Jobban sajnáljuk a kivert kutyákat, mint embertársainkat

Jó eséllyel mindenkinek van olyan ismerőse a Facebookon, aki rendszeresen gazdátlan és kínzott kutyák történeivel szórja tele a hírfolyamot. Én nagyon ritkán szoktam ilyeneket megosztani, mert megvannak erre a megfelelő fórumok, és amúgy sem vagyok annak a pártján, hogy valaki hirtelen felindulásból vegyen magához kutyát (továbbá azt sem szeretem, ha kéretlenül sokkoló képek jelennek meg a falamon). Mindenesetre tény, hogy nagyon szívszorítóak tudnak lenni ezek a történetek, valamint a hozzájuk tartozó képek.

Amerikai szociológusok most megállapították, hogy a kivert kutyák és a bántalmazott gyerekek nagyobb együttérzést váltanak ki az emberekből, mint a felnőtt áldozatok. A Northeastern Egyetem kutatói négy különböző bántalmazásos történetet osztottak meg a résztvevő egyetemistákkal: az egyikben egy egyéves gyerek volt a szenvedő alany, a másikban egy harmincéves férfi, a harmadikban egy kölyökkutya, a negyedikben pedig egy hatéves kutya.

A történetek elolvasása után a résztvevőket kikérdezték, hogy mennyire sajnálták az áldozatokat, és mint kiderült, a kor volt a legmeghatározóbb paraméter. Ugyanannyira sajnálták a kisgyereket és a kölyökkutyát, majd ezt követte a felnőtt kutya, és a sor legvégére maradt a bántalmazott felnőtt. A kutatók szerint ennek a magyarázata az lehet, hogy a kölyköket és a gyerekeket az emberek sokkal védtelenebbnek tartják, míg a felnőtt emberekről úgy vélik, hogy képesek megvédeni magukat.

A vizsgálatot vezető Jack Levin szerint macskákkal is hasonló eredményt hozott volna a felmérés. Ennek az oka valószínűleg az lehet, hogy az emberrel szoros kapcsolatban élő kutyákat és macskákat hajlamosak vagyunk emberi tulajdonságokkal, érzésekkel felruházni, és ezért nagyobb együttérzést váltanak ki belőlünk, mint mindjuk egy vaddisznó vagy egy krokodil (ne kérdezzétek, miért pont ez a kettő jutott eszembe).

Bezacskózva dobták a kukába az újszülött kutyákat

Bács-Kiskun lehet az állatkínzók fellegvára, mert szinte nem telik el úgy hónap, hogy ne bukkanna fel valami hátborzongató hír, hogy állatokat éheztettek (1., 2.), szomjaztattak, kutyagyárat üzemeltettek vagy éppen kutyákat vágtak ketté.

Most éppen valaki még élő, néhány napos kiskutyákat dobott ki egy kukába. Arra nem volt képes, hogy megölje a felesleges szaporulatot (altatásról, ne adj isten ivartalanításról biztosan nem hallott), inkább csak bedobta a kölyköket egy zacskóba, és egy laza mozdulattal behajította őket egy szemetesbe. Szerencsére a kiskutyák hangjára egy járókelő felfigyelt, és értesítette az állatvédőket, így a kölykök már jó kezekben vannak, de kérdéses, hogy túlélik-e.

Forrás: Menhely az Állatokért Alapítvány

Minimum letörném a kezét az ilyennek. Vagy bezavarnám egy csapat éhező vadállat közé.