Kétkutyások lettünk

Lassan egy hete már, hogy gyarapodtunk, megérkezett hozzánk Nathan, a kis beauceron kan. Nem mostanra volt betervezve egy második kutya, de a kis törpe jött, látott és győzött.

Még a tenyésztőnél

Azt tudtuk, hogy egyszer majd szeretnénk egy második kutyát Bandita mellé, és a kertes házba költözéssel ez egyre kézzelfoghatóbbá vált. Aztán kiderült, hogy babát várunk, és a második kutya lekerült a napirendről. Úgy voltunk vele, hogy majd, ha már beállt az életünk a babával, akkor jöhet a következő. A szóba jöhető fajták köre szépen szűkült, a végén két esélyes maradt: az ausztrál juhász és a beauceron. De igazából mindketten húztunk a beauceron felé.

Aztán hogy, hogy nem, múlt héten kaptam egy telefont egy kedves barátomtól, hogy néhány napra hozzá költözik egy kis kan boci szocializációra, mert még nincsen gazdája. Egy napig nem is igazán tulajdonítottam jelentőséget a dolognak, aztán megláttam a törpéről az első fotókat, és már akkor megmozdult valami. De az észérvek a kutya ellen szóltak, és ezerrel próbáltam győzködni magamat, hogy most nem szabad ellágyulnom.

Két napon keresztül beszélgettünk itthon arról, hogy mivel járna, ha most jönne hozzánk egy kiskutya, és vajon elbírnánk-e vele. Az egyik pillanatban erre, a másik pillanatban arra billent a mérleg. Közben Anita folyamatosan közvetítette, hogy milyen a kiskutya, és azok alapján nagyon ígéretes kis darabnak tűnt.

10 hetesen nálunk

Szombaton az obedience edzésen találkoztunk is a kis törpével, és bár legszívesebben azonnal felkaptam volna, próbáltam ellenállni. Nagyon kis tündérbogár volt, ahogy embertől emberig mászkált, mindig leült, felmérte a szitut, és ment tovább. Engem már ott megvett, amikor adott egy puszit. :)

Edzés után itthon újból kezdődött az agyalás, hogy na most akkor mi legyen… Ismét előjöttek az érvek és az ellenérvek, de nem akartam én dönteni, Viktor mondta ki a döntő szót, hogy akkor hozzuk el. Ezt követően pedig szinte pillanatok alatt zajlottak az események, és este már nálunk is volt Nathan.

Így érkezett meg az életünkbe Nathan du Dragon Noir, és az elmúlt 1 hét tapasztalatai alapján úgy érzem, jól döntöttünk. :) Arról, hogy hogyan ment Bandita és Nathan összeszoktatása, és hogy milyenek az első tapasztalatok kétkutyásként, majd legközelebb. :)