Kategória: Nincs kategorizálva

100 trükk 100 nap – 4. trükk: add a mancsod!/kerül!

A mai trükköket több felvonásban tanítottam, ez elsősorban Bandi miatt volt lényeges. De kezdjük Nathannal, mert a videóban is az ő trükkje az első.

Róla már korábban írtam, hogy szeret mancsolni. Az ő feladata most annyi volt, hogy a taps után felrakott tenyerembe rakja bele a két mancsát. Az igazán szép az lett volna, ha eközben ülve marad, de a mozgáskoordinációja finoman szólva hagy némi kívánnivalót maga után, így beértem azzal, ha ugrik. Tanítás közben persze előjött a jobb és bal lábas pacsi is, de aztán csak felfogta, hogy mindkettőre szükség lesz.

Bandinál a tegnap elkezdett fa kerültetést dolgoztam tovább, és autó kerültetés lett belőle. A reggeli gyakorlásnál először fa kerültetéssel kezdtük, majd amikor láttam, hogy ez megvan, akkor átmentünk az autóhoz. (Elismerem, elég nagy ugrás, hiszen itt van egy olyan szakasz, amikor nem lát.) Amikor délután ismét elővettem a feladatot, akkor úgy tűnt, hogy egész jól érti. Az esti felvételkor már elsőre jól megcsinálta a feladatot, és utána még kétszer meg tudtam vele ismételtetni, majd ezt követően szétesett, 2 lépés után megállt, visszakérdezett. Továbbküldtem, sikeresen megkerülte az autót, és amikor újra kértem tőle, hogy na akkor most csináljuk meg egy vezényszóra, hogy egy tökéletessel fejezzük be, akkor előjött az ugatás, lefagyott, és teljesen úgy csinált, mint akinek fogalma nincs róla, hogy mi a feladat. Pont amikor már azt hinném, hogy megértette, miről van szó, akkor elővesz egy ilyet, és képtelen vagyok rájönni, hogy miért teszi. Ettől ideges leszek, ő egyre jobban szétesik, és a végén kénytelen vagyok egy félig-meddig jó feladatért megadni a jackpotot, csak hogy ne húzzuk tovább egymást. A megoldás persze az, hogy 2-3 után be kell fejezni, de ettől mondjuk még nem tudom, hogy miért esik szét egyik pillanatról a másikra egy feladat, amikor már úgy tűnik, hogy megvan. Lehet, hogy ez egy napra sok volt neki, nem tudom. Ennél a feladatnál ráadásul véletlenszerűen klikkelek, amikor az autó előtt van, miközben nem is látom, hogy mit csinál, emiatt pedig könnyen lehet, hogy nem érti tisztán, hogy mi lenne a dolga.

100 trükk 100 nap – 3. trükk: napozz!

A harmadik napi trükköt az igazi nyári idő inspirálta. A meleg ugyan eléggé lenyomta a kutyákat, ráadásul délelőtt 1,5 órát voltunk a Dunánál, de azért egy-egy egyszerű feladatra sikerült rábírnom őket.

Nathannak korábban már mutattam a napágyat, szoktattam a billegéséhez, így annyira nem volt ismeretlen neki a dolog. Nagyjából ahogy meglátta, rögtön fel is szaladt rá, így igazából csak a fekvésen és a távolságon kellett dolgozni. Egyszer-kétszer próbálkozott az átbillentéssel, és akkor játszottam a gondolattal, hogy úgy kérem tőle a fekvést, hogy előtte hátrabillenti az ágyat, de aztán végül beértem a sima fekvéssel. Alapból az ülést ajánlotta fel, ilyenkor 1-2 alkalommal mondtam neki egy feksziket, és utána már meg is volt a feladat, csak a távolságon kellett dolgozni.

Bandi nem szeret instabil tárgyakra rálépni, így nála ugyan próbálkoztam a napágy formálásával, de miután láttam, hogy mennyire idegenkedik tőle, inkább más feladatot választottam. Vele fa kerültetést csináltam, ő ugyanis annyira megtanulta a fatörzsre való felugrálást, hogy ha nekiálltam egy fánál formálni, akkor állandóan azt ajánlotta fel, ha pedig erre nem kapott klikket, akkor iszonyat ugatásba kezdett, majd elment. Épp ezért hagytam is a formálást. Kiküldtem a fához, és mielőtt felugrott volna, továbbküldtem. Párszor persze próbálkozott felugrással, de elég hamar rájött, hogy nem az a feladat. Annyi segítséget még kapott, hogy a felugráshoz általában jobb kézzel mutatok a fára, most pedig a ballal indítottam – ebből következik, hogy balról is kerültettem. Erről sajnos videó nem készült, de ma valószínűleg némi nehezítéssel folytatni fogom ezt a trükköt, és arról már tervezek videót.

100 trükk 100 nap – 2. trükk: bújj el!

Először azt gondoltam, hogy pokróc alá bújtatom a kutyákat, de aztán úgy döntöttem, hogy egyelőre megelégszünk egy párnával is. Először Bandival csináltam, utána Nathannal, és nagyon kijött a különbség a két kutya között, azt hiszem, ez a videón is jól átjön. :)

A tanítás során kezdetben megvezettem őket, falatot raktam a párna alá, és engedtem, hogy kitúrják. Egy idő után aztán már nem raktam falatot, csak mutattam a párnára, és vártam, hogy mit csinálnak. Nathannal itt könnyebb volt továbblépni, elég hamar leesett neki a dolog, bár többször rámancsolt a párnára. Bandi viszont elővette a már jól ismert hasalást, és nehezen akart ezen átlépni.

100 trükk 100 nap – 1. trükk: ajtó becsukás

Az első napi legfőbb tapasztalat: Nathan még nagyon fiatal, hamar elfárad, ezért a kitűzött célt nem biztos, hogy egy gyakorlás alatt elérjük. Helyette érdemes egy napon belül több rövid gyakorlásra szétbontani a feladatot.

A mai cél először egy szobaajtó becsukás volt. Szerencsére elég gyorsan eljutottunk odáig, hogy Nathan a mancsa helyett elkezdett orral próbálkozni, de ott elakadtam, hogy a tenyérre bökést hogyan rakjam át az ajtóra. Aztán megpróbáltam egy post-ittel, itt gyorsan eljutottunk a bökésig, majd rövidesen el is vehettem a post-itet, és anélkül böködte az ajtót. Nem lökött viszont elég nagyot rajta, az ajtó pedig nem csukódik könnyen, ezért váltottunk egy kisszekrény ajtajára, amit épp csak annyira nyitottam ki, hogy ha picit megböki, akkor be tudja csukni. Itt már érezhetően kezdett fáradni, mert amikor türelmetlen volt, akkor csak simán manccsal bevágta az ajtót -> ebből azt a következtetést vontam le, hogy valamit kapizsgál a feladatból. 😀

A lényeg a lényeg, hogy sokkal inkább figyelembe kell vennem a terhelhetőségét, valamint a feladatot jobban át kell gondolnom -> érdemes a könnyen becsapódó szekrénnyel kezdeni, és amikor ez már megvan, akkor váltani a nehezebben záródó ajtóra.

Amit sikerélményként könyveltem el, hogy amíg teljesen fókuszált a feladatra, addig képes volt az orrát használni a mancsa helyett, valamint annak nagyon örültem, hogy elég gyorsan el tudtuk hagyni a post-itet.

Indulni vagy nem indulni? Ez itt a kérdés

Már 3 hete, hogy megjelent az április végi obedience verseny kiírása, de még mindig nem neveztem. A februári versenyt kudarcként éltem meg, ezért bizonytalan voltam, hogy készen állunk-e rá. A március végén Csepelen megtartott próbavizsga után úgy tűnt, hogy az indulás felé billen el a mérleg, de aztán elbizonytalanodtam. Nathan érkezése eléggé felforgatta az életünket, és a kis fenevad rendesen leszívja Bandi energiáit. Ugyanakkor azt is látom, hogy ha picit le is lassult, mégis motiválóan hat rá a kölyök jelenléte, vagyis működik a rivális tréning. Közben viszont én is egyre fáradékonyabb vagyok, a munka mellé nem mindig tudtam bepréselni az edzést – pláne úgy, hogy Bandinak legyen is hozzá ereje, és ne legyen kipurcanva Nathan vagy a melegedő idő miatt.

A csepeli próbavizsga videója

Múlt hét elején aztán egyik reggel úgy keltem fel, hogy nem indulunk. Nem stresszelem vele se magam, se a kutyát. Sőt úgy voltam vele, hogy egy időre félretesszük az engedelmest, és csak trükközünk, formálunk, sétálunk.

Aztán hét közben volt egy-két nap, amikor nagyon jót tréningeztünk. Láttam a kutyán, hogy a fáradtság ellenére örömmel dolgozik, és alig várja, hogy lábhoz hívjam. Ettől megint elbizonytalanodtam, mert az tény, hogy most jobban állunk, mint februárban. Bár vannak feladatok, amik továbbra sem 110%-osak, mégis, összképét tekintve jobb a helyzet. Szintén az indulás javára szól, hogy legközelebb csak októberben lesz verseny, és a baba érkezése miatt amúgy is ki kell majd hagynunk egy kis időt.

Igazából most sokkal inkább készen állunk a versenyre, mint februárban. Akkor elkapott a hév, és nem gondoltam át alaposan a dolgot. Persze most is mondhatnám azt, hogy nem indulunk, csak akkor, amikor minden feladat megvan 110%-ra. Viszont akkor valószínűleg soha nem neveznék, mert mindig úgy érezném, hogy valami gyengén megy. Másrészt szükségem van egy belátható időn belüli célra, ami motivál, különben csak szétfolynának a gyakorlások. Ha most nem indulnánk, akkor biztos, hogy leeresztenénk, hiszen 1) bőven van még idő a következő versenyig, 2) lassan jön a baba.

Ezek után, figyelembe véve azt, hogy még 3 hét van a versenyig, és már nem dolgozom (vagyis sokkal több energiám jut a kutyákra), úgy döntöttem, hogy megpróbáljuk. Cserébe viszont tudatosan oda kell figyelnem arra, hogy ha valami nem áll össze addig, akkor azt el tudjam engedni, és ne stresszeljem magam miatta. A múltkori verseny nagy tanulsága az volt, hogy tilos úgy felmenni a pályára, hogy azzal foglalkozom, hogy mások mit gondolnak. Csak arra szabad fókuszálnom, hogy a kutya számára jó élmény legyen a verseny. Mondjuk most a növekvő hasam miatt időnként küzdök a feladat végi kioldásokkal, de remélhetőleg majd csak sikerül ezt valahogy megoldanom. :)

Most már csak a felkészülési stratégiát kell kitalálnom, mert úgy érzem, hogy múltkor kicsit túlnyomtam a kutyát azzal, hogy még a verseny előtt 3 nappal is nagyban tréningeztünk. Megpróbálom ezt a 3 hetet úgy alakítani, hogy az elején intenzíven megnyomjuk a gyakorlásokat (ebben kedvez nekünk ez a picit hűvösebb idő), aztán tartunk egy 5-6 napos szünetet, és a verseny előtt közvetlenül pedig már csak apróságokat nézünk meg, és rövideket gyakorlunk. Meglátjuk, hogy mennyire lesz ez sikeres.

Közben az obedience mellett Viktor egy ŐV2 vizsgára készül Bandival, de hogy végül elindulnak-e május elsején, az még kérdéses. :) 

Szocializációs lista

Pár nappal ezelőtt egy ausztrál kutyás Facebook-oldalon találkoztam egy listával, hogy milyen dolgokkal érdemes megismertetni a kölyökkutyát a minél teljesebb szocializáció érdekében. Volt benne pár olyan, ami nekem korábban eszembe sem jutott, ezért úgy döntöttem, hogy összeállítom a saját szocializációs listámat.

A teljesség igénye nélkül, nem fontossági sorrendben (inkább tematikusan csoportosítva):

  • boxhoz szoktatás
  • egyedül otthon
  • lépcsőzés
  • szoktatás porszívóhoz, fűnyíróhoz, hajszárítóhoz
  • betakarás pokróccal
  • autózás (bekötve és boxban)
  • pórázhoz szoktatás
  • pisi, kaki pórázon
  • találkozás idegenekkel
  • találkozás nyugodt gyerekekkel
  • séta ovi mellett
  • találkozás kistestű kutyákkal
  • találkozás nagytestű kutyákkal
  • séta idegen kutyával
  • szoktatás idegen ugató kutyához
  • látogatás más kutyasulikra, Kopaszi gátra
  • látogatás versenyre, vizsgára (OBED, K99, canicross)
  • Etológia Tanszék
  • séta az utcán, a városban
  • bicikli, roller, görkori, babakocsi, guruló bőrönd
  • kinyíló esernyő
  • séta csatornafedélen, szellőzőrácson
  • séta forgalmas útszakasz mellett
  • villamosozás, buszozás
  • vásárlás a Fressnapfban
  • kávézó, étterem (bent és kint is)
  • szemek, fülek, száj átvizsgálása (velem és idegennel is)
  • karomvágáshoz szoktatás
  • felemelés
  • látogatás az állatorvosi rendelőben mindenféle beavatkozás nélkül, ismerkedés a vizsgálóasztallal
  • fésülés
  • találkozás más állatfajokkal (macska, nyúl, baromfi, ló)
  • látogatás a veresegyházi medveotthonba (medve, farkas)
  • szokatlan felületek (farakás, sziklák)
  • pallón egyensúlyozás
  • kidőlt fán átmászás
  • átbújás dolgok alatt, kúszó
  • talicskában tologatás
  • liftezés
  • vízhez szoktatás
  • startpisztolyhoz, lövéshez szoktatás (retrieveres tréningen)

Igyekeztem mindent összeszedni, de biztos van, ami kimaradt, így elképzelhető, hogy idővel bővíteni fogom a listát. Sok olyan van, amikkel egy jó kutyaóvodában a kölyök biztosan találkozni fog, így a kezdő gazdának az ovis foglalkozások és a képzett oktatók sok segítséget jelenthetnek. A lényeg, hogy a kutya számára mindegyik helyzet pozitív élmény legyen, ezt pedig játékkal és jutalomfalattal a legkönnyebb elérni. Kényszer nincs!

Az, hogy melyikre milyen korban kerül sor, a kutyától függ. Vannak egymásra épülő dolgok, és amíg az egyik nincs meg, addig nem erőltetem a következőt. Nathan például most még nem tud mit kezdeni az idegen ugató kutyákkal, ezért biztos, hogy nem fogom rögtön őrjöngve ugató kutyák közé vinni egy szánhúzó vagy agility versenyre.

A megfelelő kölyökkori szocializáció sok mindennek az alapja. Ennyi idős korban még sokkal könnyebb hozzászoktatni a gátlástalanul izgő-mozgó kölyköt olyan dolgokhoz, amiktől később esetleg megijedne. Vannak például olyanok a listában, amiktől Bandita befeszül, ezért ezeket biztos, hogy nem vele közösen, hanem egyedül fogjuk megnézni Nathannal. De van közte olyan is, ahol tudom, hogy használhatom Bandit, mert segíthet a kölyöknek leküzdeni az akadályt (például dolgokra felmászni, úszni).

Persze hiába a körültekintő szocializáció, ha rajtunk kívülálló tényezők miatt trauma éri a kölyköt. Ez sajnos benne van a pakliban, ilyenkor nem marad más, mint utólag fokozatosan újból hozzászoktatni a kutyát a stresszt kiváló dologhoz. Bandita például nagyon sokáig nem szerette a gyerekeket, mert pár hónapos korában a szűk lépcsőházi folyosón ráijesztettek a szomszéd gyerekei. Idővel ez javult, de ma is megesik, hogy megugat egy-egy kisgyereket.

Kétkutyások lettünk

Lassan egy hete már, hogy gyarapodtunk, megérkezett hozzánk Nathan, a kis beauceron kan. Nem mostanra volt betervezve egy második kutya, de a kis törpe jött, látott és győzött.

Még a tenyésztőnél

Azt tudtuk, hogy egyszer majd szeretnénk egy második kutyát Bandita mellé, és a kertes házba költözéssel ez egyre kézzelfoghatóbbá vált. Aztán kiderült, hogy babát várunk, és a második kutya lekerült a napirendről. Úgy voltunk vele, hogy majd, ha már beállt az életünk a babával, akkor jöhet a következő. A szóba jöhető fajták köre szépen szűkült, a végén két esélyes maradt: az ausztrál juhász és a beauceron. De igazából mindketten húztunk a beauceron felé.

Aztán hogy, hogy nem, múlt héten kaptam egy telefont egy kedves barátomtól, hogy néhány napra hozzá költözik egy kis kan boci szocializációra, mert még nincsen gazdája. Egy napig nem is igazán tulajdonítottam jelentőséget a dolognak, aztán megláttam a törpéről az első fotókat, és már akkor megmozdult valami. De az észérvek a kutya ellen szóltak, és ezerrel próbáltam győzködni magamat, hogy most nem szabad ellágyulnom.

Két napon keresztül beszélgettünk itthon arról, hogy mivel járna, ha most jönne hozzánk egy kiskutya, és vajon elbírnánk-e vele. Az egyik pillanatban erre, a másik pillanatban arra billent a mérleg. Közben Anita folyamatosan közvetítette, hogy milyen a kiskutya, és azok alapján nagyon ígéretes kis darabnak tűnt.

10 hetesen nálunk

Szombaton az obedience edzésen találkoztunk is a kis törpével, és bár legszívesebben azonnal felkaptam volna, próbáltam ellenállni. Nagyon kis tündérbogár volt, ahogy embertől emberig mászkált, mindig leült, felmérte a szitut, és ment tovább. Engem már ott megvett, amikor adott egy puszit. :)

Edzés után itthon újból kezdődött az agyalás, hogy na most akkor mi legyen… Ismét előjöttek az érvek és az ellenérvek, de nem akartam én dönteni, Viktor mondta ki a döntő szót, hogy akkor hozzuk el. Ezt követően pedig szinte pillanatok alatt zajlottak az események, és este már nálunk is volt Nathan.

Így érkezett meg az életünkbe Nathan du Dragon Noir, és az elmúlt 1 hét tapasztalatai alapján úgy érzem, jól döntöttünk. :) Arról, hogy hogyan ment Bandita és Nathan összeszoktatása, és hogy milyenek az első tapasztalatok kétkutyásként, majd legközelebb. :)

Kompromisszumok

Az elmúlt egy év egyik nagy felismerése volt számomra, hogy következmények nélkül nem taníthatok dolgokat a kutyának. Hogy mire gondolok? Arra, hogy minél több mindent tud a kutya, annál nagyobb repertoárból tud válogatni, amikor egy adott feladat elé kerül. Persze, ha ezt teljes mértékben letisztázzuk, akkor nem kell, hogy problémát jelentsen. De ha csak félig tanítok meg egy feladatot a kutyának, akkor elbizonytalanodhat, gondolkodni fog, és ettől belassul. (100%-os tanítás alatt azt értem, amikor a kutya pl. nem ül le más jelre, legyen az kéz- vagy hangjel. Az emberek zöme azonban beéri a félmegoldásokkal.) Nem véletlen, hogy a munkakutyások közül sokan csak azokat a dolgokat tanítják meg a kutyának, amit a versenyen tudnia kell, mert így kisebb a hibázás esélye, és gyorsabb is lehet a kutya.

Egy évvel ezelőtt belekerültem egy olyan helyzetbe, ahol azt szerettem volna, hogy a kutya ösztönből dolgozzon – viszont valamiért ez nehezen ment. Igazából azóta sem sikerült teljesen rájönnöm, hogy mitől van az, hogy Bandi a retrieversport közben nem mer elsőre elindulni a dummyért, amikor küldöm. Sok dolog felmerült, valószínűleg szerepe van annak, hogy érzékeny a kutya, és a mellette beugró kutyának szánt büntetést magára vette, amikor én pont küldtem őt a dummyért. Bandi nagyon szeretne megfelelni, és vélhetően elbizonytalanodik ebben a helyzetben, mert nem világos számára, hogy neki mi a feladata, ezért nem is indul el (kivéve, ha nagyon erős a dobást kísérő inger, mert akkor átkapcsol ösztönbe, és elindul). A megoldás valószínűleg az lenne, ha letisztáznánk számára, hogy ebben a szituációban mi az elvárás, csak engem már annyira frusztrált az, hogy nem indul a kutya, hogy inkább parkolópályára tettük egy időre a retrieversportot.

Ez egy olyan sport, ahol a kutyának ösztönből kell mennie, de közben azért irányíthatónak kell maradnia. Én a tanítás során azonban ahhoz szoktattam hozzá a kutyát, hogy ne ösztönből cselekedjen, hanem használja a fejét, és gondolkodjon. (Lehet, hogy ha nem gondolkodna, akkor könnyebb lenne átlőni ezt a bizonytalanságát a retrieversportban, de az is lehet, hogy másutt kell keresni a megoldást.) Van, aki azt mondja, hogy a formálásnak az a veszélye, hogy “kinyitja a kutya elméjét”. Ugyanakkor én a problémáink ellenére sem bánom, hogy ezt megtettem.

Számomra sokkal fontosabb az, hogy van egy olyan kutyám, aki rengeteg mindent tud, és akinek a fejét folyamatosan tudom tágítani, és egyre több mindent tudok neki megtanítani. Nekem a kutya elsősorban családtag, társ, és nem azért tartom, hogy egyetlen sportban versenyezzek vele. Szeretem azt, hogy akárhova el tudom vinni magammal, akárhol össze tudom engedni kutyákkal, és ha olyan van, akkor akár egy oviba is el tudom vinni egy bemutatóra. Szeretem, hogy tudok vele kísérletezni, mert ő az első olyan kutyám, akivel ezt megtehetem. Nagyon jó alapanyag, mert irtó lelkes, szeret dolgozni, és nagyon meg akar felelni, én pedig nagyon sajnálnám, ha a retrieversport miatt fel kellett volna áldoznunk akár az ügyességi ágazatot, akár a trükköket, akár az új szerelmet, az obedience-t.