már csak másfél hónap

alig másfél hónap, és megérkezik hozzánk az eb. a kölykök pénteken voltak 2 hetesek, már próbálkoznak a lábra állással, és többé-kevésbé már mindegyik szeme kinyílt. 1-2 hét, és elkezdenek játszani, onnantól lesznek majd igazán izgalmasak a látogatások. :)

 

nem lesz egyszerű dolog a választás, bár csak két kölyök jöhet szóba, és az egyikőjük már most mindent megtesz azért, hogy úgy érezzem, őt kell választanunk. az egy dolog, hogy ő a legsötétebb az alomban (és mi sötétarany kutyát szeretnénk), de olyan akciói vannak… már az első napoktól fogva sokkal aktívabb, mint a többi kiskutya: míg ők csak simán elaludtak alvás után ott, ahol éppen voltak, addig ez a kis kokszos mindig elmászott az elletőláda széléhez, és mindig igyekezett úgy helyezkedni, hogy a fejét magasra tegye. néhány naposan már átmászott az elletőláda bejáratánál a peremen, most egy plusz deszka akadályozza meg a szökést. ráadásul ő a legnagyobb az alomban, gyönyörű szőre van, és imádja, ha a hátára fektetik, és a hasát vakargatják…

 

a többi kölyökből még kevesebbet látni, hiszen a napjuk jelentős része csak evésből és alvásból áll. kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek…