Címke: klikker

100 trükk 100 nap – 2. trükk: bújj el!

Először azt gondoltam, hogy pokróc alá bújtatom a kutyákat, de aztán úgy döntöttem, hogy egyelőre megelégszünk egy párnával is. Először Bandival csináltam, utána Nathannal, és nagyon kijött a különbség a két kutya között, azt hiszem, ez a videón is jól átjön. :)

A tanítás során kezdetben megvezettem őket, falatot raktam a párna alá, és engedtem, hogy kitúrják. Egy idő után aztán már nem raktam falatot, csak mutattam a párnára, és vártam, hogy mit csinálnak. Nathannal itt könnyebb volt továbblépni, elég hamar leesett neki a dolog, bár többször rámancsolt a párnára. Bandi viszont elővette a már jól ismert hasalást, és nehezen akart ezen átlépni.

Kompromisszumok

Az elmúlt egy év egyik nagy felismerése volt számomra, hogy következmények nélkül nem taníthatok dolgokat a kutyának. Hogy mire gondolok? Arra, hogy minél több mindent tud a kutya, annál nagyobb repertoárból tud válogatni, amikor egy adott feladat elé kerül. Persze, ha ezt teljes mértékben letisztázzuk, akkor nem kell, hogy problémát jelentsen. De ha csak félig tanítok meg egy feladatot a kutyának, akkor elbizonytalanodhat, gondolkodni fog, és ettől belassul. (100%-os tanítás alatt azt értem, amikor a kutya pl. nem ül le más jelre, legyen az kéz- vagy hangjel. Az emberek zöme azonban beéri a félmegoldásokkal.) Nem véletlen, hogy a munkakutyások közül sokan csak azokat a dolgokat tanítják meg a kutyának, amit a versenyen tudnia kell, mert így kisebb a hibázás esélye, és gyorsabb is lehet a kutya.

Egy évvel ezelőtt belekerültem egy olyan helyzetbe, ahol azt szerettem volna, hogy a kutya ösztönből dolgozzon – viszont valamiért ez nehezen ment. Igazából azóta sem sikerült teljesen rájönnöm, hogy mitől van az, hogy Bandi a retrieversport közben nem mer elsőre elindulni a dummyért, amikor küldöm. Sok dolog felmerült, valószínűleg szerepe van annak, hogy érzékeny a kutya, és a mellette beugró kutyának szánt büntetést magára vette, amikor én pont küldtem őt a dummyért. Bandi nagyon szeretne megfelelni, és vélhetően elbizonytalanodik ebben a helyzetben, mert nem világos számára, hogy neki mi a feladata, ezért nem is indul el (kivéve, ha nagyon erős a dobást kísérő inger, mert akkor átkapcsol ösztönbe, és elindul). A megoldás valószínűleg az lenne, ha letisztáznánk számára, hogy ebben a szituációban mi az elvárás, csak engem már annyira frusztrált az, hogy nem indul a kutya, hogy inkább parkolópályára tettük egy időre a retrieversportot.

Ez egy olyan sport, ahol a kutyának ösztönből kell mennie, de közben azért irányíthatónak kell maradnia. Én a tanítás során azonban ahhoz szoktattam hozzá a kutyát, hogy ne ösztönből cselekedjen, hanem használja a fejét, és gondolkodjon. (Lehet, hogy ha nem gondolkodna, akkor könnyebb lenne átlőni ezt a bizonytalanságát a retrieversportban, de az is lehet, hogy másutt kell keresni a megoldást.) Van, aki azt mondja, hogy a formálásnak az a veszélye, hogy “kinyitja a kutya elméjét”. Ugyanakkor én a problémáink ellenére sem bánom, hogy ezt megtettem.

Számomra sokkal fontosabb az, hogy van egy olyan kutyám, aki rengeteg mindent tud, és akinek a fejét folyamatosan tudom tágítani, és egyre több mindent tudok neki megtanítani. Nekem a kutya elsősorban családtag, társ, és nem azért tartom, hogy egyetlen sportban versenyezzek vele. Szeretem azt, hogy akárhova el tudom vinni magammal, akárhol össze tudom engedni kutyákkal, és ha olyan van, akkor akár egy oviba is el tudom vinni egy bemutatóra. Szeretem, hogy tudok vele kísérletezni, mert ő az első olyan kutyám, akivel ezt megtehetem. Nagyon jó alapanyag, mert irtó lelkes, szeret dolgozni, és nagyon meg akar felelni, én pedig nagyon sajnálnám, ha a retrieversport miatt fel kellett volna áldoznunk akár az ügyességi ágazatot, akár a trükköket, akár az új szerelmet, az obedience-t.

Ilyenek voltak Pavlov kutyái

Pavlov kutyáiról valószínűleg már mindenki hallott, hogy hogyan tanította meg nekik a kutató csengőszóra a nyálelválasztást. Az orosz fiziológus alapozta meg a kondicionálás kutatását azzal, hogy megtanította a kutyáinak, hogy az ennivalót mindig egy csengőszó előzi meg. Így a kutyáknál hamar kialakult a feltételes reflex, vagyis a csengőszó által kiváltott nyálzás.

Pavlov nem volt válogatós a kísérleti kutyáit illetően, az alanyai többnyire keverékek voltak

Pavlov véletlenül vette észre az összefüggést. Azt tudta, hogy a táplálék látványára megindul a kutya nyálelválasztása. Egy idő feltűnt neki, hogy táplálék nélkül is beindul a nyáltermelés. Rájött, hogy a kutyák a laborköpeny látványát összekötötték az ennivaló érkezésével, így már a köpeny látványa beindította a nyálzást. Ezután tanította meg a kutyáknak, hogy a csengő jelzi a vacsora érkezését.

Ezeket a kutatásokat akár a klikkerezés alapjainak is vehetjük, hiszen ott az első lépés az, hogy megtanítjuk a kutyának, mit jelent a klikker. Ez a kondicionálás, amikor néhány alkalommal semmi mást nem csinálunk, csak a klikk után adunk egy szem falatot a kutyának. Minél kajásabb az állat, annál hamarabb megtanulja, hogy a kattangó hang után jutalomfalat jön. Ha egy semleges szituációban megnyomva a klikkert a kutya elénk áll, és várja a falatot, akkor már tudja, hogy mire megy ki ez az egész. (Persze ez nemcsak kutyánál működik, hanem rengeteg más állatnál is.) Innentől fogva bármilyen szituációban használhatjuk a klikkert, ha fontos az időzítés, hogy pontosan jutalmazzuk a kutyát. A lényeg, hogy a klikk után mindig jár a falat, különben egy idő után bekövetkezik a kioltás, vagyis a kutya elfelejti, hogy a kattanó hang után jutalom jön. (Bővebben a klikkerről itt.)

Pavlov 1904-ben Nobel-díjat is kapott, bár ezt nem kizárólag a kutyás vizsgálataiért kapta, hanem az emésztőrendszeri kutatásaiért. Pavlov előtt nagyon keveset tudtak az emésztés menetéről. Azért, hogy megértse, pontosan mi is játszódik le a tápcsatornában, műtétileg kivezetéseket készített, és így tanulmányozta az emésztőmirigyek kiválasztását. Persze állatvédelmi szempontból ezek a kutatások megkérdőjelezhetők, de ha ezek a vizsgálatok nincsenek, akkor lehet, hogy bizonyos összefüggésekre sosem, vagy sokkal lassabban derül fény.

Forrás

Így formálunk mi

Pár hónapja még azon bosszankodtam, hogy mennyire nincs időm és energiám arra, hogy bármit is dolgozzak a kutyával, most meg hirtelen minden összejött. Hetente járunk az ELTE-re, mellette még egy kis kutyasulis fejtágításon is részt veszek/veszünk, és közben néha eljárunk retrieveres tréningekre. Néha picit bajban is vagyok, hogy éppen mit gyakoroljak a kutyával, de szerencsére Bandi egyelőre jól bírja a terhelést.

Már régóta terveztem, hogy egyszer felveszem, ahogy formálunk (a formálásról bővebben itt), és tegnap pont volt egy nyugodt esténk, úgyhogy beizzítottam a kamerát. A cél az volt, hogy hozza oda a polc előtt lévő pici, 0,5 kilós súlyzókat. A videón végig látszik, hogy nehezen tud elszakadni a kamerától, mert előtte végignézte, ahogy babráltam vele. Bénázok elég sokat, vannak elkésett klikkek, meg sikerült nagyon ügyesen úgy leülnöm, hogy a kutyától nem láttam, hogy mit csinál.

Elég hamar rájött a dologra, mondjuk pár hete a telefonommal játszottuk el ugyanezt, úgyhogy nem volt teljesen új számára a feladat. Nagyon örültem neki, hogy nem kezdett el ugatni, mert ez elég gyakran elő szokott fordulni, hogy ha elakad. De most csak befeküdt, hasalt, aztán próbálkozott tovább. Ügyes volt. :)

Nem kutyaiskola, hanem gazdaiskola

Ezt szoktam válaszolni, ha valaki megkérdezi tőlem, miben más az Őrmezői Kutyasuli és általában a tükör kutyasulik, mint a többi kutyaiskola. Mindig elmondom, hogy nálunk a kutyák a foglalkozásokon általában szabadon vannak, és hogy a tanítás során nem alkalmazunk semmilyen kényszert velük szemben. Azt is el szoktam magyarázni, hogy a cél, hogy a gazda jó gazda legyen, olyan, akire a kutya felnézhet, és akit hajlandó/akar követni.

Már több mint egy éve, hogy kijárok Őrmezőre, tavaly januárban még gazdiként kezdtem az oviban. Májusban alapfokú tanfolyam Bandival, aztán egy nyári tábor, és a tábor után pedig már mint oktató-tanonc mászkáltam ki a kutyaoviba. Szeptemberben középfokú tanfolyam kutyástól, közben oviban csopvez lettem, megfigyeltem a tanfolyamokon, mostanra pedig már túl vagyok az első félig-meddig saját csoporton, ahol segítő oktatói szerepben kísértem végig egy alapfokú tanfolyamot. Olyan sebességgel történnek a dolgok, hogy csak kapkodom a fejem, bár az nagy előny, hogy a kiképzésvezetői tanfolyamokat és néhány szemináriumot már korábban elvégeztem, így az alapok nem voltak ismeretlenek. (No meg az sem volt hátrány, hogy Kanizsán már próbálkoztam kiképzősdivel.)

Csoportunk a vizsga után

Amikor évekkel ezelőtt először belecsöppentem ebbe az egész “póráz nélkül dolgozunk, klikkerrel varázsolunk”-rendszerbe, hihetetlennek tűnt, hogy lehet így is kutyaiskolát csinálni. Pötyimmel hagyományos, pórázrángatós kutyasuliba jártunk, és bár volt ott is jutalmazás, közel sem ennyi, mint amennyit ma a tanítás során használok. Ott a kutya azért csinálta meg a feladatot, mert tudta, hogy ha nem jön láb mellett, akkor úgyis odarántom. Nem is figyelt rám úgy, és ha épp olyanja volt, akkor rimánkodhattam neki, hogy jöjjön már vissza, nagy ívben tojt a fejemre. Ehhez képest Banditával teljesen más a helyzet. Ha meghallja a klkikker zörgését, már ott áll előttem, és csillogó szemmel várja, hogy most mi fog történni. Ha belekezdünk valami új feladatba, akkor látni rajta, hogy próbálja kitalálni, mit kellene csinálnia, és az is látszik, amikor leesik neki, hogy “hoppá, szóval ezt kell!” :)

A hagyományos képzés során fel sem merült, hogy az iskolában elengedjük a kutyákat, mert borítékolva volt, hogy bunyó lesz. Ilyen tapasztalatok után kétkedve fogadtam, hogy lehet úgy tanulni a kutyával, hogy közben 10 másik kutya (amiből mondjuk 6 kan) van körülötted a pályán. S láss csodát, lehet! Aki nem hiszi, jöjjön ki a sulira, és nézze meg! :)

Terepfoglalkozáson

Az alapfokú tanfolyamokon határozottan érezhető a gazdaiskola hangulat, ugyanis itt a gazdiknak az idő nagy részében csak annyi dolguk van, hogy a csoportvezetőre figyeljenek. A szabadon futkosó kutyákkal pedig a segítők és a megfigyelők foglalkoznak. És ez az egész kulcsa: egyetlen oktató nem nagyon tudna egy csoportot végigvinni, mert nagyon nehéz (szinte lehetetlen) egyszerre foglalkozni a gazdikkal, és közben felügyelni a kutyákat – pláne ha van köztük problémásabb eset. Kell tehát a segítség, nálunk is volt olyan, hogy öten voltunk fent oktatók a pályán. De a kutyák számára sokkal izgalmasabb így a suli, és sokkal szívesebben tanulnak, mintha végig pórázon kellene feszíteniük. Arról nem is beszélve, hogy alapfokon még tényleg rengeteg tanulnivalója van a gazdának, és ez igazából sokkal fontosabb annál, mint hogy a kutya papírforma szerint üljön láb mellett. A tanfolyamon a gazdik segítséget kapnak a mindennapi életben felmerülő problémák megoldásához, és ez fontosabb, mint egy bármilyen vizsgára való felkészítés. Ha egy gazdi megfogadja a tanácsokat, akkor a tanfolyamok végére lesz egy olyan kutyája, amelyiket be lehet hívni, és amelyikkel póráz nélkül, zsebre tett kézzel lehet sétálni. (Ez télen különösen előnyös!)


Sok idegen kutya egy rakáson – közös kirándulás a népszigetisekkel

A Tükör suli tehát olyan gazdáknak való, akik szeretnék egy kicsit jobban megérteni a kutyájukat, és fontos nekik, hogy a hétköznapokban normális életet élhessenek a kedvencükkel. Mindezek mellett egy ilyen tanfolyam, illetve a kutya tükröt is tart az ember elé. A kérdés az, hogy mennyire áll készen a gazda arra, hogy belenézzen ebbe a tükörbe, és elfogadja, amit ott lát.

Egy dologgal küzdök nagyon, ez pedig a saját kutyám. Sajnos az iskolai foglalkozások ütik a vadászkutyás tréningeket, így az utóbbi időkben azzal kísérleteztünk, hogy Viktor vitte Banditát gyakorolni. Sajnos ez nem igazán jött be, a kutya visszaesett, és elkezdett bohóckodni. Úgyhogy márciustól délutáni csoportokba megyek át, és szerintem kicsit az oviról is lemondok, hogy legalább délelőtt tudjak normálisan Bandival foglalkozni. Bízom benne, hogy ez segíteni fog. Már csak azért is, mert március 15-én vizsgázni szeretnék vele. :)

„A jó gazda iránymutató a kutyája számára” – interjú a Tükör módszer alapítójával

A Korom Gáborral történő beszélgetés során számos érdekes téma előkerült még, ami nem fért be az [origo]-n megjelent cikkbe, így ezek – interjú formájában – itt a blogban olvashatók.

Mikor kezdtél kutyázni?

Mindig arra vágytam, hogy legyen egy kutyám, akivel foglalkozhatok. Tízévesen kaptam egy német juhászt, vele elmentem kutyaiskolába, és nem tetszett, amit ott láttam. Teljesen idegen volt, nem éreztem jól magam ebben a világban. Tizenkét éves koromban egy barátommal alapítottam egy kutyaiskolát. Összeraktunk egy akadálysort, és rendszeresen foglalkozásokat tartottam.

Ez volt az első kutyaiskolám, aztán beidomultam abba a világba, ami munkakutyás világként ismert. Mindig idegen volt számomra ez a világ, más értékeket vallottam, de megtaláltam a helyem, és munkakutya-versenyző lettem, világbajnokságokon szerepeltem. Aztán egyszer csak rádöbbentem arra, hogy azokat az értékeket, amikben anno hittem, teljesen elhagytam. Rájöttem, hogy amit csináltam, az nem más, mint a kutya lényének kizsákmányolása anélkül, hogy bármit is tudnék a kutyáról.

Mennyi idő telt el a Tükör módszer kidolgozása és az iskolai bevezetés között?

Eleinte teszttanfolyamok indultak. Sosem felejtem el az első tanfolyamot, amit póráz nélkül próbáltunk megcsinálni. Mi magunk, oktatók álltunk be a kutyáinkkal, olyan kutyákkal, amelyek még fiatalok voltak, esetleg hagyományos rendszerben képzettek, és piszok nehéz volt. Sokan ki is estek a sikertelenség miatt. Hosszú tesztelési időszak után értünk el az iskolai bevezetésig.

Elkezdtünk egy folyamatot, hogy a hagyományos elemeket fokozatosan kivontuk a foglalkozásokról, majd egyre hatékonyabban tudtuk a Tükör módszer technikáit alkalmazni már csoportban is. De mire az első korrekt tanfolyam elindult, legalább hét év eltelt. Négy-öt éve működik olyan szinten, amire azt tudom mondani, hogy Tükör módszer. Mára több ezer kutya végzett a módszer jegyében. Több ilyen szellemben működő iskola van már Budapesten kívül is (például Szeged, Zalaegerszeg, Szombathely, Gödöllő, Vác), és egyre többen jelentkeznek, hogy szeretnének ezzel foglalkozni.

Külföldről is elég nagy az érdeklődés.

Abban a furcsa helyzetben vagyunk – ami egyfelől persze nagyon jó és nagy büszkeség, de nehézség is-, hogy sokkal nagyobb az igény és a megkeresés, mint a kapacitás. Sajnos nem állunk még készen arra, hogy a Tükör módszeres oktatás elinduljon külföldön, nincsenek még meg az idegen nyelvű oktatási programok. Magyarországon viszonylag könnyű, mert van egy bejáratott képzési program, ahova rengetegen jönnek el. Sokan látják, hogy nem könnyű ebbe beletanulni, mert több éves tanulást igényel, mire egy érdeklődő oktatóvá válhat. Ezt kell létrehoznunk külföldön, ahol nincs meg az oktatási rendszer. Egyelőre nagyobb tapasztalatú kollégáink mennek ki, és próbálnak meg betanítani kinti oktatókat.

Minek köszönhető az igény?

A videók biztosan sokat segítettek abban, hogy a világnak megmutassák, hogy létezik ilyen kutyatartás is, hogy szabadon lehetnek kutyák, és nem verekednek össze annak ellenére, hogy nem ivartalanítottak. Ennek elég jó bizonyító ereje van, de mostanra már a módszer híre is egyre több emberhez jut el, hogy Magyarországon valami furcsa dolog történik, hogy itt szabadon vannak a kutyák a tanfolyamon, és nem verekednek. Komoly szakmai műhelyek keresnek meg minket ezzel kapcsolatban.

Az etológusok is vizsgálják a hatékonyságát.

Viszonylag még az elején vagyunk, remélem, ez majd egy jó tudományos hátteret ad a módszer további terjedéséhez, aminek a hatékonyságát a munkatársaimmal, a saját szemünkkel látjuk. Nem arról van szó, hogy fazonírozzuk a kutyákat és a gazdákat. Van egy élő páros, egy gazda és egy kutya, mindkettőnek saját egyénisége és temperamentuma, és mi abban próbálunk segíteni, hogy a gazda a lehető legmagasabb tudatosságával a legoptimálisabb életet tudja élni. Tehát a kettejükhöz idomultan, de mégis egyedi életmódot tudjanak élni. Az egyediségen van a hangsúly, itt csak egyedekkel, egyedi helyzetekkel van dolgunk.

Milyen szerinted a jó gazda?

A jó gazda ismeri a kutyája igényeit. Toleráns ott, ahol toleránsnak kell lenni, következetes és ellentmondást nem tűrő ott, ahol kell. Hatékonyan tudja felhasználni az energiáit, a kutyára szánt idejét, és jól tud kommunikálni a kutyájával. A jó gazdát onnan lehet felismerni, hogy a környezetével jó viszonyban van. Megfelelően tudatos abban, hogy a saját és kutyája igényeit is felmérje, és ezeket jól tudja működtetni.

Hogyan teheti igazán boldoggá a gazda a kutyáját?

Őszintén azt gondolom, hogy azzal, ha Tükör módszerrel dolgozik a kutyájával. Mert miről szól a tanulás? Arról, hogy a kutya és a gazda megtanul egy közös nyelvet. Beállítunk középre egy mesterséges nyelvet, amelyen hihetetlen hatékonyan tudunk kommunikálni és információt megosztani egymással. Ez nagyon fontos igénye a kutyának, és amikor el tudok kezdeni beszélgetni vele, akkor elképesztő hálássá válik.

 A jó gazda határozott és iránymutató tud lenni a kutya számára. Az ember idegenvezetője a kutyának ebben a világban, és ehhez fontos, hogy az ember hiteles legyen. A hiteles ember pedig következetes, a kutya elfogadja őt, mint iránymutatót, és ezzel a minőséggel tudom kiegyensúlyozottá és egészségessé tenni. Szándékosan nem használjuk azt a szót, hogy falkavezér, mert mi nem falkában, hanem családban élünk. A család egy sokkal összetettebb modell, mint a falka.

Mit gondolsz a városi kutyások és nem kutyások kapcsolatáról?

A kutyatartás nemcsak a kutyatartók problémája. A kutya sorsáért az emberiség felel, minden ember minden kutyáért. A nem kutyatartóknak is felelőssége az, hogy a városi kutyáknak is megfelelő életmódot tudjunk biztosítani. Ahogy az is, hogy a tigrisek ne haljanak ki. Aki ezt vitatja, az struccpolitikát folytat, és nincs felkészülve a jövőre.

Azért tartunk itt, mert a kutyatartók irritálják a környezetüket. Nagyon sok agresszió- és szocializációproblémás kutyával lehet találkozni, akik a környezetükben károkat és problémákat okoznak. Addig, ameddig a kutyatartók nem tudnak megfelelő tudatossággal viszonyulni a kutyatartáshoz, addig nem szabad azon csodálkozni, ha olyan rendeletekkel szabályoznak minket, amelyek ellehetetlenítik a nagyvárosi kutyatartást. Meg kell emelnünk a kutyatartási kultúrát, és akkor a törvényhozóktól ki lehet követelni azt, hogy azok, akik megfelelő tudatosságú kutyatartási kultúrát képviselnek, azok számára más szabályok legyenek érvényesek.

Mi a véleményed az állatvédelmi törvény módosításáról?

Alapvetően jó elképzeléseket és gondolatokat tartalmaz, remélhetőleg valódi szakemberek fogják működésbe hozni. Ha én lennék a törvényhozó, nagyobb szabályozási szigorral járnék el, és nemcsak bizonyos fajtákra korlátoznám a szájkosarat. De annak a kutyatartónak, aki tényleg komolyan veszi a kutyatartást, annak legyen lehetősége arra, hogy méltó módon, a 3. évezredhez mérten éljen a kutyájával. Jelenleg megalázó, hogy olyan kutyára is szájkosarat és pórázt kell tenni, amelyiknek ez teljesen méltatlan. De egyértelmű, hogy pórázt és szájkosarat kell tenni arra a kutyára, amelyik veszélyezteti a környezetét. A szabályozást akár egy nagyobb körre kiterjeszteném, de reális és tiszta alternatívát biztosítanék arra, hogy legyen egy olyan városi kutyatartó vizsga, amellyel akár megelőzhetjük egész Európát.

A tudatos gazda tudja, hogy hol kell feltennie a pórázt a kutyára, mert esetleg vannak olyan érzékenységei az állatnak, melyeket nem lehet alapos szocializációval sem kiszedni. Ha a gazdát nem a rendelet kötelezi, hanem ennek a képességnek a birtokában van, akkor egészen biztos, hogy nem a környezete rovására fog élni. A jó gazda jó viszonyban van a környezetével, mert a kutyája egészséges, mert tudja, hogy mire van szüksége, és le tudja vezetni az energiáit. Ezáltal a környezetét nem irritálja, és a gazda is megérti azt, hogy mások esetleg félhetnek a kutyától, és felismeri azokat a helyzeteket, ahol neki háttérbe kell húzódnia a kutyájával.

Szerinted lehet szemléletváltozást elérni a lakótelepi kutyatartó idős néniknél?

Abszolút, nem is kell sok idő. Ha valaki azt mondta volna nekem 11-12 évvel ezelőtt, hogy itt fog tartani ma Magyarországon a kutyatartási kultúra, nem hittem volna el. Elképesztően gyorsan változunk. Azt gondolom, hogy a magyar gondolkodásmód nagyon nyitott arra, hogy úgy tudjon változni, hogy a régi értékek meghagyása mellett újakat hozzon be a rendszerébe. Ilyen szempontból Magyarország egy ideális terület. Nagyon jól tudunk fejben megérteni dolgokat, és utána a gyakorlatba bevinni azokat. Látva, hogy a nyugati kutyatartó kultúrák hogyan oldják meg ezeket a dolgokat, azt gondolom, hogy egyáltalán nem állunk annyira rosszul – ebben a tekintetben. Más tekintetben sajnos borzalmasan állunk, gondolok itt például a kutyák ezreinek elaltatására az emberi tudatosság hiánya miatt. De nagyon nagy jövőt látok abban, hogy olyan kutyás kultúrát alakítsunk ki Magyarországon, mely etalonként szolgálhat akár Nyugat-Európának is.

Mivel telnek egy iskolavezető napjai?

Nagyon szeretek csoportokat vinni, de sajnos már nem nagyon van rá időm. Foglalkozást szoktam tartani, sokszor jelen vagyok problémás eseteknél, hívnak konzultálni, a tanfolyamok menetét folyamatosan nyomon követem. Az egész módszer úgy kezdődött, hogy én vittem az első alapfokú tanfolyamot, aztán az első középfokú tanfolyamot, és azóta is ebben érzem magam a legjobban, amikor a gazdákkal együtt dolgozunk, és együtt foglalkozunk a kutyákkal. Rendszeresen tartok előadásokat országszerte, de alapvetően az oktatóképzéssel és a módszer továbbfejlesztésével, szakmai anyagok létrehozásával és az extrém problémás esetek kezelésével foglalkozom.  Készülünk a külföldi terjesztésre, és egy tévés produkción is dolgozunk.

Tervezel esetleg új könyvet?

A Neked ugatok!-nak már a második kiadása fogyott el a boltokból, csak idő és energia kérdése, hogy merre megyünk tovább. Amerika kutyás bestsellerének, Karen Pryor Don’t shoot the dog című könyvének a kiadási jogait már megszereztük, a fordítás célegyenesben van. Készül a nagy Tükör könyv is, valamint egy olyan kiadvánnyal is készülünk, ami etológusok, gazdák és tenyésztők bevonásával segítené a tudatos fajtaválasztást.

101 játék a dobozzal – formáljuk a kutyát!

A bukfenc tanítása után kedvet kaptam egy viszonylag egyszerű feladathoz, amelyre majd a későbbiekben az ügyességi feladatok során szükség lesz, ez pedig a bójához (tárgyhoz) küldés formálással. (A feladatválasztásban az is szerepet játszott, hogy Bandi reggeli játszópartnere, Spock, a mopsz, aki már középfokra jár a gazdájával, akkoriban szintén ezt tanulta.)

A formálás a klikkeres tanításnak az a változata, amikor alaposan megtervezzük, hogy pontosan mit szeretnék, és lépésről lépésre alakítjuk ki (pl. ha azt szeretném, hogy forogjon, akkor először már arra is klikkelek, ha kicsit oldalra fordul, aztán fokozatosan növelem az elvárást, és az egyre nagyobb fordulatért klikkelek, amíg teljesen körbe nem fordul). (lásd: Mi az a klikker?)


A miénk is ilyen, csak citromsárga

A feladat az volt, hogy a kutya magától odamenjen, és lefeküdjön a bója mellé. Első nap még egy törülközővel próbálkoztunk, és hamar rájött, hogy azzal kell kezdenie valamit. A gyakorlás végére el is jutottunk odáig, hogy ráfeküdt a törülközőre. Második alkalommal ezt gyúrtuk tovább, hogy stabil legyen a ráfekvés. Harmadik alkalommal került elő a bója, amihez már rögtön odament, de beugrott neki, hogy korábban a körülbelül ugyanilyen magas vizesüvegeket pofozni kellett, ezért ezt is elkezdte a mancsával piszkálni. Szerencsére ezt viszonylag hamar sikerült kiszedni belőle, és negyedik alkalomra már meg is volt a bója mellé fekvés. Házon kívül még nem próbáltuk, de lakásban már szépen megy.

Ezek után hétfőn kitaláltam, hogy megint meg kéne próbálni a „101 játék a dobozzal” nevű játékot, aminek igazából az a lényege, hogy egy cipősdobozzal bármit lehet kezdeni, csak a gazdi fantáziája szab határt. Amikor Bandi pici volt, ezzel már kísérleteztünk, csak éppen akkor túl sokszor kértem tőle azt, hogy üljön bele a dobozba, így képtelen voltam rávenni másfajta cselekvésre. (Persze nagyon édes volt, amikor 10 hetesen rögtön odaszaladt a dobozhoz, belecsüccsent, és várta a jutalmat.) Most az volt a cél, hogy az egyik mellső lábával álljon bele a dobozba. Azt nem döntöttem el előre, hogy melyik, úgy voltam vele, hogy majd amelyikkel először belelép.

10 hetesen a dobozban

Amikor először kitettem a dobozt, akkor hála az égnek nem akart beleülni, viszont befeküdt mellé. Ezt elég sokszor eljátszotta, mire rájött, hogy mancsolni kell. Végül a bal mellső mancs lett a kiválasztott, és amikor néhányszor belelépett, abba is hagytuk a gyakorlást. Este, a séta után még egy kicsit elővettem a dobozt, akkor már úgy tűnt, tudatosan lép a bal lábával a dobozba.

Azt előre eldöntöttem, hogy kedden már a másik (jobb) lábbal való belelépés lesz a feladat. Amikor elővettem a dobozt, akkor rögtön ment, és lépett bal lábbal, szépen ki is tartotta, de persze klikket nem kapott. Próbálkozott a melléfekvéssel is, végül nagy nehezen véletlenül néhányszor belelépett, de bizonytalan vagyok, hogy mennyire fogta fel, hogy ez volt a cél. Azóta nem próbálkoztunk vele, úgyhogy majd ma délután meglátjuk.

Közben már nyakunkon a vizsga, már csak 1,5 hét! Ennek megfelelően az utóbbi napokban teljesen szét is esett a kutya, a ritkított jutalmazás miatt már nincs meg a folyamatos szemkontakt lábnál követés közben, és mintha a lelkesedése is kicsit alábbhagyott volna. De legalább a helyben maradás már szépen megy, köszönhetően annak, hogy néhány napja a pékség és a Tesco előtt fektetem ki, hogy bőségesen legyen zavaró tényező.

Bukfenc

Az utóbbi hetekben a gyakorlás és a tanulás szinte kizárólag a kutyasulis feladatokra (ül, fekszik és társai) korlátozódott, és elhanyagoltuk a trükköket. Még korábban egyszer próbálkoztam a “szégyelld magad!” tanításával, de abbahagytuk, mert elkezdtem Bandit a szájkosárhoz szoktatni, és nem tartottam szerencsésnek, hogy az egyiknél azt várom el, hogy piszkálja az orrát, mert rajta van valami, míg a másiknál meg pont el kell viselni. Gondolkoztam még a a meghajláson is, de azt a szabályos (nem féloldalas, hanem szfinx-szerű) fekvés gyakorlása miatt vetettem el.

Múlt hétvégén aztán kitaláltam, hogy megtanítom neki pálcával a bukfencet (amikor a hátán átfordul). Egyszer korábban már kísérleteztem ezzel, de akkor nem bírtam rávenni, hogy fekvésből eldőljön az oldalára. Most a klikker.hu-ról vettem az ötletet, hogy a pálcát a feje mellett húztam el kicsit ívben a háta közepe felé, és így már eldőlt. Innen már könnyen ment a hátra fordulás (amikor felfelé néznek a lábai), csak épp nem akart teljesen átfordulni, hanem mindig visszament fekvésbe, és úgy állt fel.

Következő alkalommal aztán nagy nehezen sikerült elérni, hogy addig kövesse a pálcát, amíg teljesen át nem fordul, és innentől már csak a teljes átfordulásokra jutalmaztam. Következő nap pedig már az utcán is megcsinálta. :)

Elkezdjük ;)

 

Update: kisebb akadályokba ütköztünk, mert a cellux nem ragadt meg Bandi orrán, a befőttesgumival meg csak elfeküdt, és két manccsal próbálta leszedni. Találtam itthon sebkötözéshez használatos ragasztót, ez szerencsére megtapadt a szőrén, bár amikor levettem, kicsit jött vele a szőre is. 😮