idő után bekövetkezik a kioltás, vagyis a kutya elfelejti, hogy a kattanó hang után jutalom jön. (Bővebben a klikkerről itt.)

Pavlov 1904-ben Nobel-díjat is kapott, bár ezt nem kizárólag a kutyás vizsgálataiért kapta, hanem az emésztőrendszeri kutatásaiért. Pavlov előtt nagyon keveset tudtak az emésztés menetéről. Azért, hogy megértse, pontosan mi is játszódik le a tápcsatornában, műtétileg kivezetéseket készített, és így tanulmányozta az emésztőmirigyek kiválasztását. Persze állatvédelmi szempontból ezek a kutatások megkérdőjelezhetők, de ha ezek a vizsgálatok nincsenek, akkor lehet, hogy bizonyos összefüggésekre sosem, vagy sokkal lassabban derül fény.

Forrás

Így formálunk mi

Pár hónapja még azon bosszankodtam, hogy mennyire nincs időm és energiám arra, hogy bármit is dolgozzak a kutyával, most meg hirtelen minden összejött. Hetente járunk az ELTE-re, mellette még egy kis kutyasulis fejtágításon is részt veszek/veszünk, és közben néha eljárunk retrieveres tréningekre. Néha picit bajban is vagyok, hogy éppen mit gyakoroljak a kutyával, de szerencsére Bandi egyelőre jól bírja a terhelést.

Már régóta terveztem, hogy egyszer felveszem, ahogy formálunk (a formálásról bővebben itt), és tegnap pont volt egy nyugodt esténk, úgyhogy beizzítottam a kamerát. A cél az volt, hogy hozza oda a polc előtt lévő pici, 0,5 kilós súlyzókat. A videón végig látszik, hogy nehezen tud elszakadni a kamerától, mert előtte végignézte, ahogy babráltam vele. Bénázok elég sokat, vannak elkésett klikkek, meg sikerült nagyon ügyesen úgy leülnöm, hogy a kutyától nem láttam, hogy mit csinál.

Elég hamar rájött a dologra, mondjuk pár hete a telefonommal játszottuk el ugyanezt, úgyhogy nem volt teljesen új számára a feladat. Nagyon örültem neki, hogy nem kezdett el ugatni, mert ez elég gyakran elő szokott fordulni, hogy ha elakad. De most csak befeküdt, hasalt, aztán próbálkozott tovább. Ügyes volt. :)

101 játék a dobozzal – formáljuk a kutyát!

A bukfenc tanítása után kedvet kaptam egy viszonylag egyszerű feladathoz, amelyre majd a későbbiekben az ügyességi feladatok során szükség lesz, ez pedig a bójához (tárgyhoz) küldés formálással. (A feladatválasztásban az is szerepet játszott, hogy Bandi reggeli játszópartnere, Spock, a mopsz, aki már középfokra jár a gazdájával, akkoriban szintén ezt tanulta.)

A formálás a klikkeres tanításnak az a változata, amikor alaposan megtervezzük, hogy pontosan mit szeretnék, és lépésről lépésre alakítjuk ki (pl. ha azt szeretném, hogy forogjon, akkor először már arra is klikkelek, ha kicsit oldalra fordul, aztán fokozatosan növelem az elvárást, és az egyre nagyobb fordulatért klikkelek, amíg teljesen körbe nem fordul). (lásd: Mi az a klikker?)


A miénk is ilyen, csak citromsárga

A feladat az volt, hogy a kutya magától odamenjen, és lefeküdjön a bója mellé. Első nap még egy törülközővel próbálkoztunk, és hamar rájött, hogy azzal kell kezdenie valamit. A gyakorlás végére el is jutottunk odáig, hogy ráfeküdt a törülközőre. Második alkalommal ezt gyúrtuk tovább, hogy stabil legyen a ráfekvés. Harmadik alkalommal került elő a bója, amihez már rögtön odament, de beugrott neki, hogy korábban a körülbelül ugyanilyen magas vizesüvegeket pofozni kellett, ezért ezt is elkezdte a mancsával piszkálni. Szerencsére ezt viszonylag hamar sikerült kiszedni belőle, és negyedik alkalomra már meg is volt a bója mellé fekvés. Házon kívül még nem próbáltuk, de lakásban már szépen megy.

Ezek után hétfőn kitaláltam, hogy megint meg kéne próbálni a „101 játék a dobozzal” nevű játékot, aminek igazából az a lényege, hogy egy cipősdobozzal bármit lehet kezdeni, csak a gazdi fantáziája szab határt. Amikor Bandi pici volt, ezzel már kísérleteztünk, csak éppen akkor túl sokszor kértem tőle azt, hogy üljön bele a dobozba, így képtelen voltam rávenni másfajta cselekvésre. (Persze nagyon édes volt, amikor 10 hetesen rögtön odaszaladt a dobozhoz, belecsüccsent, és várta a jutalmat.) Most az volt a cél, hogy az egyik mellső lábával álljon bele a dobozba. Azt nem döntöttem el előre, hogy melyik, úgy voltam vele, hogy majd amelyikkel először belelép.

10 hetesen a dobozban

Amikor először kitettem a dobozt, akkor hála az égnek nem akart beleülni, viszont befeküdt mellé. Ezt elég sokszor eljátszotta, mire rájött, hogy mancsolni kell. Végül a bal mellső mancs lett a kiválasztott, és amikor néhányszor belelépett, abba is hagytuk a gyakorlást. Este, a séta után még egy kicsit elővettem a dobozt, akkor már úgy tűnt, tudatosan lép a bal lábával a dobozba.

Azt előre eldöntöttem, hogy kedden már a másik (jobb) lábbal való belelépés lesz a feladat. Amikor elővettem a dobozt, akkor rögtön ment, és lépett bal lábbal, szépen ki is tartotta, de persze klikket nem kapott. Próbálkozott a melléfekvéssel is, végül nagy nehezen véletlenül néhányszor belelépett, de bizonytalan vagyok, hogy mennyire fogta fel, hogy ez volt a cél. Azóta nem próbálkoztunk vele, úgyhogy majd ma délután meglátjuk.

Közben már nyakunkon a vizsga, már csak 1,5 hét! Ennek megfelelően az utóbbi napokban teljesen szét is esett a kutya, a ritkított jutalmazás miatt már nincs meg a folyamatos szemkontakt lábnál követés közben, és mintha a lelkesedése is kicsit alábbhagyott volna. De legalább a helyben maradás már szépen megy, köszönhetően annak, hogy néhány napja a pékség és a Tesco előtt fektetem ki, hogy bőségesen legyen zavaró tényező.

Bukfenc

Az utóbbi hetekben a gyakorlás és a tanulás szinte kizárólag a kutyasulis feladatokra (ül, fekszik és társai) korlátozódott, és elhanyagoltuk a trükköket. Még korábban egyszer próbálkoztam a “szégyelld magad!” tanításával, de abbahagytuk, mert elkezdtem Bandit a szájkosárhoz szoktatni, és nem tartottam szerencsésnek, hogy az egyiknél azt várom el, hogy piszkálja az orrát, mert rajta van valami, míg a másiknál meg pont el kell viselni. Gondolkoztam még a a meghajláson is, de azt a szabályos (nem féloldalas, hanem szfinx-szerű) fekvés gyakorlása miatt vetettem el.

Múlt hétvégén aztán kitaláltam, hogy megtanítom neki pálcával a bukfencet (amikor a hátán átfordul). Egyszer korábban már kísérleteztem ezzel, de akkor nem bírtam rávenni, hogy fekvésből eldőljön az oldalára. Most a klikker.hu-ról vettem az ötletet, hogy a pálcát a feje mellett húztam el kicsit ívben a háta közepe felé, és így már eldőlt. Innen már könnyen ment a hátra fordulás (amikor felfelé néznek a lábai), csak épp nem akart teljesen átfordulni, hanem mindig visszament fekvésbe, és úgy állt fel.

Következő alkalommal aztán nagy nehezen sikerült elérni, hogy addig kövesse a pálcát, amíg teljesen át nem fordul, és innentől már csak a teljes átfordulásokra jutalmaztam. Következő nap pedig már az utcán is megcsinálta. :)

Mi az a klikker?

Tegnap írtam arról, hogy Banditát klikkerrel szeretném tanítani, ami bár egyre ismertebb a kutyások körében, mégis illene leírnom, hogy mi az. Nagyjából 10-11 évvel ezelőtt, külföldi kutyás levelezőlistákon hallottam először a klikkerképzésről. Sikerült is szerezni egy klikkernek nevezett eszközt, amely semmivel se összekeverhető, rövid, kattanó hangot ad, és a használatának lényege, hogy a megfelelő kondicionálás után a kutya a fejében összekapcsolja a klikker hangját a jutalommal, ezért aztán próbál olyan cselekvéseket végrehajtani, amivel kiérdemli a klikket (és ezzel a jutalmat). Ennek köszönhetően a tanítás során nem kell a kutyát kényszeríteni, hanem örömmel dolgozik, és a gazdi pedig sokkal pontosabban tudja a kutyát jutalmazni már akkor, amikor a kutya éppen végrehajt egy cselekvést. Például, ha azt szeretném, hogy a kutya vezényszóra ásítson, akkor nem ásítás után jutalmazom meg (amikor fennáll annak a lehetősége, hogy a kutya közben csinál valami mást is, és azt hiszi, hogy arra ment a jutalom), hanem akkor klikkelek, amikor éppen ásít. Így tudja a kutya, hogy maga az ásítás volt jó, és utána pedig megkapja érte a jutalmat.


ilyen egy klikker

Akkoriban Pötyivel nem volt egyszerű dolgom, mert kajával nehezen volt motiválható (ma már inkább azt gondolom, hogy nem volt elég éhes), így nem jutottunk semmire. A családi goldennél, Bluesnál a ritka találkozások miatt egyszerűbbnek tűnt a jól ismert, sok jutalmazással, de mégis kényszerítéssel történő tanítás. Neki egy dolgot tanítottam meg klikkerrel, a fektetést, mert nem voltam hajlandó arra, hogy a sulin lerángassam, vagy lenyomjam a kutyát a földre, hanem azt akartam, hogy szeressen feküdni. Meg is lett az eredménye, míg a többiek küzdöttek, addig ő rögtön levágódott.

Hogyan működik?

A klikkerképzés egy pozitív megerősítésen alapuló tanítási módszer. A tengeri emlősöknél használták először, mert náluk elég nehezen működik a klasszikus, kényszerítéses tanítás. A lényeg, hogy abban a pillanatban jutalmazzuk az állatot, amikor valami jót csinál, így ösztönözve arra, hogy minél gyakrabban ismételje meg. Egy delfint elég nehéz nagy távolságból vagy például egy dupla szaltó közben jutalmazni, ezért találták ki azt, hogy a delfin agyában összekapcsolják a sípszót a jutalommal (hallal), és így sokkal hatékonyabban tudják őket jutalmazni. (A Fővárosi Állatkertben szépen lehet ezt látni a fókabemutatókon.) Ma már a módszert mindenféle állatokon használják, halaktól elkezdve a lovakig.

A kondicionálás alatt megtanítjuk a kutyának, hogy a kattanó hang = jutalom. A gyakorlatban ez körülbelül annyit jelent, hogy napi 2-3 alkalommal magunkhoz veszünk 20-30 extra jutalomfalatot (felkockázott sajt, virsli, sült csirke – a lényeg, hogy ne kelljen rágni), fel-alá járkálunk a lakásban, kattintunk a klikkerrel, és rögtön utána adunk a kutyának egy falatot. (Lényeges, hogy mindezt minél ingerszegényebb környezetben tegyük, hogy semmi se terelje el a kutya figyelmét.) A kutyák általában néhány nap alatt felfogják, hogy a klikker hangját jutalom követi. Ezt úgy tesztelhetjük, hogy egy váratlan szituban kattintunk a klikkerrel, és ha a kutya odamegy hozzánk a falatért, akkor készen áll a folytatásra. Ezt követően állhatunk neki a tanításnak. Erre többféle lehetőségünk is van: történhet elkapással, formálással, célkövetéssel, megvezetéssel, utánzással és modellezéssel.

Az elkapásnál megvárjuk, amíg a kutya magától hajtja végre a kívánt cselekvést (pl. ásít), és akkor jutalmazzuk. A formálásnál alaposan megtervezzük, hogy pontosan mit szeretnék, és lépésről lépésre alakítjuk ki (pl. ha azt szeretném, hogy forogjon, akkor először már arra is klikkelek, ha kicsit oldalra fordul, aztán fokozatosan növelem az elvárást, és az egyre nagyobb fordulatért klikkelek, amíg teljesen körbe nem fordul). A célkövetésnél megtanítjuk a kutyának, hogy az orrával érintsen meg egy pálcát, és utána ezzel a pálcával irányíthatjuk a mozgását. A megvezetésnél kezünkben a jutalomfalattal vezetjük a kutyát, míg az utánzásnál egy másik ebet hívunk segítségül, amelyik már tudja a feladatot. A modellezésnél pedig vagy a környezetet alakítjuk úgy, hogy a kutya kénytelen legyen a kívánt cselekvést végrehajtani, vagy mi helyezzük őt a kívánt pozícióba.

A klikker persze nem csodaszer, a használata során elég sok mindenre oda kell figyelni. Kutya nélkül be kell gyakorolni az időzítést; meg kell szokni, hogy először klikkelünk, és csak utána nyúlunk a falatért; és nem szabad túlzásba vinni a gyakorlást (erre is érvényes a szabály, hogy inkább többször keveset, mint egyszerre sokat).

A fenti egy nagyon tömör és leegyszerűsített leírása volt a módszernek, ezért ha bárki úgy dönt, hogy megpróbálkozik vele, akkor azt javaslom, olvasson utána a neten (http://www.klikker.hu) vagy az elérhető magyar szakirodalomban (Karen Pryor: Klikkerképzés kutyáknak, Vámosi-Nagy Nóra: Klikk!). Kedvcsinálónak pedig álljon itt a klikkeres tanítás egyik hazai központjának számító Népszigeti Kutyaiskola népszerű karácsonyi videója, lassan úgyis aktuális lesz. :)